2024. augusztus 23.
Pascal Jansen: "Ki kell küszöbölnünk a hibákat!"
Vezetőedzőnk értékelt a Borac Banja Luka elleni 0-0 után.

Harmincötszörös magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk 0-0-s döntetlent játszott a bosnyák Borac Banja Lukával az UEFA Európa Liga rájátszásának első mérkőzésén.

- Teljesen megértem, hogy a szurkolóink csalódottak voltak, hiszen az elvárásaik nagyobbak annál, mint amit ma mutattunk nekik. Helyzeteket, gólokat vártunk tőlünk, úgy, ahogy a szezon eddigi mérkőzésein, viszont ezt ma nem tudtuk megadni nekik. Bár tudtuk, hogy kemény összecsapás vár ránk, nagyon lassan játszottunk, nem mi diktáltuk a tempót. A széleken az egy az egy elleni játékból próbáltunk helyzeteket teremteni, de az ellenfél védői ezt rendre megakadályozták, Traorét is többen fogták egyszerre. Ezt természetesen ki kell küszöbölnünk, hogy a jövő héten bebiztosítsuk az Európa Liga főtábláján való szereplést. Kevés volt a labda nélküli mozgás, statikus volt a játék, azon leszünk, hogy megkeressük az okokat – mondta Pascal Jansen.

Cikkajánló

Közel 170 ezer forintért kelt el Kehinde labdája

A licitből befolyt nettó összeget az Albert Alapítvány kapja.

UEL: Indul a jegyértékesítés a boszniai visszavágóra

Drukkereink a mérkőzés napján, augusztus 29-én, a Gradski Stadionnál válthatják be voucherüket belépőre.

Indul a jegyértékesítés a Nyíregyháza elleni bajnokira

Férfi labdarúgócsapatunk szeptember 1-jén, vasárnap 19.45-től fogadja a Nyíregyházát.

„Megvan bennünk a kvalitás, hogy győzzünk idegenben”

Új igazolásunk, a Borac Banja Luka ellen debütáló Virgil Misidjan értékelte az UEL-playoff első meccsét.

Gól nélküli döntetlen az UEL-playoff első meccsén

Helyzetekig eljutottunk, de gólt nem sikerült lőni a Borac Banja Luka elleni hazai összecsapáson.

Egy védő kiemelkedő támadóteljesítménye

A Ferencvárosi Torna Club szakemberei az Újpest elleni bajnoki mérkőzést elemezték.

FTC – Borac Banja Luka: parkolási információk!

Az UEL-playoffra autóval érkező drukkereink az MVM Dome, a Telekom és a murvás parkolót is használhatják.

„Tudjuk, hogy milyen erőt képvisel a Ferencváros”

Zizovic szerint csak jókat lehet mondani az FTC-ről, de minden esélyt meg fognak ragadni csütörtökön.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin