2024. június 19.
Szentek vagy hegylakók? Ellenfélmustra
Labdarúgóink walesi vagy montenegrói együttessel küzdenek meg a harmadik körért.

Harmincötszörös bajnok férfi labdarúgócsapatunk újabb hazai elsőségének köszönhetően ismét a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdheti meg nemzetközi szereplését. Együttesünk az elműlt évek kiváló nemzetközi szereplésének köszönhetően az első fordulót kihagyva a második selejtezőkörben kapcsolódik be a küzdelmekbe, az UEFA mai, nyoni sorsolásán pedig az is kiderült, hogy kik várhatnak a mieinkre a következő fordulóban.

Csapatunk a walesi The New Saints FC és a montenegrói FK Decic párharc győztese ellen kezdi majd meg a 2024/25-ös európai kupaszezont.

A szentek

A walesi The New Saints FC-t 1959-ben alapították, jelenleg a walesi élvonalban szerepel a csapat, amely hazai mérkőzéseit Owestryben, egy angol kisvárosban játssza az angol-walesi határ közelében. A furcsa megoldás oka az, hogy az együttes tulajdonképpen két határváros, a walesi Llansantffraid és a korábban említett Owestry közös klubja. A The New Saints FC a walesi élvonal legeredményesebb csapata, 16 bajnoki címmel. Lehetséges ellenfelünk először 2006-ban szerepelt BL-selejtezőben, az ellenfél a Liverpool volt, amely 6-0-s összesítéssel ejtette ki a walesieket. A 2010/11-es szezonban a második körbe jutott a csapat, az első fordulóban búcsúztatta az ír Bohemianst, majd vereséget szenvedett a belga Anderlechttől, az EL-playoffban pedig az orosz CSZKA Moszkva búcsúztatta őket.

A hegylakók

A montenegrói FK Decic, amelyet 1926-ban alapítottak, a Decic hegyről kapta a nevét. Az együttes Tuzi városában, a Tusko Polje stadionban fogadja az ellenfeleket. A csapat évtizedekig a montenegrói, illetve a jugoszláv alsóbb osztályokban szerepelt, majd 2004-ben jutott fel az akkor még jugoszláv másodosztályba. Szerbia és Montenegró szétválása után az FK Decic az újonnan megalakult montenegrói élvonal tagja lett, 2012-ben azonban kiesett a másodosztályba. Az együttes 2020 óta ismét stabil szereplője hazája bajnokságának, két bronzérem és egy tavalyi negyedik hely után idén története első élvonalbeli bajnoki címét szerezte meg. A nemzetközi porondon egyelőre nem sok siker fűződik a klubhoz, 2021-ben a koszovói Drita, míg 2022-ben a fehérorosz Dinamo Minszk búcsúztatta őket az EL-selejtező első fordulójában.

A szerdai sorsolással kapcsolatban Hajnal Tamás sportigazgatónk így nyilatkozott.

Cikkajánló

Megtartotta első edzését Robbie Keane – VIDEÓ!

Január 7-én, kedden délután tartotta első edzését labdarúgócsapatunk új vezetőedzője.

„Egy nagy közös célunk van: győzni, győzni, győzni!”

Robbie Keane első találkozása a csapattal és a szakmai stábbal – VIDEÓ!

Aranylabdás focilegenda is gratulált vezetőedzőnknek

Komoly visszhangot váltott ki a közösségi médiában, hogy Robbie Keane lett az FTC vezetőedzője.

„Nincs idő, így mindenki érezze a saját felelősségét!”

Csapatkapitányunk, Dibusz Dénes szerint minden adott a tökéletes felkészüléshez a spanyol edzőtáborban – VIDEÓ

„Azt akarom, hogy a szurkolóink boldogan térjenek haza”

Robbie Keane megfogadta Sir Alex Ferguson tanácsát és Gerával is találkozna – VIDEÓ!

„A legjobb formánkat akarjuk visszaszerezni!”

Zachariassen elmondta, családjával és barátaival töltődött fel, de a tavaszi szezon céljai is szóba kerültek.

Robbie Keane a Fradi új vezetőedzője

A 146-szoros ír válogatott egykori labdarúgó edzőként bajnok volt és kupát nyert Izraelben.

Botka Endre kölcsönben Kecskemétre igazol

Válogatott védőnk hat bajnoki cím, két Magyar Kupa-győzelem után távozik és nyárig a KTE-t erősíti.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin