2021. január 13.
Redzic Damir: „Innen csak felfelé szeretnék menni!”
17 éves játékosunk az Algercias elleni felkészülési mérkőzésen talált be először felnőttcsapatunk színeiben.

Redzic Damir alig hét perccel azt követően, hogy pályára lépett férfi labdarúgócsapatunk szerdai, Algeciras elleni, marbellai edzőmérkőzésén, máris betalált, ezzel 1-1-es állásnál visszaszerezte az előnyt a végül 3-1-re nyerő Ferencváros javára. A gól értékét csak növeli, hogy a 17 éves középpályás először volt eredményes a Fradi felnőttcsapatában.

- Ez volt az első gólom a felnőttcsapat színeiben, nagyon örülök neki. Vécsei Bálint passza után befelé cseleztem, majd sikerült a hosszúba elrúgnom a labdát, nagyon jó érzés volt, amikor láttam, hogy bement, és az is, hogy utána mindenki gratulált. Ráadásul pont itt, az edzőtáborban sikerült… Innen csak felfelé szeretnék menni! – jelentette ki a fiatal futballista, amikor a lefújás után kérdeztük.

Redzic Damir alapvetően a harmadosztályban szereplő FTC II-t erősíti, ám az őszi teljesítményének köszönhetően több más kortársával együtt kiérdemelte a lehetőséget, hogy Sergei Rebrov meghívja a felnőttek spanyolországi edzőtáborába, és együtt készüljön a BL-csoportkört megjárt kerettel.

- Nagyon jól érzem itt magam - mondta az edzőtáborral kapcsolatban. - Profikkal vagyok körülvéve, jó, hogy testközelből is megtapasztalhatom, hogyan gyakorol a csapat az edzéseken, illetve hogyan készül a meccsekre. Mindenben támogatnak a csapattársak, boldog vagyok, hogy itt lehetek.

A spanyol harmadik ligás Algercias elleni felkészülési mérkőzés volt az FTC harmadik felkészülési mérkőzése a január 5-e óta tartó spanyolországi edzőtáborban: korábban 4-0-ra vertük a spanyol negyedosztályú Alhaurín de la Torre együttesét, illetve 1-0-ra győztük le Észtország válogatottját.

Cikkajánló

Megvan a harmadik győzelem Marbellán

Mak, Redzic és Uzuni gólja hozta a harmadik edzőtábori sikert.

Korlátok nélkül a Fradival

A jelentkezők a Groupama Arénában szurkolhatnak klubunknak.

Fradi Zóna vodcast vasárnap a YouTube-on

Kezdés 17.40-kor, Rósa Dénes, Lisztes Krisztián és Kiss-Baranyi Sándor várják önöket.

Makreckis: 50 bajnoki a Fradiban

Lett-marokkói védőnk a Győr elleni hazai bajnokin játszotta 50. bajnoki mérkőzését a Ferencvárosban.

Telek: „50 fölött is szeretek tanulni”

Korábbi klublegendánk már nem a védelmet, hanem szurkolóinkat biztosítja – VIDEÓ!

Öt nyelven beszél Cebrail Makreckis

Hátvédünk imádja a japán anime rajzfilmeket. Beszélt arról, milyen vér csörgedezik az ereiben – VIDEÓ!

Három bajnoki, köztük a derbi időpontja vált ismertté

Az MLSZ kihirdette az OTP Bank Liga 25-27. forduló pontos kezdési időpontjait.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin