
Mint arról korábban beszámoltunk, az FTC hivatalos Facebook-oldalán vasárnap 16 órától újra levetítjük a 2015. április 12-én 2-0-s Fradi-sikerrel végződő Ferencváros–Újpest rangadót. Az öt évvel ezelőtt derbi vezetőgólját szerző Hajnal Tamás ITT elmesélte, hogyan emlékszik a mérkőzésre, ezúttal pedig a szabadrúgásból betaláló Varga Rolandot kérdeztük.
- Éppen a napokban néztem meg újra azt a gólt, szép emlék - kezdte érdeklődésünkre Varga. - Ha jól emlékszem, azon a meccsen Gerzson (Gera Zoltán) és Hajnal Tomi rúgta a szabadrúgásokat, a gól előtt azonban csak felkaptam a labdát és kértem, hogy azt hadd végezzem el én. Ha úgy érzem, rúgjam - mondták. Szerintem szép gól volt.
A Fradi sikereihez a jelenlegi idényben is fontos gólokkal hozzájáruló Varga Roland szabadrúgásgólját az akkori vezetőedző, Thomas Doll is dicsérte. A német tréner azt mondta, hogy olyan szép gólt ő sem szerzett pályafutása során.
- Jólesett a dicsérete - folytatta a válogatott játékos. - Az volt az első derbim, miután 2015 telén a Fradiba igazoltam, így a gólomon kívül már csak ezért is szívesen emlékszem vissza arra a meccsre. Szerencsére, azóta többször is sikerült betalálnom az Újpest ellen, nem álltam le annál az egy gólnál.
További archív összefoglalókért, gólokért és nyilatkozatokért keresse fel Youtube-csatornánkat vagy a Magyar Labdarúgó Szövetség fiókjait ITT és ITT!
Húsvétvasárnap érdemes lesz felkeresni az FTC Facebook-oldalát, ahol megmutatjuk az öt évvel ezelőtti derbit!
Sportmenedzserünk számára szép emlék, hogy játékosként betalált élete első derbijén.
Új játékot indítunk Instagram-oldalunkon! Ki volt még a kezdőben? Emlékeznek még?
Derbiken lőtt gólok, hatalmas szabadrúgás-bombák és kupadöntős találatok is felkerültek a toplistára.
Hatalmas bombagólok, elképesztő egyéni megmozdulások legendánktól – VIDEÓ!
Korábbi német labdarúgónk az ex-Fradi-csatárral is együtt játszik és mindig naprakész az FTC-ből – INTERJÚ
A 8000. bérletes visszakapja bérlete árát, a többiek között Vespa motort sorsolunk ki!
Újdonsült asszisztensedzőnk, Stephen Glass feleségével együtt már most otthon érzi magát Budapesten – VIDEÓ!