
Idén 7 kategóriában hirdet(ett) győztest az MLSZ (az év játékosa, az év felfedezettje, gólkirály, az OTP Bank Liga legjobb edzője, a legjobb játékvezető, a legszebb gól és Fair Play-díj) a rendhagyó RangAdó Díjátadón.
A kategóriák végeredménye most is a klubok szavazatai alapján dőlt el, hiszen minden klub részéről a csapatkapitány, a vezetőedző, valamint a legidősebb és a legfiatalabb labdarúgó szavazott az általa legjobbnak tartott 3-3 jelöltre kategóriánként. Kivétel ez alól az év játékvezetője, a gólkirály és a Fair Play-díj, míg az év góljára a szurkolók szavazhattak az M4 Sport honlapján. A női kategóriákban idén nem osztanak díjakat, mivel a koronavírus-járvány miatt a Simple Női Ligában nem hirdettek végeredményt.
Idén nem az immáron hagyományosnak mondható gála keretében kerülnek átadásra a díjak, hanem az M4 Sport stúdiójában. A 7 kategória győzteseire az M4 Sport szerdán 19 órakor, illetve csütörtökön és pénteken 21 órakor kezdődő műsoraiban derül(t) fény, a győztesek pedig az FTC legendájától, Nyilasi Tibortól, az MLSZ Elnökségének tagjától, a Szakmai Bizottság vezetőjétől veszik/vették át a díjakat.
Rebrov ráadásul nemcsak a bajnokságban vezette sikerre együttesünket. Sikerült neki a kettős terhelést is jól kezelnie csapatával, ugyanis az ősszel bejutott az Európa Liga-csoportkörébe az FTC-vel, ahol mindössze egyszer kapott ki, négyszer döntetlent játszott, Moszkvában pedig megverte a CSZKA-t, így hét pontot szerzett, és az utolsó percekig harcban volt a továbbjutásért.
- Ez a csapatom díja, köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult a Fradi sikeréhez. Ez volt a második szezonom, a második bajnoki aranyunk, örülök, hogy elismerték ezt - nyilatkozta Rebrov.
Sergei Rebrovnak ezúton is gratulálunk!
(belső fotó forrása: mlsz.hu)
Dibusz és Varga is kezdett, Tóth debütált a törökök elleni vesztes NL-playoff visszavágóján.
Középpályásunk 75 percet játszott a találkozón.
A válogatott szövetségi kapitánya a törökök elleni NL-visszavágó előtt nyilatkozott.
Védőnk végig a pályán volt az észak-írek elleni 1-1-re végződött felkészülési mérkőzésen.
A magyar U21-es férfi labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott a spanyolországi edzőtáborban.
Kihagyhatatlan akciót biztosítunk bérletes szurkolóink számára március 29-én a Fradi Shopban.
A 3-1-re elvesztett első meccs után a playoff-párharc visszavágóját vasárnap rendezik a Puskás Arénában.
A vásárlással az Albert Alapítványt támogatják szurkolóink.