
Február 8-án, kilenc év után lépett fel ismét Magyarországon a kanadai-olasz Grammy-díjas énekes, Michael Bublé. Az MVM Dome-ban rendezett koncertjén férfi labdarúgócsapatunk magyar válogatott védője, Botka Endre is ott volt. Sőt előbb a koncert helyszínét is alaposan szemügyre vette, mivel még nem járt korábban a multifunkcionális sportcsarnokban.
Második adásunkban Rákosi Gyula és Horváth László idézi fel emlékeit a 60 évvel ezelőtti VVK-döntőről.
Korábbi német labdarúgónk az ex-Fradi-csatárral is együtt játszik és mindig naprakész az FTC-ből – INTERJÚ
A 8000. bérletes visszakapja bérlete árát, a többiek között Vespa motort sorsolunk ki!
Újdonsült asszisztensedzőnk, Stephen Glass feleségével együtt már most otthon érzi magát Budapesten – VIDEÓ!
Télen igazolt kapusunk továbbra is a Ferencváros sikereiért fog dolgozni.
Pályaedzőnk helyét az Aberdeen és a Newcastle korábbi játékosa, Stephen Glass veszi át.
Vezetőedzőnk nyaralásáról is beszélt, de szóba kerültek az első edzések és a BL-sorsolás is – VIDEÓ!
Orosz Pál mellett Hajnal Tamás is értékelte a sorsolást.