![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk október 16-án, pénteken a Kisvárda Master Good vendégeként lép pályára az OTP Bank Liga 7. fordulójában. A mérkőzést megelőzően vezetőedzőnket, Sergei Rebrovot kérdeztük.
- Számunkra most minden mérkőzés nagyon nehéz az NB I-ben, hiszen egyszerre több sorozatban is érdekeltek vagyunk, ráadásul ezúttal több válogatott labdarúgónk sem áll majd rendelkezésre – kezdte Sergei Rebrov. - Noha az én irányításommal eddig valamennyi kisvárdai bajnokit megnyertük, emlékszem, egyszer sem volt könnyű dolgunk, keményen megharcoltunk a három pontért. A játékosaim megérdemlik, hogy egyszerre több sorozatban is szerepeljenek, megdolgoztak ezért, ám továbbra is nagyon komolyan kell vennünk a bajnoki mérkőzéseket is. A döntő szituációkban koncentrálnunk kell.
Együttesünk az aktuális játéknap előtt a második helyen áll a tabellán, egy ponttal lemaradva az egy meccsel többet játszó MOL Fehérvár mögött.
Férfi labdarúgás, NB I, 7. forduló
Kisvárda Master Good–FTC
2020. október 16., péntek 20.00
Helyszín: Kisvárda, Várkerti Stadion
Klubunk legendája a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen vett részt.
Riportunkból kiderül, hogy Kylian Mbappé Eb-n viselt maszkja jobb-e magyar válogatott támadónkénál – VIDEÓ
Walesbe utazó drukkereink 10 ezer forintért válthatnak vouchert a párharc második összecsapására.
Norvég játékosunk szerint minden remekül alakult a TNS elleni első BL-meccsünkön – VIDEÓ!
Holland vezetőedzőnk ötgólos győzelemmel mutatkozott be csapatunk kispadján.
Együttesünk 5-0-ra verte a The New Saints-t a BL-selejtező első mérkőzésén.
Szurkolói szavazásunkon brazil szélsőnket látták május hónap legjobbjának.