2019. március 9.
Rebrov: „Könnyűnek tűnhetett, de nem volt az”
Vezetőedzőnk felhívta a figyelmet rá, hogy miben kell még javulni az MTK legyőzése után.

Labdarúgócsapatunk 3-1-es győzelmet aratott az MTK otthonában. Sergei Rebrov így értékelte az összecsapást.

- Nagyon nehéz mérkőzés volt, de ebben a bajnokságban mindegyik az, főleg, ha idegenben szerepelünk. Gyors gólokat szereztünk, jól játszottunk, és talán kívülről könnyűnek tűnt a találkozó, de nem volt az. Főleg a második félidő volt nehéz, amikor az ellenfél elkezdte többet birtokolni a labdát. Mindenesetre megszereztünk a három pontot, aminek örülök, most pedig várjuk a kupamérkőzést.

Edzőnket arról is kérdezték, miért volt kevésbé boldog a második játékrészben?

- Egyrészt, mert Sigért le kellett cserélnem. Bár Csonka András jól szállt be, néha elveszítette a pozícióját. Visszaálltunk, és emiatt sokat kontrázott ellenünk az MTK, ilyenkor pedig gólokat szerezhetnek ellenünk. Ezt ki kell majd elemeznünk. Tudom azonban, hogy nem könnyű a pályán sem, örülök a játékosok jó teljesítményének.

Újságírói kérdésre arra is válaszolt Rebrov, mennyire lehet látni, hogy a mostani játék elég lesz-e nemzetközi szinten.

- Tudom, hogy mindenki a nemzetközi mérkőzéseket várja, de most a bajnokságot és a kupát kell megnyernünk. Ha odajutunk, majd felkészülünk azokra a találkozókra is. Remélem, hogy játszunk majd a nemzetközi porondon, és ha így lesz, fel is készülünk rá, de most nem erre gondolok. Az NB I-re és a Magyar Kupára koncentrálunk.

Cikkajánló

Magabiztos siker, már 8 pont az előnyünk

Labdarúgócsapatunk Lanzafame duplájával és Varga Roland góljával 3-1-re nyert az örökrangadón.

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin