Mint megírtuk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk csütörtök este 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Fiorentina ellen, így két győzelemmel és négy döntetlennel, 10 szerzett ponttal csoportmásodikként továbbjutott az UEFA Európa Konferencia Liga egyenes kieséses szakaszába, a legjobb 32 közé. Az olaszok elleni meccs után vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics sajtótájékoztatón értékelt.
- Százszázalékosan elégedett, esetleg maradt hiányérzete, amiért nem jött össze a csoportelsőség?
- Igen, nyilván hagyott ez egy kis keserű szájízt nekem, mert nagyon jó lett volna, ha sikerül még egy gólt szereznünk. A mérkőzés utolsó 30 percében azt láthattuk, hogy a Fiorentina, mint valami tank, tört előre, megállíthatatlan volt.
- Hány százalékban mondható el, hogy ez már az a játék, amit szeretne látni a Ferencvárostól? Milyen erősítésre lesz szükség, hogy ne csak egy párharc erejéig folytatódjon a nemzetközi szereplés?
- Általánosságban mondva érdekli, hogy milyen százalékban vagyok elégedett a Ferencvárossal? Nagyon elégedett vagyok azzal, ahol most tartunk. Sikerült továbbjutnunk, ez volt a klub és a szurkolók számára is az elsődleges cél. Büszke vagyok a fiúkra, 33 meccset játszottunk 5 hónap leforgása alatt, ez Magyarországon egy teljes bajnoki szezon. Nagyon örülök ennek az eredménynek.
- A Fiorentina részéről csütörtök este a kapus volt a legjobb, ez azt jelenti, hogy sikerült megszorongatni az olasz együttest.
- Sokáig játszottam Olaszországban, ezért nagyon jól ismerem a ligát. Kemény bajnokság a Serie A, és a Fiorentina nagyon sok győzelmet arat ott. Egészen más az olasz bajnokság és a Konferencia Liga ritmusa. Nagyon kemény volt a csütörtök esti meccs is. Ezek a fiúk végig tudták hajtani az egész meccset. Gondoljunk bele, hogy ez ellen a kemény Fiorentina ellen tudtunk kétszer is döntetlent játszani. Azt se feledjük, hogy két nappal ezelőtt én 11 játékossal tudtam csak edzeni, innen tudtunk feljönni és szép eredménnyel zárni a mérkőzést.
- Ez a Fiorentina a döntőig jutott az előző idényben, a Ferencváros pedig mindkét meccsen pariban volt vele. Képes lehet a Ferencváros egy olyan menetelésre, mint a Fiorentina?
- Nem szeretnék hiú ábrándokat kergetni. Nagyon fontos az, hogy a csapat álljon készen. A csapatban, a munkában és az őszinteségben hiszek, ha mindez megvan, az reményre ad okot. Elegendő mindig a következő lépésre gondolnunk, de mi készen fogunk állni. Előttünk áll most egy kis pihenő, majd egy felkészülési időszak, meglátjuk majd, mi következik utána.
- A siker és a továbbjutás mennyiben ellensúlyozza, hogy a magyar bajnokságban több meccs sem úgy alakult, ahogy szerették volna? Katona Bálint karrierjében milyen perspektívákat lát?
- Katona Bálint egy rendkívül tehetséges játékos, remélem, hogy így fogja folytatni és ennél is tovább fog fejlődni. Számomra egyáltalán nem meglepetés az ő szereplése. A másik kérdésre a válaszom az, hogy ilyen a foci. Furcsa lehet, hogy most nem az első helyen áll a csapat, de mi folytatjuk azon az úton, amin elindultunk.
Együttesünkre még egy bajnoki vár a 2023-as évben, vasárnap 16.00-tól a ZTE FC-t fogadjuk bajnoki mérkőzésen a Groupama Arénában. Belépőjét megvásárolhatja online, a meccsjegy.fradi.hu oldalon, illetve személyesen, a Groupama Aréna jegypénztáraiban is. A pénztár általános nyitvatartása a következő: K-P.: 10-18, Szo.: 9-13, meccsnapon a mérkőzés kezdetéig, V-H.: zárva, kivéve mérkőzésnapokon. A jegyvásárlás elengedhetetlen feltétele a Fradi szurkolói kártya megléte!
Töltse a tavaszt is velünk a lelátón!
December 1-jén megkezdtük a következő szezonra érvényes bajnoki bérletek értékesítését. A Ferencvárosra nyolc hazai rendezésű bajnoki vár 2024 tavaszán, sorrendben az MTK Budapest, a DVTK, a Kecskemét, a Puskás Akadémia, a Paksi FC, a Kisvárda, a DVSC és az Újpest látogat majd a Groupama Arénába. Aki megújítja eddigi bérletét, vagy új bérletet vált, már most bebiztosítja a helyét ezekre a találkozókra, ezzel pedig 10 százalékkal olcsóbban jut be a stadionba, mintha egyenként vásárolna belépőt. Mindemellett akik még a következő napokban gondoskodnak a 2024-es tavaszi bérletükről, ingyen tekinthetik meg a december 17-i, ZTE FC elleni szezonzárót! További részletekért kattintson IDE!
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.