2019. június 9.
„Mi lenne nagyobb siker, mint a Fradiban játszani?"
A kölcsönidőszak után visszatért Silye Erik motivációjáról, játékáról és céljairól is beszélt.

Silye Erik 17 évesen csatlakozott a Ferencvároshoz, korábban, a Ligakupában és a Magyar Kupában is játszott már tétmérkőzést együttesünkben. A 22 esztendős balhátvéd az előző három évben egyaránt kölcsönben futballozott: két szezont az NB II-es Soroksárban, a legutóbbi idényt az élvonal egyik meglepetéscsapatában, a hatodik helyen végzett Mezőkövesdben töltötte, és 20 meccsen is pályára léphetett az NB I-ben.

Silye a felkészülést a Ferencvárossal kezdhette el, így természetesen ott van a mieink ausztriai edzőtáborában is. A futballista megfogadná Sergei Rebrov tanácsát, és harcosságával, motiváltságával fel akarja hívni magára a figyelmet.

- Mennyiben volt más visszatérni a Fradihoz úgy, hogy most az NB I-ből érkeztél, és nem a másodosztályból?
- Más volt, hiszem most egy év élvonalbeli rutin szerencsére már mögöttem volt. Amikor nem voltam sérült, akkor nagy részt végig játszottam Mezőkövesden. Örömmel jöttem vissza, és megpróbálom beverekedni magam a csapatba.

- Úgy láttuk, nagy élvezettel veszel részt az edzésekesen, és nagyon bizonyítani akarsz. Milyen formában érzed magad?
- Ahhoz képest, hogy április óta sérült voltam, szerintem nem lógtam ki lefelé, sőt, jó formában érzem magam. A másfél hónapos kihagyást azért még érzem, úgyhogy vissza kell nyernem a régi erőmet. De tényleg nagyon pozitív eddig minden, ami történt velem.

- Bár többen is tudnak balhátvédként játszani a csapatban, Marcel Heister személyében egy klasszikus balbekk a riválisod. Mennyire motiváló, hogy ott van a hely a keretben, amelyet megszerezhetsz?
- Ha a posztomon három ember lenne még rajtam kívül, akkor is ugyanilyen motivált lennék, hiszen mi lenne annál nagyobb siker Magyarországon, mint a Ferencváros kezdő tizenegyében pályára lépni? Egy emberrel kell megküzdenem, vagy néggyel, nem oszt, nem szoroz. Mindent megteszek, hogy előbb vagy utóbb, de a Fradi kezdőjében legyek.

- Hogy mutatnád be a játékodat azoknak, akik eddig kevésbé figyeltek téged?
- Ami az erősségem, hogy fáradhatatlan vagyok, általában végig robotolom a meccseket. A támadójátékból nagyon szeretem kivenni a részem, talán néha még egy kicsit jobban is, mint a védekezésből. De persze, mivel védő vagyok, ezért az első a védekezés számomra. A fejjátékom pedig az, amiben mindenképpen javulnom kell.

- Mit emelnél ki az előző szezonodból: miben sikerült a legtöbbet előrébb lépned?
- Taktikailag fejlődtem a leginkább. Az NB II-ben inkább a harc és a fizikális része dominál a futballnak, az NB I-ben pedig az észjáték. Mezőkövesden erre nagyon jól felkészítettek, rengeteg taktikai edzés volt, külön beszélgetések, videózások. Az NB I-es rutin nagyon sokat számít, mert az első és a másodosztály teljesen más.

- Sergei Rebrov mit mondott nektek, kölcsönből visszatért játékosoknak a felkészülés előtt?
- Nekem annyit mondott, amit nyilatkozott is: mutassam meg magam, mutassak extrákat, és ha úgy látják a szakmai stábbal, akkor biztosan megkapom a lehetőséget.

Név: Silye Erik

Születési idő, hely: 1996. 06. 12., Orosháza

Poszt: balhátvéd

Eddigi klubjai: FTC (2014- ), Soroksár (2016/17, 2017/18 - kölcsönben), Mezőkövesd (2018/19)

Eddigi sikerei: Ligakupa-győztes (2015), Magyar Kupa-győztes (2016), Szuperkupa-győztes (2016)

Cikkajánló

Három csapattal játszunk az edzőtáborban

Két szlovén első osztályú csapat ellen is pályára lépünk az ausztriai edzőtáborozás során.

Rebrov: Mindenki esélyt kap, de mutatni kell valamit!

Sergei Rebrov nyilatkozott a visszatérő játékosokról, az újakról, a BL-ről és az edzőtáborról. Interjú.

Az utazás legfontosabb mozzanatai

Facebook-videón és fotókon is megmutatjuk, milyen volt az út a Népligetből Bad Radkersburgig.

Megérkeztünk az edzőtábor helyszínére

Labdarúgócsapatunk péntek délutántól Ausztriában, Bad Radkersburgban készül.

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin