Labdarúgócsapatunk 4-2-re legyőzte a litván Suduvát, így bejutott az Európa Liga csoportkörébe. A találkozó mindent eldöntő gólját a csereként beálló Mikalai Sihnevich szerezte tizenegyesből.
- Nehéz volt ez a nap a számomra, hiszen teljesen más úgy készülni egy mérkőzésre, hogy az elmúlt hetekben teljes értékű edzésmunkát végzel, mintha sérülés hátráltat. A csapat minden egyes tagja megértette, hogy milyen fontos mérkőzés előtt állunk, mindenki száz százalékot akart nyújtani, és ezért nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült elérnünk az álmunkat - mondta Sihnevich.
Támadónk elmondta azt is, amikor aláírt a Fradihoz, az volt a célja, hogy ilyen sikereket ünnepelhessen a Groupama Arénában, és a bajnoki cím után újabb álma vált valóra.
- Ezért jöttem ide, az ilyen pillanatokért, az ilyen sikerekért! Nagyon boldog vagyok, hogy bejutottunk az Európa Ligába a Fradival. Valamivel nehezebb csereként beállni, mint kezdőként játszani. Ilyenkor feszültebb vagyok, mint amikor az elejétől ott vagyok, de nagyon örülök, hogy pályára léphettem, és annak különösen is, hogy betaláltam, jót tett a lelkemnek. Utána már természetesen mindenki érezte, hogy bebiztosítottuk a továbbjutásunkat, néhány perccel később pedig jöhetett az ünneplés. Nagyon boldogok vagyunk!
Vezetőedzőnk, Sergei Rebrov nyilatkozatát ITT olvashatja el, IDE kattintva pedig megtekintheti, mely csapatok lehetnek az ellenfeleink a csoportkörben.
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.