Mint ismert, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szerdán 19.00-tól a Dinamo Zagreb együttesét fogadja a Groupama Arénában a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában. Kedden a mérkőzés helyszínén Sergei Rebrov vezetőedző és középpályásunk, Sigér Dávid részvételével tartottunk sajtótájékoztatót.
- Tavalyhoz képest vannak változások a Dinamónál, de szerintem egy olyan csapatról beszélünk, ahol mindig találnak megfelelő utánpótlást az adott posztokra. Nagyon erősek, de azt mondtam a fiúknak a legutóbbi, Celtic elleni selejtező előtt is, amit most: hinni kell magunkban. A tavalyi párharchoz képest lényeges különbség, hogy egy meccsen dől el a továbbjutás. A saját játékunkra kell koncentrálnunk és nem kell félnünk senkitől, hiszen a Ferencváros teljesen megérdemelten van ott a BL selejtezőjében – kezdte Sergei Rebrov. – Úgy gondolom, hogy a játékosoknak sikerült minden információt átadni a Dinamóval kapcsolatban, ismerjük a horvátokat, tudjuk, hogy egy nagyon komoly klubról van szó. Magabiztosan kell holnap pályára lépnünk, nem a Dinamo lesz a legnagyobb ellenfelünk, saját magunkat kell legyőznünk. Ha ilyen mentalitással lépünk pályára, akkor nagyon jó meccset láthatunk. Kevesebbet kell a Dinamóval foglalkoznunk, inkább a saját játékunkra kell koncentrálnunk.
Újságírói kérdésre válaszolva Sergei Rebrov elárulta, felkészítette-e külön egy-egy játékosra a Fradi futballistáit.
- Nem szeretnék külön kiemelni senkit az ellenfélből, hiszen tudjuk jól, hogy a horvátok csapatként erősek igazán. A Dinamo képes gyors játékra, támadásban is erős. Minden információt átadtunk a játékosoknak, felkészülten várjuk a horvát bajnokot.
A folytatásban Sigér Dávid beszélt – például a tavalyi párharcról és arról is, hogy mi az, ami az idén sikerre vezethet.
- Szerintem tavaly is megvolt a lehetőségünk rá, hogy itthon is jó eredményt érjünk el, ám akkor voltak olyan fordulópontjai a budapesti meccsnek, melyekből nem jól jöttünk ki, az ellenfél viszont nagyon éles volt, jó döntéseket hozott ezekben a szituációkban. Az idén már nem a tavalyi meccsből indulnék ki, maximum annyiban térnék vissza rá, hogy főleg azoknak, akik egy éve is pályára léptek, egy egészséges motivációt jelenthet majd annak az összecsapásnak az emléke.
A Celtic elleni meccs után Sigér úgy fogalmazott, hogy a selejtező bizonyos pontjain úgy érezte magát, mint egy maratoni futó. Most megkérdezték tőle, hogy felkészült-e hasonló feladatra.
- Abszolút, igazából az egy nagyszerű forgatókönyv volna a számunkra, ha azért kéne sokat védekezni a meccs végén, mert előnyben vagyunk. Szerintem mindenki felkészült rá mentálisan, lelkileg és fizikálisan is, hogy azt fogjuk adni a pályán, amire szüksége lehet a csapatnak. Egy Celtic-szintű nagycsapat ellen nagyon jó érzés volt győzni, láttuk, hogy erre az eredményre nemcsak itthon, hanem Európa-szerte mindenki felkapta a fejét. Annak az eredménynek egészséges önbizalmat kell adnia, de nem eshetünk át a ló túlsó oldalára, a helyén kell kezelnünk azt a meccset. Arra lehet építeni, ami ott is nagy erősségünk volt, hogy az egyéni villanásokon kívül csapatként megfelelően működjünk, főleg védekezésben. Törekednünk kell rá, hogy a Dinamo Zagreb ellen mi is tudjunk támadásokat építeni és alakítani tudjuk a játék ritmusát.
Sigér is elmondta, hogy szerinte mi lehet a Dinamo ellen siker záloga.
- Egy dolgot emelnék ki: a csapatnak az egységességét. Be kell tartanunk azokat az utasításokat, amelyeket megkaptunk a szakmai stábtól, csak úgy lehetünk eredményesek, ha mindenki egy irányba tart. Nem elég úgy kimennünk a pályára, hogy győzni akarunk, jobban kell akarnunk a sikert, mint az ellenfél.
Középpályásunk testvére, a másodosztályban szereplő DEAC-ot erősítő Sigér Ákos a hétvégén súlyos térdsérülést szenvedett, majd elmondta, hogy némi gyógyírt jelent számára, hogy látja jól szerepelni Sigér Dávidot és a Fradit. Középpályásunk az öccse nevében is megköszönte a kedves szavakat és erre is reagált.
- Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok erőt ad Ákosnak, hogy láthat, próbálok én is példát mutatni neki. Úgy gondolom, hogy egy győzelem jelentősen gyorsítaná a regenerálódását – mondta ezzel kapcsolatban Sigér Dávid.
További négy futballistánk, Tokmac Nguen, Varga Roland, Dibusz Dénes és Isael da Silva Barbosa Dinamo Zagrebbel kapcsolatos véleményét IDE kattintva találja.
Férfi labdarúgás, Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló
FTC–Dinamo Zagreb
2020. szeptember 16., szerda 19.00
Helyszín: Budapest, Groupama Aréna
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.