![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Mint beszámoltunk róla, hátrányba kerültünk Zalaegerszegen, de meg tudta fordítani a mérkőzést és győzött. A találkozót követően vezetőedzőnk, Sergei Rebrov értékelt.
- Nagyon nehéz meccset játszottunk, sosem könnyű egy európai mérkőzés után, éppen ezért nagyon örülök neki, hogy három ponttal tudtunk hazamenni. Gratulálok az ellenfélnek, nagyszerűen játszott, többet érdemelt volna. A szünetben kicsit pontosítani kellett a helyezkedést, de a legfontosabb az volt, hogy milyen karaktert mutatunk. Az első félidőben nem mutattuk meg eléggé, hogy nyerni akarunk, tartottuk a labdát, passzolgattunk, de nem voltunk eredményesek. A második játékrészben már jobban koncentráltunk, több lehetőséget alakítottunk ki, és meg is szereztük a győzelmet.
Vezetőedzőnket arról kérdezték a sajtótájékoztatón, mennyivel voltak fáradtabbak most a játékosok, mint máskor.
- Sokkal fáradtabbak voltak, de ez nem csoda, az első Európa Liga-csoportmeccset követően. Sokan nem játszottak még mérkőzést ilyen szinten, sokkal több védekezést kellett végrehajtanunk csütörtökön, sokan nem is gondolják, mennyire fárasztó ez. Nagyon fontos volt a mai győzelemben a rotáció, a cserepadról friss játékosok álltak be, akik új lendületet és győzelmet hoztak.
Sergei Rebrov a győztes gólt szerző Tokmac Nguenről külön is szót ejtett.
- Tervben volt, hogy beáll, hiszen nagyon fontos játékos a számunkra. Nagyon sokszor ő jelenti a különbséget, ez ma is így volt. Elképesztő gyorsan tud megfordulni a labdával, a keretben senki sem tudja ilyen intenzitással végezni ezt a mozdulatot. A siker kulcsai a cserék voltak, Tokmac és Leo is betalált, de ne gondoljuk, hogy csak ők nyerték meg a meccset, mindenki nagyon keményen dolgozott!
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.
Vezetőedzőnk szerint az angol sztárcsapat ellen fontos tapasztalatokat szerezhetnek a játékosok – VIDEÓ!
Cristian Ramírez elmondta, az elmúlt hetekben több időt töltött csapattársaival, mint a családjával.
A csapat lakhelyéül szolgáló hotelt fiatal tehetségünk, Tóth Alex mutatta be részletesen.