2021. augusztus 9.
Stöger: „Hiszünk a saját minőségünkben!”
A BL-visszavágó előtti sajtótájékoztatón vezetőedzőnk és Eldar Civic beszélt mérkőzés előtti várakozásairól.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 2-0-s előnyből várhatja a Slavia Praha elleni BL-selejtező visszavágóját, ahol a tét a Bajnokok Ligája rájátszása.

- Nehéz meccs lesz a holnapi egy jó ellenféllel szemben – kezdte Peter Stöger. - Jó eredményt értünk el az első mérkőzésen, egy kicsit meg is leptük őket. Felkészültünk, hogy jó munkát végezzünk a visszavágón, így bejuthatunk a következő körbe. Sok dolgunk volt az elmúlt napokban, remek munkát végeztünk az első találkozón, de az ellenféltől azt láttuk, amire számítottunk, hiszen 2021-ben csak egy meccset veszítettek el. Erős csapattal állunk szemben, felkészültünk a holnapi harcra. Hiszünk a saját minőségünkben, ez része a játéknak, erre próbálunk építeni holnap. Amin javítanunk kell, az talán az, hogy "tisztábbak", pontosabbak legyenek a passzaink. Ebben a stadionban 50-50 százalék esélye van mindkét csapatnak, a legmagasabb szinten kell teljesítenünk, remélem, ezt fogom látni.

A sajtó képviselői Eldar Civictől is kérdezhettek, akinek pályafutása korábbi szakaszából van tapasztalata a Slavia Praha ellen.

- Tudjuk, hogy nehéz meccs vár ránk, azért jöttünk ide, hogy futballozzunk. Szeretnénk nyerni, és továbbjutni a következő körbe – jelentette ki Eldar Civic. - Nyolc évet játszottam a Sparta Praha csapatában, a Slavia mindig a riválisunknak számított. A Slavia sok jó játékossal erősített. Általában sokat nyom az első félidőben, beszéltünk erről, hogy a vonal mögött kell tartanunk őket, és kontratámadásokkal kell próbálkoznunk. Nagyszerű élmény volt itt játszani, itt lettem igazán felnőtt, remek emlékeim vannak innen. A Slavia mindig jó csapat volt minőségi játékosokkal, valamint az edző is nagyszerű. Izgatottak vagyunk, nehéz feladat lesz, de hozzá vagyok szokva az ilyen küzdelmekhez.

Cikkajánló

Keane: „Láttam biztató jeleket, pénteken ezt várom el”

Vezetőedzőnk három edzés tapasztalatai mellett a Münster elleni felkészülési mérkőzésről is beszélt - VIDEÓ

Owusu kölcsönben a ZTE-ben folytatja

A ghánai támadó két mérkőzésen szerepelt együttesünkben ebben a szezonban.

Anderson Esiti távozik

Szerződést bontottunk nigériai középpályásunkkal.

Ekkor kezdődnek az év első bajnokijai

Ismertté váltak az NB I 18-22. fordulójának kezdési időpontjai.

„Keane személye minden játékosra ösztönzőleg hathat”

Sportpszichiáterünkkel, dr. Kárpáti Róberttel beszélgettünk Robbie Keane érkezésének hatásairól.

A szobák titkai – itt pihennek focistáink

Dán védőnk, Stefan Gartenmann először jár edzőtáborban, így őt kértük meg, mutassa meg a szobáját - VIDEÓ

Fiatal magyar labdarúgók az edzőtáborban

Hat, 21 éven aluli játékossal kezdtük meg a felkészülést a spanyolországi Cartagenában.

Megtartotta első edzését Robbie Keane – VIDEÓ!

Január 7-én, kedden délután tartotta első edzését labdarúgócsapatunk új vezetőedzője.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin