Az FTC szerdán, a német élvonalbeli FC Augsburg 2-0-s legyőzésével kezdte meg az edzőmérkőzések sorát, január 15-én, vasárnap pedig a Piast Gliwice ellen folytatta. A La Nucía-i stadionban a körülményekre ezúttal sem lehetett panasz, verőfényes napsütésben, 20 fokos melegben kezdődött meg a második edzőmeccsünk. Vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov ezúttal a Bogdán – Wingo, S. Mmaee, Kovacevic, Pászka – Vécsei, Esiti – Osei, Lisztes, Auzqui – R. Mmaee összetételű csapatnak szavazott bizalmat kezdőként.
Első félidő
A mérkőzés első lehetősége a lengyelek előtt adódott a 4. percben, egy eladott labda után azonban mellé lőtt a Piast játékosa. Négy perccel később egy beívelést követően próbálkozott az ellenfél, ám Bogdán Ádámnak nem kellett védenie, a labda fölé szállt. Lendületesebben kezdett a Piast, mint legutóbb az Augsburg, ezt jelezte a 14. perc eseménye is, amikor egy lövést szögletre mentett Vécsei Bálint. A sarokrúgás után nem alakult ki veszély a kapunk előtt.
Az első Fradi-próbálkozás ideje a 17. percben jöhetett volna el, akkor Pászka Lóránd ívelt be ígéretes szögből, szabadrúgásból, a Piast védelme azonban blokkolni tudott. Az ellentámadásból sajnos ellenfelünk megszerezte a vezetést, Samy Mmaee veszítette el a labdát a tizenhatoson belül, amire Damian Kadzidor csapott le. Az ő átadása után Kamil Wilczek lőtt a kapuba, így kialakítva a 0-1-es állást.
Az első gól megszerzése után sem sokat változott a játék képe, jobbára a mezőnyben zajlottak az események. Amikor mégsem, akkor inkább a Piast volt elemében, a 36. percben például szögletet végezhettek el a lengyelek, igaz, gólveszélyt nem sikerült teremteniük. Az FTC edzője cserére szánta el magát, Samy Mmaee-t Mats Knoester váltotta, de mindez már nem változtatott az álláson: egy félidő után 1-0-ra vetetett a Piast Gliwice.
Második félidő
A szünetben újabb változtatást hajtott végre Sztanyiszlav Csercseszov, Lisztes Krisztián helyére Giorgi Kharaishvili állt be. Bogdán Ádámnak kellett rögtön az első percben védeni, miután megkínálták egy erős lövéssel, de kapusunk vetődve megfogta a labdát. Hamarosan beállt az őszi idényt a másodosztályú Soroksárban töltő támadó, Halmai Ádám is, aki a spanyolországi edzőtábor előtt csatlakozott a Ferencváros keretéhez.
A második játékrészben először a 62. percben, Pászka Lóránd beadásával teremthettünk volna veszélyt a lengyel kapu előtt, azt azonban a Piast kapusa lehúzta. Csereként pályára lépett Sigér Dávid és a fiatal Varga Zétény is, a következő helyzetünk mégis váratott magára: a 77. percben Mats Knoester fejelt a kapura, de nem találta el azt. Ezt követően Marquinhos érkezett Ryan Mmaee helyére. Frissen becserélt brazil játékosunk rögtön fejessel veszélyeztetett, ám a kapufát találta el, majd Kharaishvili elől tisztáztak. A 85. percben egy lengyel-lövés az oldalhálót találta el. Egy perccel a rendes játékidő vége előtt közel volt az egyenlítés, de Halmai beadása után Marquinhos fejesénél védett a kapus, így 1-0-ra nyert a Piast Gliwice.
Csapatunkra még egy mérkőzés vár a spanyolországi edzőtáborban, méghozzá hétfőn, a cseh Viktoria Plzen ellen.
Felkészülési mérkőzés
FTC–Piast Gliwice 0-1 (0-1)
La Nucía, Spanyolország.
FTC: Bogdán – Wingo (Hamai, 54.), S. Mmaee (Knoester, 36.), Kovacevic, Pászka – Vécsei, Esiti (Sigér, 64.) – Osei (Varga Z., 64.), Lisztes (Kharaishvili, a szünetben), Auzqui – R. Mmaee. (Marquinhos, 79.) Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Sárga lap: Auzqui (29.), Esiti (57.)
Gólszerző: Wilczek (18.)
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.