Mint megírtuk, férfi labdarúgócsapatunk vasárnap hazai pályán, hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Kisvárdát, így az OTP Bank Liga 23. fordulója után öt pontra növelte előnyét a pontverseny élén. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.
- Nagyon fontos győzelmet arattunk. Két ellentétes félidőt láthattunk: az első játékrészben sajnos nem játszottunk jól, elveszítettük a párharcokat, Dibusz Dénes védései is nagyon kellettek. A szünetben próbáltunk változtatni taktikailag, valamint a játék képén. Nagy örömömre szolgál, hogy ezzel a győzelemmel ki tudtuk szolgálni a szurkolókat is – kezdte a tréner, aki újságírói kérdésre válaszolva azt is elmondta, a szünetben mi hangzott el az öltözőben. - Tudtuk, hogy kemény ellenfél ellen lépünk pályára, egy olyan csapat ellen, amely két ponttal van lemaradva mögöttünk, ezért szoros meccsre számítottunk. Az első félidőben nem kezdtünk jól, ezért a szünetben próbáltuk kielemezni a hibákat, szerettük volna javítani, ennek érdekében változtattunk a felálláson is. A mérkőzés előtt volt egy alapvető elképzelésünk, amit eleinte az ellenfél keresztül tudott húzni. Összességében azt tudom mondani, hogy a félidőben nyugodtan beszéltük át a történteket. Szerettem volna egy kicsit hangosabb lenni, de ez nem segített volna a helyzetünkön. Ha rosszul játszanak a játékosok, azt ők maguk is tudják, ilyenkor támogatásra van szükségük, nem hangos szavakra.
Sztanyiszlav Csercseszov először irányított győztes hazai meccsen.
- Számomra a legfontosabb a csapat és a szurkolók. Persze, örülök a győzelemnek is, de a fontosabb, hogy együtt győztünk, csapatként.
Az FTC legközelebb március 13-án, vasárnap lép pályára az NB I-ben, akkor a MOL Fehérvár vendége lesz.
Franck Boli és Tokmac Nguen góljával hátrányból felállva 2-1-re győztük le a Kisvárdát.
Pascal Jansen szerint megfelelő választ kell adni az Anderlecht elleni mérkőzésre a Puskás Akadémia ellen.
Férfi labdarúgócsapatunk október 6-án, vasárnap 18.00-tól lép pályára a Paks vendégeként.
A sajtó munkatársai október 1., kedd 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.
Az Anderlecht elleni 2-1-es UEL-vereség után Dibusz Dénes értékelt a FradiMédiának – VIDEO
Vezetőedzőnk szerint ezen a szinten a legkisebb hibák is megbosszulják magukat.
Traoré révén csak szépítésre futotta a hajrában tíz emberrel játszó és 2-1-re nyerő Anderlecht ellen.
Az Állatok Napja alkalmából állatsimogatóval, bemutatókkal és miniállatkerttel is készülünk.