2019. március 21.
Vereséggel kezdtünk Szlovákiában
Lovrencsics Gergő végigjátszotta a találkozót. Sihnevich is pályára lépett Hollandiában.

Az első Európa-bajnoki selejtezőn nehéz mérkőzés várt a magyar labdarúgó-válogatottra, hiszen idegenben, Szlovákiában kellett pályára lépnünk. Marco Rossi szövetségi kapitány a kezdőcsapatba jelölte játékosunkat, Lovrencsics Gergőt, aki a 3-5-1-1-es felállásban jobbszélsőt játszott. Dibusz Dénes és Varga Roland a kispadról várt a bevetésre.

A szlovákok kezdték jobban a találkozót, legnagyobb sztárjuk, Marek Hamsík került először ziccerbe, majd nem sokkal később David Hancko lőtt kapufát. A 29. percben Lovrencsics kiváló jobb oldali beadását vágták ki a szlovák védők. A 42. percben hátrányba kerültünk, egy bal oldali beadást követően a német Hertha játékosa, Ondrej Duda vette be közelről a kapunkat (1-0).

A második félidőben is veszélyeztetett Lovrencsics, az 54. percben azonban hárította kísérletét a hazai kapus. Nem sokkal később Szalai Ádám kapáslövése kerülte el kevéssel a kaput, majd Orbán Willi rontott ziccerben.

A 84. percben eldőlt a találkozó, Albert Rusnak góljával megduplázta az előnyét Szlovákia (2-0), így vereséggel kezdte a magyar válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.

Folytatás vasárnap, a Groupama Arénában Horvátország ellen.

 

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
E-CSOPORT

Szlovákia-Magyarország 2-0 (1-0)
Magyarország: Gulácsi - Lang (Holender, 81.), Orbán, Kádár - LOVRENCSICS, Kalmár (Dzsuzdsák, 61.), Nagy Á., Kleinhesler (Szoboszlai, 55.), Korhut - Kovács I. - Szalai
Gól: Duda (42.), Rusnak (85.)

Dibusz és Varga nem állt be.

Pályán Sihnevich is

A magyar válogatotton kívül is lépett pályára csütörtökön olyan csapat, amelynek volt Fradi-játékos a keretében. Mikalai Sihnevich kezdett a fehéroroszoknál Hollandia otthonában, de a házigazda meggyőző teljesítmény nyújtott, és simán nyert. Csatárunkat a 63. percben cserélték le.

Szlovénia Izraelben vendégeskedett 1-1-es döntetlent ért el idegenben, Miha Blazic nem lépett pályára.

 

C-CSOPORT
Hollandia-Fehéroroszország 4-0 (2-0)

Sihnevich 63 percet játszott.

E-CSOPORT
Izrael-Szlovénia 1-1 (1-1)

Blazic nem állt be.

Cikkajánló

Szlovákia-Magyarország 2-0

A Lovrencsics Gergővel felálló magyar válogatott 2-0-ra kikapott Szlovákiában, Eb-selejtezőn.

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin