![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Február 6-án, kedden este 20.00-tól kerül sor bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk idei első hazai tétmérkőzésére, ellenfelünk az MTK lesz. Az örökrangadón már a kezdés előtt kiváló programokkal várjuk szurkolóinkat.
A tematikánk keretében a Szakmák Napját tartjuk meg, így többek között a honvédelemmel ismerkedhetnek közelebbről szurkolóink. A Honvédelmi Minisztérium katonai bemutatóval, toborzóponttal készül, de mindenképpen érdemes lesz megnézni az airsoft bemutatót, ahol lézeres lövészetet fognak végezni, de a levegő urai a repülőszimulátort is megcsodálhatják.
A Katasztrófavédelem a különleges, úgynevezett gyorsbeavatkozó járművel készül a kerengőre, de a benne helyet kapó különleges felszerelések is megtekinthetőek lesznek. Az Országos Mentőszolgálat elsősegélybemutatót tart majd. Mindezek mellett különleges kvízjátékra is várjuk az érdeklődőket, ez alkalommal a magyar találmányokkal és feltalálókkal kapcsolatos tudást fogjuk tesztelni, a résztvevők különleges nyereményekre tehetnek szert.
A tematikus programok mellett a jól megszokott aktivitások is elérhetőek lesznek. Ahogy azt már szurkolóink megszokhatták, a Groupama Aréna mellett ismét felkereshetik a Fradi Kamiont és a Fradi Minibuszt. A kerengőn a Penny Fanzone, crazyball, arcfestő, célbalövés és lövőerőmérés is várja a szurkolókat, továbbá érdemes lesz figyelni a lelátón, hiszen a pólóágyú is körbejárja stadionunkat a kezdés előtt, a szünetben pedig Dancecamre és hangerőmérésre is sor kerül.
Ha még nem tette, ITT megveheti jegyét az örökrangadóra, EZEN a linken pedig a hazai Olympiakosz elleni UEKL-rájátszásra vásárolhatja meg belépőjét, de bérletértékesítésünk is zajlik!
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.
Vezetőedzőnk szerint az angol sztárcsapat ellen fontos tapasztalatokat szerezhetnek a játékosok – VIDEÓ!
Cristian Ramírez elmondta, az elmúlt hetekben több időt töltött csapattársaival, mint a családjával.
A csapat lakhelyéül szolgáló hotelt fiatal tehetségünk, Tóth Alex mutatta be részletesen.