Priskin Tamás az előző szezont a Szombathelyi Haladásnál töltötte kölcsönben, a felkészülési időszak alatt pedig igyekezett meggyőzni a szakmai stábot, hogy számíthatnak rá. Támadónkkal a mögöttünk hagyott hetek tanulságairól beszélgettünk.
- Milyen érzésekkel vágtál neki a felkészülésnek, miután visszatértél?
- Őszintén szólva, nem volt könnyű helyzet, bizonytalan volt a sorsom, miután az előző idényben kölcsönadtak. Most megkaptam a lehetőséget a klubtól, hogy bizonyítsak, bízom benne, hogy sikerült.
- Te hogy érzed, sikerült?
- Csapatszinten nagyon jól teljesítettünk, hiszen a nyolc meccsből hetet is megnyertünk, ez biztosan jó jel. Hasznos és nehéz mérkőzéseken vagyunk túl, amelyeken - úgy érzem - egyénileg is jól teljesítettem.
- Az első edzőtáborban három meccsen két gól volt a mérleged, valamint az elmúlt három meccsen is mindig betaláltál - jó ajánlólevélnek tűnik.
- A csatároknak mindig fontos, hogy gólt szerezzenek, az én önbizalmamnak is jót tett, de azt fontosabbnak tartom, hogy csapatként sikeresek voltunk, azt pedig még inkább, hogy a játékunk is jól nézett ki. A magam részéről a legfontosabb az volt, hogy ha pályára lépek, próbáljak meg gólt szerezni. A helyzeteim megvoltak, a CSKA Sofia ellen sajnos elpuskáztam egy ziccert, de utána már jobb volt a helyzetkihasználásom.
- Poszttársad, Mikalai Sihnevich eltiltás miatt nem léphet pályára a Ludogorec ellen, úgy készülsz, hogy így nagyobb szerep vár rád?
- Az esély mindig megvan rá, hogy én kapok lehetőséget, arra készülök, hogy akár csereként, akár kezdőként segíteni tudjam a csapatot. A döntés az edző kezében van, én teszem a magam dolgát.
- Rui Pedróval együtt jöttetek vissza a Haladástól, neki is jól sikerült a felkészülése. Az előző szezon végén ez már szóba került közöttetek, hogy visszajöttök együtt a Fradihoz és bizonyítotok?
- Igen, beszéltünk róla sokat. Korábban nem volt könnyű a bizonytalanság, de úgy érzem, hogy mindketten jól teljesítettünk, és bizonyítani tudtunk.
A Ludogorec elleni BL-selejtezőre ITT vásárolhat jegyet, míg a visszavágóval kapcsolatos jegyinformációkat ERRE a linkre kattintva találja.
Fontos szurkolói információk ITT!
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
A legjobb 32 között az NB III-as Tiszafüred ellen lépünk pályára.
Vegye meg jegyét a Puskás Akadémia és a Fehérvár FC ellen, a DVSC elleni meccsre szólót ajándékba adjuk!
79 éves korában elhunyt olimpiai bajnok, VVK-győztes egykori labdarúgónk, dr. Juhász István.
A Budafok ellen duplázó Matheus Saldanha értékelt a háromgólos győzelem után – VIDEÓ!
Pascal Jansen kiemelte, sikerült pontosabban játszani a második félidőben, ez pedig győzelmet ért.
Brazil támadónk mellett Abu Fani volt eredményes a Budafok elleni 3-0-s győzelem alkalmával.
A labdarúgás történetének egyetlen magyar aranylabdására, Albert Flóriánra emlékezünk.