Sergei Rebrov csapata április 17-én, szombaton a Kisvárda otthonában lép pályára az NB I 29. fordulójában. Az NB I-es bajnokik előtt egy-egy témát kiemelve mindig igyekszünk érdekesen felvezetni szurkolóink számára a közelgő bajnoki összecsapást. „Párharc” rovatunkban ezúttal a Kisvárda-Fradi összecsapásra koncentráltunk. Az apropó, hogy a mieink eddig minden idegenbeli mérkőzésüket megnyerték a Kisvárda ellen, és egy újabb siker a 32. bajnoki címet jelentené.
Emlékezetes stadionavató
Óriási várakozás előzte meg a mieink első kisvárdai vendégszereplését, ugyanis 2018. augusztus 11-én a szabolcsiak ellenünk avatták fel vadonatúj stadionjukat, így ennek megfelelően ünnepi körülmények között csaptunk össze a piros-fehérekkel. A mérkőzés teljesen lázba hozta a település lakóit, gyermekek, fiatalok és idősek egyaránt kíváncsiak voltak csapatuk első, Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésére. A találkozó előtt egyházi vezetők szentelték meg az új arénát, amely zsúfolásig megtelt a kezdésre, ami valamivel több, mint 2800 embert jelentett, bár a helyiek szerint, ha 10.000 fő befogadására lenne alkalmas a stadion, akkor is telt ház lett volna. Az ünnepélyes átadó után a mérkőzés a mieink akarata szerint alakult. Akkori vezetőedzőnk, Thomas Doll a Dibusz — Lovrencsics G., Botka, Blazic, Heister — Gorriarán, Leandro — Varga R., Bőle, Petrjak — Lanzafame kezdőt küldte a pályára. Ugyan az első játékrészben állta a sarat a Kisvárda, de az 55. percben Leandro megszerezte az új stadion első gólját, és ezzel a vezetést a Fradinak. A győzelmet a 75. percben Davide Lanzafame állította be büntetőből. Végül Thomas Doll csapata megérdemelten 2-0-ra győzött a mérkőzést 9 emberrel befejező Kisvárda ellen.
4/4 győzelem idegenben
Eddig a két csapat nyolc bajnoki mérkőzést játszott egymás ellen, és a mérleg hét Fradi-győzelem mellett egy döntetlen, amely a két csapat legutóbbi találkozóján született a Groupama Arénában. Ami a vendégszerepléseinket illeti, csapatunk minden alkalommal győztesként hagyhatta el a pályát Kisvárdán. A már említett stadionavatót követően 2019. március 30-án utaztunk újra a szabolcsiakhoz. Ekkor korábbi fehérorosz támadónk, Mikalai Sihnevich a 48. percben talált a kapuba, és ezzel egy küzdelmes meccsen, de 1-0-ra győztünk. Ezt követően 2020. február 1-jén utaztunk a piros-fehérek otthonába. Abból a szempontból is különleges összecsapás volt ez, mert ekkor fordult elő először, hogy a Kisvárda gólt tudott lőni ellenünk a bajnokságban. Erre a két csapat ötödik bajnokijáig kellett várni. Az első kisvárdai találatot Nemanja Obradovic szerezte, ám a képen látható Franck Boli és Isael gondoskodott a három pont megszerzéséről, és góljaikkal 2-1-re legyőztük a Kisvárdát. Legutóbb pedig tavaly októberében játszottunk idegenben a Kisvárda ellen. Ekkor Isael valamint Karasyuk öngóljával kétgólos győzelmet arattunk.
Már szombaton bajnokok lehetünk
Labdarúgócsapatunk, ahogyan a cikk elején is jeleztük nagyon közel van ahhoz, hogy megszerezze zsinórban a harmadik, összességében pedig története 32. bajnoki címét. Ehhez a legegyszerűbb képlet, ha szombaton bármilyen arányú győzelmet aratunk a Kisvárda otthonában. Ha ez megtörténik, akkor függetlenül attól, mit játszik másnap a Puskás Akadémia az MTK ellen, az FTC bajnok lesz. Ez annak köszönhető, hogy négy bajnoki fordulóval a szezon vége előtt megmaradna a 13 pontos előnyünk, és mivel négy forduló alatt csak 12 pont szerezhető, így matematikailag is biztossá válna az újabb bajnoki elsőségünk.
Azonban egy esetleges döntetlen vagy vereség esetében is meglehet az aranyérem. Amennyiben a Puskás Akadémia vasárnap nem szerez több pontot az MTK ellen, mint mi szombaton a Kisvárda ellen, akkor is meglehet a bajnoki triplázás.
A Kisvárda – FTC mérkőzést április 17-én, szombaton 17.00 órától rendezik a Várkerti Stadionban, zárt kapuk mögött.
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.