![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Klubunk középpályása a Telkiben tartott sajtótájékoztatón kiemelte, a Ferencváros kiváló idényének is köszönhető, hogy most a világ- és Európa-bajnok ellen készülhet a nemzeti csapat tagjaként.
- Marco Rossi válogatási elvei, az a szemléletmód, ami alapján a kapitány dolgozik, kedvez nekünk, ferencvárosi játékosoknak, hiszen a kiválóan sikerült idényünk során nekünk a Bajnokok Ligájában lehetőségünk volt nemzetközi szintű klasszisok ellen meccsrutint szerezni. Nyilván ez is hozzájárult ahhoz, hogy most itt lehetek.
Nemzeti csapatunk jövő kedden Budapesten a címvédő portugálok ellen kezdi meg szereplését a kontinensviadalon. Középpályásunk már nagyon várja a luzitánok elleni meccset, és azt is elárulta, szerinte hogyan lehet semlegesíteni Cristiano Ronaldót.
- Az olyan klasszisok ellen, mint Ronaldo nagyon nehéz védekezni, de csapatként igenis meg lehet őket állítani. Ha valaki hibázik, a másiknak ki kell segítenie őt. A lényeg a csapatszintű védekezés. Persze a portugál minden tekintetben profi, és a kellő önbizalma is megvan.
A sajtótájékoztatón szóba került az is, hogy – bár elsődlegesen nem a támadás a feladata, de – Sigér attól sem riad vissza, hogy kapura törjön, és mint azt például a Budafok elleni parádés bajnoki találata is bizonyítja, olykor kifejezetten parádés gólokra képes.
- A pontrúgásoknak megvannak a specialistái, azoknál nem jutok majd szóhoz, erre megvannak a megfelelő játékosok, de ha esetleg lehetőségem lesz arra, hogy lőjek, ha megnyílik egy folyosó előttem, akkor nem fogok habozni.
Játékosunk leszögezte: noha mindegyik csoportellenfél bombaerős, gólokat, pontokat szeretnének szerezni az Európa-bajnokságon.
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.
Vezetőedzőnk szerint az angol sztárcsapat ellen fontos tapasztalatokat szerezhetnek a játékosok – VIDEÓ!
Cristian Ramírez elmondta, az elmúlt hetekben több időt töltött csapattársaival, mint a családjával.
A csapat lakhelyéül szolgáló hotelt fiatal tehetségünk, Tóth Alex mutatta be részletesen.