Mint ismert, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szerda este óriási bravúrt végrehajtva 2-1-re legyőzte Glasgowban a Celtic együttesét, így továbbjutott a Bajnokok Ligája selejtezőjének a 3. fordulójába. ITT megírtuk, hogy kikkel kerülhetünk össze a következő körben!
A harmadik játéknap sorsolását 2020. augusztus 31-én, hétfőn tartják, ekkor dől el az is, hogy idegenben vagy a Groupama Arénában lépünk-e pályára, hiszen ebben a körben a korábbi két fordulóhoz hasonlóan még egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. A forduló játéknapjai: szeptember 15., 16. Egy nappal a következő sorsolás után, azaz szeptember elsején azt is megtudhatjuk, hogy továbbjutás esetén kivel találkozhatunk a csoportkör „előszobájában”, a rájátszásban, ahol már a klasszikus oda-visszavágós rendszerben zajlik a küzdelem. A selejtező 4. fordulójának játéknapjai szeptember 22. és 23., illetve szeptember 29. és 30.
A skót bajnok Celtic keddi legyőzését követően Sergei Rebrov értékelt, nyilatkozata IDE kattintva olvasható, a vezető gólunkat szerző Sigér Dávid videós nyilatkozata pedig ITT látható!
Megvan, kik közül kerül ki Glasgowban hatalmas bravúrt bemutató labdarúgóink következő BL-ellenfele.
Sigér és Tokmac gólja hozta a 2-1-es győzelmet Skóciában!
Így értékelte a hatalmas bravúrt, a Celtic kiverését vezetőedzőnk.
Videón a Celtic elleni siker, gólszerzőink ünneplése és a lefújás utáni örömmámor.
Vezetőedzőnk nyolcadik idegenbeli nemzetközi kupaselejtezőjére készül az FTC kispadján.
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.