A kis Fradiként is emlegetett soroksári együttes – kezdőcsapatában az FTC-ből kölcsönvett kapussal, Varga Ádámmal és Csernik Kornéllal – vasárnap az NB I-ből 2019 tavaszán kieső Szombathelyi Haladás vendégeként lépett pályára a másodosztályú bajnokság 8. játéknapján. Noha eleinte a házigazda kezdeményezett, a 22. minutumban Korozmán Kevin révén megszerezte a vezetést a Soroksár: nevezett közelről, fejjel volt eredményes. Ezt követően nagyon igyekeztek a szombathelyiek, ám nem sikerült egyenlíteni.
A második játékrészben is inkább a Haladás próbálkozott, Varga Ádámon viszont ezen a napon nem lehetett kifogni, 1-0 maradt a vége. Idénybeli első idegenbeli sikerét szerezte a Lipcsei-csapat, amely így 9. a pontversenyben.
A Soroksár az NB II következő, szerdai fordulójában a Gyirmót FC Győrt fogadja a Szamosi-sporttelepen.
Labdarúgó NB II, 8. forduló
Szombathelyi Haladás–Soroksár SC 0-1 (0-1)
Szombathely. Játékvezető: Dolnegó
Soroksár: Varga Á. – Gárdos, Gyömbér, Valencsik, Pászka – Lőrinczy, Csonka (Derekas, 71.), Misic, Korozmán – Csernik, Orosz. Vezetőedző: Lipcsei Péter.
A The New Saints ellen mesterhármast jegyző támadónk kiváló edzőnek tartja Pascal Jansent.
A 22 éves védő az elmúlt három idényt kölcsönben töltötte.
Klubunk legendája a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen vett részt.
Riportunkból kiderül, hogy Kylian Mbappé Eb-n viselt maszkja jobb-e magyar válogatott támadónkénál – VIDEÓ
Walesbe utazó drukkereink 10 ezer forintért válthatnak vouchert a párharc második összecsapására.
Norvég játékosunk szerint minden remekül alakult a TNS elleni első BL-meccsünkön – VIDEÓ!
Holland vezetőedzőnk ötgólos győzelemmel mutatkozott be csapatunk kispadján.
Együttesünk 5-0-ra verte a The New Saints-t a BL-selejtező első mérkőzésén.