Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk 2-2-es döntetlent ért el az MTK Budapest vendégeként szombat este az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Az NB I 23. fordulójában lejátszott mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sergei Rebrov sajtótájékoztatón értékelt.
- Az egyik legjobb első félidőt láthattuk a csapattól, mióta a Ferencvárosnál vagyok, nagyon jól játszottak a fiúk. Kétgólos előnyről megnyerhettük volna a mérkőzést, a második játékrészben azonban a kapott gólok után megváltozott a helyzet. Ennek ellenére is fordulópontot jelenthetett volna, ha értékesítjük a tizenegyest. Nem ilyen második félidőre számítottunk. Jöttek a hibák egymás után, elveszítettük az önbizalmunkat, az MTK pedig kihasználta ezeket – kezdte vezetőedzőnk. - Az utolsó 15 percben el kell ismerni az MTK jó kontrákat vezetett. Az első félidőben jól teljesítettünk, a kapott gólig jó játékot mutattunk, de a mérkőzés 90 percig tart.
Csapatunk néhány hete hasonló körülmények között, kétgólos vezetést követően játszott döntetlent Mezőkövesden. Vezetőedzőnket ennek kapcsán arról kérdezték, hogy mindez minek tulajdonítható, illetve hogy ő miként éli meg mindezt.
- Én is nagyon rosszul élem meg a hibáinkat, hiszen kielemeztük azokat, a játékosokkal átbeszéltük a mezőkövesdi mérkőzés tanulságait. A kétgólos vezetés önbizalmat kellett volna, hogy adjon. Ettől függetlenül büszke vagyok a csapatra, hiszen bár veszítünk pontokat, jelenleg is 14-15 pontnyi előnnyel vezetjük a bajnokságot.
Együttesünk az NB I következő, 24. játéknapján a Grouapama Arénában fogadja a DVTK-t.
Zubkov duplázott, Mak 11-est hibázott, a kék-fehérek 0-2-ről mentettek pontot.
Stadiontúra és a látogatás a Fradi Múzeumban: mozgalmas napjuk volt egy nyári táboros csoportnak - VIDEÓ
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
A legjobb 32 között az NB III-as Tiszafüred ellen lépünk pályára.
Vegye meg jegyét a Puskás Akadémia és a Fehérvár FC ellen, a DVSC elleni meccsre szólót ajándékba adjuk!
79 éves korában elhunyt olimpiai bajnok, VVK-győztes egykori labdarúgónk, dr. Juhász István.
A Budafok ellen duplázó Matheus Saldanha értékelt a háromgólos győzelem után – VIDEÓ!
Pascal Jansen kiemelte, sikerült pontosabban játszani a második félidőben, ez pedig győzelmet ért.