2019. szeptember 4.
Orosz Pál: „Elértük a célunkat”
Az elsődleges cél a csoportkörben a tapasztalatszerzés – mondta az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál legutóbb az Európa Liga csoportkörének pénteki sorsolása után a helyszínről, Monacóból nyilatkozott a FradiMédiának, most viszont volt alkalmunk kicsit bővebben is beszélgetni labdarúgócsapatunk nemzetközi szerepléséről.

- Bajnoki szünet van, a nem válogatott kerettagok néhány nap pihenőt kaptak, a klubházban ugyanakkor nem pihenhetnek, hiszen az EL-csoportkörös szereplés előkészítése zajlik. Mennyi pluszmunkát jelent ez?

- Édes teher ez nekünk, hiszen ezt szerettük volna már évek óta. Mind a hazai, mind az idegenbeli mérkőzések időpontja ismert már, jelenleg az első, Espanyol elleni vendégszereplésünk kapcsán egyeztetünk a spanyolokkal különböző technikai dolgokról. Szeretnénk, ha technikailag és logisztikailag is minden rendben lenne majd.

- Kijelenthető, hogy a Ferencváros erre az évre elérte a célját a csoportkörös szereplés kivívásával?

- Hosszú évek óta mondom – néha meg is mosolyogtak miatta –, hogy a csoportkörös szereplés a célunk, de így voltunk ezzel a magyar bajnoki cím és a kupagyőzelem megszerzése előtt is, ameddig nem nyertünk valamit, mindenkiben volt némi fenntartás. Egy építkezési folyamat része, hogy eljutottunk idáig, azaz elértük a célunkat. Többször elmondtam azt is, hogy számunkra egyelőre inkább az EL-szereplés a reális, nem a BL csoportköre.

- Az ellenfelek ismeretében milyen elvárások fogalmazódhatnak meg az EL-csoportkörre vonatkozóan?

- Az elsődleges célunk a csoportkörben a tapasztalatszerzés a játékosok, a csapat és a háttérdolgozók szempontjából is. Egyetlen elvárás van: mindenki a maximális tudását adja hozzá a szerepléshez, hogy a lehető legjobb eredményekkel jöhessünk ki a csoportmeccsekből. Most, hogy végre elértük a célunkat, szeretném, ha mindenki örömét lelné benne. Mivel a Ferencvárosról van szó, természetesen minden egyes mérkőzésnek úgy fogunk nekiállni, hogy szeretnénk megnyerni, de látni kell, hogy nagyon erős ellenfeleink vannak, ezért minden pontnak örülnünk kell majd. Még egyszer mondom: nincs semmiféle elvárás azzal kapcsolatban, hogy hány pontot kell szereznünk.

- Már zajlik a bérletek értékesítése, a nagy érdeklődés előrevetíti, hogy mindhárom hazai mérkőzésünket zsúfolt ház előtt játszhatjuk majd az Európa Ligában.

- Nagy boldogság ez számunkra, de az is fantasztikus érzés volt – és ezért köszönettel tartozunk a szurkolóinknak –, hogy a drukkerek óriási segítséget nyújtottak abban, hogy elérjük a célunkat. Akárhogy is nézzük, nem megszokott dolog Európában, hogy egy csapat már a selejtezők során is telt ház előtt tud játszani. Olyan támogatást kaptunk a hazai és az idegenbeli mérkőzéseinken is, amely feltétlenül hozzájárult ahhoz, hogy ezt a sikert közösen elértük.

- A keret még mindig nem végleges, Rui Pedro távozását például kedden jelentettünk be. Habár az átigazolási piac bezárt, szabadon igazolható játékos érkezésére lehet még számítani?

- Alapvetően nem tervezünk további erősítést, de ne feledjük, hogy annak idején Roland Lamah is szabadon igazolható játékosként érkezett a Ferencvároshoz. Ha olyan lehetőség adódna, amely a klub számára is megfelelő, azt még meggondoljuk, de inkább a jövőre gondolunk már, a téli átigazolási időszakra nézegetünk futballistákat.

- Az idén 120 éves Ferencvárosi Torna Club labdarúgócsapata ebben az évben nyerte meg 30. bajnoki címét, ráadásul elérte régi célját is az EL-csoportkörös szerepléssel. Kívánhat ennél többet erre az esztendőre?

- Az idénre már nem, erre az évre már csak azt kívánom, hogy mindenki örüljön és élvezze ki ennek a sikernek a megvalósulását. Vannak azonban további feladataink is, arra például nagyon oda kell figyelnünk, hogy meg tudjuk védeni a magyar bajnoki címünket. Láthatjuk, hogy a csoportkörös szereplés kivívásáig sokkal könnyebb út vezet bajnokként, mint nem bajnokként.

Hatos Szabolcs

Cikkajánló

Rebrov: „Hatalmas potenciál van a csapatban”

Vezetőedzőnk szerint minden mérkőzést ünnepként kell megélni az Európa Liga csoportkörében – videó!

Máté Csaba: „Ilyet itthon csak a Fradinál lehet átélni”

Másodedzőnk szerint alapjaiban meghatározta további nemzetközi szereplésünket a Ludogorec legyőzése.

Orosz Pál: „Nagyon erős ellenfeleink vannak, de…”

Az FTC Labdarúgó Zrt vezérigazgatója beszélt futballcsapatunk selejtezős szerepléséről és az EL-csoportról is.

Hivatalosak lettek EL-meccseink időpontjai

Spanyolországban kezdjük a csoportmeccseket, elsőként pedig a Ludogorecet fogadjuk.

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin