![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Amint arról korábban beszámoltunk, 31-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunk, amely 25 év után tért vissza ismét az UEFA Bajnokok Ligája főtáblájára, a csoportkör első fordulójában az FC Barcelona otthonában lépett pályára, és 5-1-es vereséget szenvedett. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sergei Rebrov foglalta össze a látottakat.
„A mérkőzés elején, amikor még frissek voltunk, több lehetőségünk is adódott. Tudatosan kezdtünk így, feljebb toltuk a letámadásos védekezésünket, megpróbáltunk meglepetést okozni. Természetesen az ellenfélnél klasszis védők játszanak, akik egy idő után felkészültek erre, és hátrébb szorítottak bennünket, ráadásul egyébként is nagyon nehéz a Barcelona ellen futballozni, hiszen támadásban remekül birtokolják a labdát, és tele vannak váratlan megoldásokkal. Amíg bírtuk erővel, jól szűkítettük a területet, és volt periódus, amikor kifejezetten tetszetősen és jól futballoztunk, de ahogy fáradtunk, úgy lett egyre nehezebb tartani a tempót” – mondta vezetőedzőnk.
„Az első húsz perccel kifejezetten elégedett voltam, illetve a szépítő gól után, már emberelőnyben is volt egy rövid periódus, amíg majdhogynem a mi akaratunk érvényesült a pályán. Sőt, helyzeteink is voltak, hogy még tovább zárkózzunk. Ezekre az időszakokra lehet építeni, főleg, hogy a Barcelona rendkívül magas szintet képvisel. Az utolsó tíz percet nagyon sajnálom, elkerülhető lett volna, hogy ekkora különbségű legyen a végeredmény, de ezt leszámítva nem volt gond, összességében nem vagyok elégedetlen” – zárta gondolatait Sergei Rebrov arra a kérdésre válaszolva, volt-e a mérkőzésen olyan időszak, amikor elégedett volt csapata játékával.
Az idény első derbijén a Turizmus Napja tematikával készülünk szurkolóink számára.
Stefan Gartenmann a dán FC Midtjyllandtól érkezik a Ferencvárosi Torna Clubhoz.
Az új idény első derbijén a Fradi terepmintás övtáskát vásárolhatják meg jelentős kedvezménnyel.
Szurkolói Élmények és csapolt Fradi Lager a Groupama Arénánál.
Illés Koppány és édesapja a Midtjylland elleni BL-mérkőzés előtt vehette át nyereményét - VIDEÓ!
Négy hónapos kedvezményes RTL+ előfizetést ajándékozunk 4 ezer szurkolónknak: féláron nézhetik a BL-meccseket!
A sajtó munkatársai augusztus 16., péntek 14.00-ig adhatják le akkreditációjukat a szombati mérkőzésre.
Válogatott védőnk szerint a szurkolóknak is köszönhető az első félidőben mutatott remek játék – VIDEÓ!