![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Gőzerővel zajlik labdarúgócsapatunk felkészülése immáron a második nyári edzőtáborban Bramberg am Wildkogelben. A felkészülést három edzőmeccs is segíti, első ellenfelünk június 27-én, kedden 18.00-tól az azeri bajnok, a tavalyi BL-selejtezőben már megismert Qarabag lesz, amelynek színeiben korábban ghánai támadónk, Owusu Kwabena is remekül szerepelt, hiszen 78 meccsen 19 gólt és hét gólpasszt ért el.
- Jól érzem magam a Fradiban, remek a társaság, mindannyiunknak egy célja van, hogy bekerüljünk a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Hajtósak az edzéseink, ami teljesen normális, hiszen komoly kondícióra van szükség az ilyen magasszintű meccseken. Úgy érzem, jó úton haladunk a felkészülésben. A Qarabagot jól ismerem, erős csapatuk van, még ha pár játékos el is igazolt időközben. Kedden két nagyjából azonos erejű csapat mérkőzik meg, jó lesz látni a régi ismerősöket, különleges meccsnek nézünk elébe. Szeretnénk jó játékkal előrukkolni!
Nézze élőben a meccset és támogassa az Albert Alapítványt!
Ahogy azt már szurkolóink megszokhatták, ezúttal is élőképes közvetítéssel készülünk minden edzőtábori barátságos mérkőzésünkre. A találkozók megtekintéséhez nem kell mást tennie, mint bejelentkezni felhasználói fiókjával a meccsjegy.fradi.hu oldalon, majd befizetni a meccsenkénti 250 forintos támogatói díjat.
Újdonság az elmúlt felkészülési időszakokhoz képest, hogy a mérkőzések nem csak élőben lesznek követhetőek, hanem utólag is visszanézhetőek lesznek a meccsjegy.fradi.hu oldalon, szintén 250 forintos díjért.
Fontos kiemelni, hogy a 250 forintos regisztrációs díj meccsenként értendő, és vagy az élő közvetítésre, vagy az utólag felvételről - akár többszöri - visszanézésre szól.
Az összeggel az Albert Flórián Labdarúgó és Utánpótlás Sportalapítványt támogatja, amelynek tevékenységéről ITT olvashat.
Idei első BL-selejtezőnk előtt drukkereink 17.00 és 20.00 között csodálhatják meg országjáró járművünket.
Pascal Jansen kijelölte az idei szezon első, a BL-selejtező második körére vonatkozó keretét.
A The New Saints elleni visszavágót is kedden játsszuk a második selejtezőkörben.
Ott voltunk, amikor méretet vettek és elkészítették támadónk maszkját, aki már edzésen is viselte azt - VIDEÓK
Persze egyelőre még csak az új szezon előtti mezfotózáson - VIDEÓ!
Új brazil középpályásunk első magyar nyelvóráján szépen teljesített az edzőtáborban – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk augusztus 3-án, szombaton 19.45-től fogadja a Kecskemétet a Groupama Arénéban.
Férfi labdarúgócsapatunk a walesi The New Saints ellen lép pályára július 23-án, kedden 20.00-tól.