
Csapatunk középpályása, Sigér Dávid első alkalommal kapott meghívót a magyar válogatott keretébe. Játékosunk a hétfő esti edzés után nagy lelkesedéssel beszélt a Fradi Médiának a történtekről.
- Évekkel ezelőtt már le is mondtam erről, talán el is hagyta egy ilyen mondat a számat – mondta Sigér a fradi.hu-nak. - Ez is megerősíti azt, hogy soha ne mondd, hogy soha. Persze azóta sok minden megváltozott, főleg, hogy egy évvel ezelőtt idekerültem a Fradiba. Úgy gondoltam, hogy ha esetleg sikerül megvetnem a lábam, és jó teljesítményt nyújtanom, akkor kimondott célom lehet a válogatott meghívó. Az elmúlt időszakban tehát sokat kérdeztek erről, hogy számítok-e rá, emiatt és a kitűzött cél miatt nekem is a fejemben volt ez. De elsősorban végig a Fradi céljai voltak a szemem előtt. Összességében tehát meglepett, az első meghívóra nem számíthatsz, ezt nem várhatja el senki. Nagyon jólesett, nagy megtiszteltetésnek érzem.
Beszélgetésünkbe közben becsatlakozott Dibusz Dénes is, aki jelezte: ő már hetekkel ezelőtt „súgott”.
- Igen, Dénes mondta az idegenbeli, zágrábi mérkőzés után, hogy most fejeltem magamnak egy meghívót - folytatta mosolyogva Sigér. - Akkor csak nevettem ezen, és azt mondtam: majd meglátjuk. Lehet, hogy ez is kellett hozzá, de annak örülök a legjobban, hogy minden bizonnyal a teljes játékom miatt szolgáltam rá erre.
Játékosunk arról is beszélt, hogyan tudta meg a nagy hírt, és kivel osztotta meg azt először.
- Tömő Attila csapatmenedzser hívott fel, azt szerette volna, ha az MLSZ-től tudom meg, hogy meghívót kaptam. De megkért, hogy délutánig még ne mondjam senkinek, maximum a feleségemnek. Ő is volt az első, akinek elmondtam. De mivel pont nem volt otthon, és személyesen akartam beszámolni neki erről, ezért csak délután 3 körül tudtam ezt megtenni. Fél 4-kor pedig már hivatalossá is vált, és jött a sok gratuláló hívás, üzenet. Mivel korán meg is érkeztem az edzésre, ezért most arra számítok, hogy „megőrült a mobilom”. De most nem ez és egyelőre nem is a válogatott foglalkoztat, hanem az EL-mérkőzésünk.
Együttesünk ugyanis csütörtökön 20.00-kor rendkívül fontos találkozón lép pályára a Groupama Arénában, ahol a 0-0-s odavágó után a litván Suduvát fogadja.
- Felhőtlenül nem tudok most örülni, mert érzem, mekkora feladat előtt állunk. Egy idézőjeles „utolsó lépés” következhet, hiszen ezzel bejuthatnánk a csoportkörbe.
Négy Fradi-játékos is ott lesz a magyar labdarúgó-válogatott keretében Montenegró és Szlovákia ellen!
Vezetőedzőnk, Robbie Keane nyilatkozott a Debrecen elleni vasárnapi bajnoki előtt.
A jelentkezők a Groupama Arénában szurkolhatnak klubunknak.
Kezdés 17.40-kor, Rósa Dénes, Lisztes Krisztián és Kiss-Baranyi Sándor várják önöket.
Lett-marokkói védőnk a Győr elleni hazai bajnokin játszotta 50. bajnoki mérkőzését a Ferencvárosban.
Korábbi klublegendánk már nem a védelmet, hanem szurkolóinkat biztosítja – VIDEÓ!
Hátvédünk imádja a japán anime rajzfilmeket. Beszélt arról, milyen vér csörgedezik az ereiben – VIDEÓ!
Az MLSZ kihirdette az OTP Bank Liga 25-27. forduló pontos kezdési időpontjait.