- Van barátnőd?

- Most megleptél. Tényleg ez az első kérdésed?

- Oka van, mindjárt kiderül. Csak áruld el, ha nem nagy titok.

- Magánügy. Hogy is szokták mondani? A magánéletembe nem szeretnék mindenkit beengedni, ez talán elfogadható még tőlem is. 

- Tizenhét alig múltál, ilyet idősebb színészek szoktak nyilatkozni.

- Hallottam én már ilyet fiatal sportolótól is…

- Rendben, megértettem, a hálószoba zárva marad. Akkor inkább úgy teszem fel a kérdést, ennek a lánynak, ha van, ha nincs, lenne oka most igazán féltékenynek lenni?

- Kezdem érteni, mire akarsz kilyukadni. Rendben, belemegyek a játékodba. Miattam nem lenne oka a féltékenységre, én hűséges típus vagyok.

- Ügyes kitérő manőver, nem erre a válaszra számítottam. De most komolyan, hirtelen nagyon-nagyon népszerű lettél, ez csak feltűnt. Leesett már, mire célozgatok?

- Igen, fiatal vagyok, sikeres, bla-bla, meg mások szerint talán még jóképű, akit elvileg körbe rajonganak a lányok. Biztos hihetetlenül hangzik, de én tényleg a sportra koncentrálok és ha van, ha lenne, nálam mindig csak a barátnőm a kedvesem. Hűséges típus vagyok. És nem ám csak a magánéletben!

- Értek a szóból, elengedem ezt a barátnő témát. De nem lett hirtelen több barátod, ismerősöd?

- Ismerősöm biztosan több lett, sőt, fogalmazzunk úgy, kedvelőm még több. Ez azért nem baj, ugye?

- Sőt.

- Apu miatt eddig is sokan figyeltek rám, most a felnőttek között elég jól megy a foci, van az országban legalább kétmillió fradista, nekik mind örömet tudtam szerezni. Az lenne a csoda, ha nem kedvelne most a többségük.

- Több aláírást, több ingyenjegyet nem kérnek hirtelen?

- Aláírásból biztosan többet osztottam ki az elmúlt időben. Ingyenjegy ügyben nem vagyok illetékes, ne is keressen ezért senki.

„Mindenkinek kívánom, hogy éljen át hasonló órákat, napokat.”

- Mindent egybevetve, jó érzés most ifjabb Lisztes Krisztiánnak lenni?

- Húh, nagyon jó. Tényleg jól esik a felém áradó szeretet. Mindenkinek kívánom, hogy éljen át hasonló órákat, napokat.

- Tényleg, mit szólsz ehhez, hogy ifjabb Lisztes Krisztián? Tetszik, unalmas, vagy esetleg még bosszant is, hogy ifjabb?

- He-he, amióta ugyanaz a keresztnevem, mint apunak, ez vele jár. Most viccelődjek azzal, hogy jobb ifjabbnak lenni, mint idősebbnek? Nem bosszantott soha, nagyon büszke vagyok a nevemre.

- Legyél nagyon őszinte, láttam egy videót, a Fradi Média készítette, még 13 éves sem voltál talán és arról beszéltetek édesapáddal, mire viheted; nos, gondoltad volna, hogy 17 alig múlsz és már neked szól a „Lisztes Krisztián, sálálálá” a lelátóról?

- Jaj, emlékszem arra a videóra, annyira kölyökképem volt és annyira nem tudtam még, mi vár rám. Viszont annyira nem lepett meg, hogy 17 évesen a Fradiban komoly szerephez juthatok, hiszen amióta focizni kezdtem, erre készültem, erre vágytam. A „sálálálá” inkább egy jelkép, önmagában semmit sem jelent, egyfajta elismerése apu akkori és az én mostani teljesítményemnek. Jól esik.

- Ugye tudod, hogy ami ma „sálálálá”, az holnap nagyon könnyen lehet „Lisztes takarodj”? A ferencvárosi publikum hirtelen emel magasba, aztán annál gyorsabban ejt még mélyebbre… Fel vagy készülve ilyenféle zuhanásra is lelkileg?

- Fel. Szerintem az egyik fő erényem az, hogy mentálisan erős vagyok. Nagyon erős.

