
Címvédő férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 16. fordulójában Debrecenbe látogat, vasárnap 16.30-tól a DVSC ellen lép pályára a Nagyerdei Stadionban. A házigazda 15 mérkőzés után 14 ponttal 10., míg az egy meccsel kevesebbet játszó Ferencváros 32 ponttal első a tabellán. A mérkőzést megelőzően vezetőedzőnket, Peter Stögert kérdeztük a párharc esélyeiről, illetve a Fradi remek idegenbeli bajnoki mutatójáról.
- Arra számítunk, hogy a DVSC ellen is sok gólszerzési lehetőségünk lesz, bízom benne, hogy ezekkel élni is tudunk majd, hiszen szükségünk lenne az újabb három pontra. Nem lesz könnyű dolgunk, de ugyanezt minden mérkőzés előtt elmondhatom, hiszen a magyar bajnokságban sincsenek könnyű ellenfeleink. Szeretnénk meghosszabbítani a hat mérkőzés óta tartó veretlenségünket! Csütörtökön intenzív meccset játszottunk az UEFA Európa Ligában, így a pénteki és szombati ezések is arról szóltak, hogy felkészítsük a csapatot az előtte álló feladatra.
Az FTC az őszi idény során hetedszer, egyben idén utoljára lép pályára vendégként. Az előző hat idegenben lejátszott bajnokiját megnyerte Peter Stöger együttese, amely gólt is csupán egyszer kapott!
- Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mi a titka annak, hogy ennyire eredményesek vagyunk idegenben. Egy kicsit mindenki csalódott amiatt, hogy hazai pályán több pontot veszítettünk az ősszel, de vendégként is éppúgy mindig győzni szeretnénk, mint otthon. Valahogy mindig nagyon koncentráltan játszottunk vendégként, remélem, ez így lesz Debrecenben is. Szeretnénk megmutatni, hogy a miénk a legjobb csapat a bajnokságban!
A debreceni mérkőzés idején, a helyszínen várja szurkolóinkat a Fradi-minibusz is – részletek ITT!
Korábbi német labdarúgónk az ex-Fradi-csatárral is együtt játszik és mindig naprakész az FTC-ből – INTERJÚ
A 8000. bérletes visszakapja bérlete árát, a többiek között Vespa motort sorsolunk ki!
Újdonsült asszisztensedzőnk, Stephen Glass feleségével együtt már most otthon érzi magát Budapesten – VIDEÓ!
Télen igazolt kapusunk továbbra is a Ferencváros sikereiért fog dolgozni.
Pályaedzőnk helyét az Aberdeen és a Newcastle korábbi játékosa, Stephen Glass veszi át.
Vezetőedzőnk nyaralásáról is beszélt, de szóba kerültek az első edzések és a BL-sorsolás is – VIDEÓ!
Orosz Pál mellett Hajnal Tamás is értékelte a sorsolást.
Az UEFA kisorsolta, hogy mely csapat ellen mérkőzünk meg a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.