Mint megírtuk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szerda este vendégként 3-1-re legyőzte a Paksi FC-t az NB I 15. fordulójában. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sergei Rebrov sajtótájékoztatón válaszolt a kérdésekre.
- Az év vége minden csapatnak nagyon nehéz, mindannyian nehéz éven vagyunk túl. Szerda este mindkét csapaton látszott a fáradtság, de fontos három pontot szereztünk – kezdte Sergei Rebrov. - Számunkra nem ez volt az év legjobb mérkőzése, főleg védekezésben. A Paks játéka igencsak intenzív volt, de mi ilyenre is számítottunk. Ha kihasználtuk volna a helyzeteinket, lehetett volna jobb is, de a játékosaim nagyon fáradtak voltak.
Mi hozta el a fordulópontot a második játékrészben? – szólt az újságírói kérdés.
- A második félidőben ugyanaz volt az elképzelésünk, mint az első 45 percben, a védők mögötti területeket szerettük volna kihasználni. Az biztos, hogy a Paks másfajta focit játszik, mint korábban, szerda este kifejezetten agresszív futballt láthattunk tőle.
Együttesünkre még egy mérkőzés vár 2020-ban, a Fradi szombaton az újonc Budafokot fogadja élvonalbeli mérkőzésen a Groupama Arénában.
Frimpong, Haratin és Isael góljával győztünk 3-1-re a paksiak ellen.
Stadiontúra és a látogatás a Fradi Múzeumban: mozgalmas napjuk volt egy nyári táboros csoportnak - VIDEÓ
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
A legjobb 32 között az NB III-as Tiszafüred ellen lépünk pályára.
Vegye meg jegyét a Puskás Akadémia és a Fehérvár FC ellen, a DVSC elleni meccsre szólót ajándékba adjuk!
79 éves korában elhunyt olimpiai bajnok, VVK-győztes egykori labdarúgónk, dr. Juhász István.
A Budafok ellen duplázó Matheus Saldanha értékelt a háromgólos győzelem után – VIDEÓ!
Pascal Jansen kiemelte, sikerült pontosabban játszani a második félidőben, ez pedig győzelmet ért.