- Édesapád elárulta, megríkatta a fehérváriaknak lőtt duplád. Te még láttad a könnyeket a szemében a találkozó után?

- Addigra összekapta magát. De éreztem, láttam rajta a meghatottságot. Nem szégyen ez, sőt, még valahol jól is esett nekem, hogy el tudott gyengülni. Apuval jó a viszonyunk.

- A Vasas elleni meccs után ott álltatok a parkolóban édesapáddal, amikor összefutottunk mi hárman. Azt kérdeztem tőle, az aznapi gólodat is megkönnyezte, vagy most már majd természetes lesz, ha a fia betalál. Azt felelte, könny már nem volt, de még nem természetes. Neked mikor lesz természetes, hogy betalálsz?

- Remélem, sosem fogom úgy érezni, hogy természetes, ha gólt szerzek. Sosem lehet, sosem szabad hátradőlni, minden gólért, minden helyzetért ugyanúgy meg kell küzdeni, semmi sem jön magától, azt nem adják ajándékba. Ahhoz, hogy legyél valaki, minden nap többet és többet kell tenned.

„Édesapám, barátom, menedzserem egy személyben.”

- Lehet két Lisztes is legenda a Fradiban?

- Remélem.

- Édesapád már tudja, hogyan lehet valakiből Fradi legenda. Tényleg, mennyire hallgatsz rá?

- Nagyon. Édesapám, barátom, menedzserem egy személyben. És lássuk be, elég sokra vitte, bolondság lenne nem meghallgatni és nem megfogadni a tanácsait.

- Mennyire hallgatsz az edződre?

- Egyfelől az edződ a főnököd, vagyis kutya kötelességed hallgatni rá, másfelől a Fradiban akárkiből nem lehet edző, letett annyit az asztalra, hogy miként az előző kérdésnél válaszoltam, dőreség lenne nem hallgatni rá. Sztanyiszlav Csercseszov igazán kiváló ember és remek szakember, örülök, hogy vele dolgozhatok. De én hálás vagyok minden korábbi edzőmnek, mindenki hozzátett valamit ahhoz, hogy most itt tartok.

- És mennyire hallgatsz idősebb játékostársaidra?

- Szerintem a tapasztalatot tisztelni kell, vagyis igen, én hallgatok az idősebbekre, mert a tanácsaikkal is több tudok lenni. Több és ettől jobb.

- Nehéz 17 évesnek lenni a Fradi öltözőjében?

- Na most vakarom a fejemet. Mit mondjak erre? Persze, hogy nehéz. Minden öltözőben az egy tinédzsernek a felnőttek közt, pláne a Fradiban… Körülötted most csupa bajnok, Európa-liga csoportgyőztesek, a többség tagja hazája válogatottjának, a magyarok példaképek, mit vársz, mit mondjak? Kisgyerek voltam még, amikor például Dibusz Dénes már az Eb-re kijutott válogatottban védett és bajnok lett a Fradival.

- A berobbanásodat követően mindenki veled akart és akar most is interjút készíteni, de egyelőre nem engedtük, mert féltettünk, nehogy a megnövekedett médiaérdeklődés is terhet rakjon rád.

- Köszönöm az aggódást, bár annyira nem kell engem félteni, de valóban jó volt, hogy arra tudtam koncentrálni, hogy feldolgozzam, ami velem történik. Ha minden nap fél, vagy egy órákat elvett volna az időmből egy-egy interjú, az biztosan nem segített volna.

„Bajnokok leszünk! Megdolgoztunk érte, mindenki megdolgozott ezért.”

- Persze, csak ideig, óráig tudunk megóvni a sajtótól, jövő héten most már tényleg odaengedjük hozzád az újságírókat. Készen állsz a rohamra?

- Készen. Remélem, még kíváncsiak lesznek rám, annyi kérdést feltettél már, tudok majd még újat mondani?

- Hidd el, vagy inkább meg fogsz lepődni, a kollégák tudnak újat kérdezni…

- Hajrá!

