Labdarúgócsapatunk emlékezetes nemzetközi kupameneteléseinek emlékeit idézzük fel a fradi.hu és a Fradi Múzeum cikksorozatának segítségével. Az első részekben a régi idők KK-sikereit idéztük fel, majd bemutattuk a Vásárvárosok Kupájában győztes, illetve döntős csapatot is. Sorozatunk mai részében az 1974/1975-ös idényben a KEK fináléjáig menetelő együttes útját elevenítjük fel.

Az akkortájt 21-szeres magyar bajnok és 12-szeres kupagyőztes, az 1965-ös VVK-t megnyerő Ferencváros az 1973/1974-es bajnoki idényben 39 pontot gyűjtött, e teljesítménnyel pedig hárommal lemaradva a második helyen végzett a hetvenes évek hazai egyeduralkodója, az Újpesti Dózsa mögött. Az ezüstérem és az abban a szezonban elhódított kupagyőzelem mellé indulási jog járt a kor másodikszámú nemzetközi kupasorozatába, az 1999-ig létező Kupagyőztesek Európai Kupájába (KEK).

Az európai klubfutball más volt, mint ma

- A KEK akkoriban a másodikszámú európai kupasorozatnak számított a BEK mögött, amelynek a rendszerváltásig igen komoly presztízse volt - kezdte érdeklődésünkre Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője. – A BEK-ben csak a bajnokok, a KEK-ben pedig kizárólag a nemzeti kupagyőztesek indulhattak, nem volt olyan átjárás a sorozatok között, mint manapság. Az akkori KEK-et is sokkal rangosabb sorozatként tartották számon, hiszen akkoriban nem fordulhatott elő, hogy az angol negyedik vagy a spanyol ötödik is benevezzen.

A mieink tehát elsősorban az NB I/B-s, azaz másodosztályú Komlói Bányász 1974. május 1-ei legyőzésének, a klubtörténet 12. hazai kupagyőzelmének köszönhették, hogy elindulhattak a KEK 1974/1975-ös idényében.

A csikócsapat színre lép

A felnőtt csapatunk kispadján 1970-ben egyetlen mérkőzés erejéig debütáló, a Fradi trénereként „főállásban” 1973-tól dolgozó legendás edző, a képünkön látható Dalnoki Jenő a hetvenes évek elején nagy átalakításba kezdett: több rutinos labdarúgótól megvált, miközben 1973 nyarán nyolc ifjú labdarúgót vitt fel a nagyokhoz Rákosi Gyula friss ifjúsági bajnok csapatából. Amint korábban a későbbi ezüstcipős kiválóság, a Ferencvárossal 1973-ban profi szerződést kötő Nyilasi Tibor fogalmazott, Géczi István vagy éppen Juhász István jelentették a 74/75-ös csapat tartópilléreit, a fiatalabbak - köztük például Ebedli Zoltán - pedig új lendületet adtak az együttesnek. A csikócsapat 1974 szeptemberében a Cardiff City elleni, Üllői úti mérkőzésen egy 2-0-s sikerrel mutatkozott be a KEK-ben, a két héttel későbbi visszavágón pedig 4-1-re nyert, azaz könnyedén vette az első akadályt.

Óriási küzdelem után nagy győzelem, amelyre Európa-szerte felfigyeltek

Liverpool FC. A ma már 18-szoros angol bajnok, hatszoros BEK/BL és háromszoros KEK-győztes gárda a hatvanas, hetvenes években hatszor volt aranyérmes hazájában, otthona, az Anfield Road már akkor is nemzetközi hírű létesítmény volt. A 74/75-ös KEK 2. fordulójában éppen a Clemence, Callaghen, Kevin Keegan fémjelezte Liverpool lett az ellenfelünk, a párharc első mérkőzését a korabeli beszámolók szerint 40 ezer néző előtt rendezték.

A jeles napon, 1974. október 23-án lejátszott kupameccs 37. percben Keegan góljával a házigazda szerezte meg a vezetést, ezzel félidőben 1-0-ra vezetett. A második játékrészben is inkább az angolok diktálták az iramot, védelmünk azonban állta a liverpooliak rohamait. A hosszabbításban aztán minden megváltozott, miután élni tudtunk egy lehetőséggel: a Kelemen Gusztáv előrevágott labdájával megiramodó Máté János a 92. minutumban egalizált, kedvezőbb helyzetbe hozva a Fradit a budapesti visszavágó előtt.

A második felvonás öldöklő csatát hozott.

- