
A szigetországi sajtóban is nagy visszhangot váltott ki a Ferencváros labdarúgócsapatának 2-1-es sikere a skót bajnok Celtic ellen a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. A brit médiumok többnyire a Celtic gyenge teljesítményét és Neil Lennon menedzser hibás döntéseit emelték ki, ugyanakkor dicsérték a Fradi játékosait, főként a győztes gólt szerző Tokmac Nguent.
A Sky Sports alapvetően értetlenül áll a skótok gyenge futballja előtt, ugyanakkor többször megemlítik, hogy Dibusz Dénes magabiztosan védett, illetve kiemelték Sigér Dávid és Tokmac Nguen gólját is. „Óriási győzelem ez a Ferencvárosnak, hiszen össze sem lehet hasonlítani anyagi helyzetét a Celticével. A Ferencváros okosan kihasználta, hogy Neil Lennon nem állított a kezdőbe egy valódi támadót és a korai gólja után remekül védekezett mélyen a saját térfelén” – mondta a Fradi teljesítményéről a Celtic korábbi labdarúgója, a Sky Sports szakértője, Andy Walker.
A BBC is hiányolt egy vérbeli támadót a skótoktól, a Fradiról pedig megjegyzi, hogy a magyar bajnok a tavalyi Európa Liga-menetelés után ismét bizonyította, hogy az otthonától távol is nagyon nehéz legyőzni, ez pedig már nyolc mérkőzés óta tart. A meccsösszefoglaló végén pedig megemlítik, hogy Tokmac Nguen lett a mérkőzés legjobbja.
A Daily Record újságírója, Liam Bryce már az első mondatban rémálomként írja le a Celtic Parkban történteket, sőt megjegyzi, hogy voltak figyelmezető jelek, amelyek a Celtic vereségét sejtették. „Neil Lennon csapata nem tudta érvényesíteni dominanciáját a dörzsölten játszó és veszélyes FTC felett. Sergei Rebrov képzett és szervezett csapatot küldött a pályára, a 3-4-3-as felállás pedig kissé meglepő volt, a Celtic sokáig nem is tudott mit kezdeni ezzel a formációval” – áll a szakértő összefoglalójában.
A 2020/21-es Bajnokok Ligája-szezon harmadik selejtezőkörének sorsolásáról és a legfontosabb időpontokról ITT olvashat bővebben, a lehetséges ellenfeleinket ITT találja, további érdekességeket pedig ITT, ITT és ITT böngészhet.
Március 28-a és április 3-a között Instagramon lesz lehetősége részt venni legújabb nyereményjátékunkban!
Az FTC egykori kiváló utánpótlásedzője 80 esztendős volt.
Norvég futballistánkat a pénteki edzésen köszöntöttük a jubileum alkalmából.
Kezdés 16.40-kor Gyömbér Gáborral, Szűcs Mihállyal és Telek Andrással. Ne maradjon le!
A média munkatársai április 1., kedd 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.
Korábbi vezetőedzőnk március 29-én tölti be a 75. élétévét.
Cebrail Makreckis, Raul Gustavo, Szalai Gábor és Madarász Ádám kézzel vette kezelésbe a labdát - VIDEÓ!
Április 12-én, szombaton, 19.45-kor lépünk pályára a ZTE vendégeként a bajnokság 27. fordulójában.