- Egyébként fát lehet vágni a hátadon? Arra gondolok, bizony jó adag türelem kell hozzá, hogy ugyanazokra a kérdésekre például közvetlenül a lefújás után nyugodtan tudj válaszolni. És akkor is, ha esetleg kikapott a csapat…

- Majd kiderül… Azért abban bízom, hogy a Fradinak idén már nem lesz vesztes meccse, ergo utóbbi eset nem fordul elő. Sőt, hadd javítsam ki magam, nem is csak bízom ebben, hanem biztos vagyok benne. Bajnokok leszünk! Megdolgoztunk érte, mindenki megdolgozott ezért. Persze, tudom, olyan nincs, hogy egy csapat mindig minden mérkőzésén győzzön, remélem, lesz türelmem és higgadtan tudok értékelni akkor is, ha kikapunk.

- Apropó, türelem. Arra is készen áll a lelked, hogy esetleg mégsem leszel állandóan kezdő, vagy ne adj’ Isten, be sem cserélnek?

- Már mondtam neked, mentálisan elég erős vagyok. Tudom a helyemet a Fradiban, nincsenek irreális elképzeléseim. Szeretnék persze minél többet játszani, de egyetértek a szakemberekkel, a fokozatosság fontos, nem gondolom, hogy mindennek az ölembe kellene hullania azonnal!

- Ha már egyszer szóba hoztam négy-öt évvel korábbi interjúdat, hadd tegyem fel úgy is a kérdést, négy-öt év múlva hol szeretnél tartani? Itt a Fradiban, vagy a Bundesligában? Vagy bárhol máshol…

- Nem akarom megúszni a választ, de komolyan mondom, itt a Fradiban vagy a Bundesligában, vagy bárhol máshol. A lényeg, hogy erős csapatban és színvonalas bajnokságban komoly szerepet játszhassak, szó szerint, játszhassak. Szeretek futballozni, ez az életem.

„Nem lesz bennem akkor sem rossz érzés, ha a kispadon ülöm végig a találkozót.”

- Kicsit előreugrottunk, jön a derbi, egy Fradi labdarúgó egyik álma. Tudtad, hogy hívják azokat, akik győztes meccsen gólt rúgtak az Újpestnek?

- Most már tudom, „halhatatlanoknak”.

- Szerinted már május 1-jén „halhatatlan” leszel?

- Jaj, erre hogyan feleljek?

- Csak őszintén.

- Szeretnék így „halhatatlan” lenni, és remélem, minél előbb az leszek. De hogy ez már május 1-jén bekövetkezik-e, azt nem tudom. Úgy érzem, átlendültünk a nehezén, visszatértünk a győztes útra. A csapat összeállítása a vezetőedző felelőssége, bárhogy dönt, én azt elfogadom, nem lesz bennem akkor sem rossz érzés, ha a kispadon ülöm végig a találkozót. Ha szerephez jutok, akkor pedig, ahogy az elmúlt időben, minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy győzzünk a derbin is.

- És te lődd a győztes gólt!

- Azt hittem, megadtam a megfelelő végszót egy interjúhoz, de látom, van még kérdés…

- Mi mást kérdeznék egy csatártól?

- És mi mást válaszolna egy csapatjátékos, mint azt, hogy nem az számít, ki szerzi a gólt, hanem csak az a fontos, hogy győzzünk!

- Így is gondolod, vagy már elég profi vagy ahhoz, hogy ezt nyilatkozd?

- Így is gondolom. Engem talán még nem ismernek annyira a szurkolók, nem hallottak annyit nyilatkozni, de aki látta, hallotta aput, tudja, mi, Lisztes Krisztiánok tényleg csapatjátékosok vagyunk. Ez csapatsport a javából. Aki önző, az ebben a sportágban nem tud messze jutni. Márpedig én szeretném nagyon sokra vinni!

- Na, látod, ez is mennyire jó végszó! Akkor jövő héten indulhat a médiaroham?

- Megint kérdezel. Ismét tönkretetted a végszavamat, már a másodikat! Most teszteled a türelmemet?

- Bocsánat. De nem válaszoltál. Hívhatnak az újságíró kollégák?

- Ha még kíváncsiak rám, hát legyen, e tekintetben akkor, végszó három: ahogy a pályán sem félek semmitől és senkitől, ők is keressenek bátran és kérdezzenek! 

Volly György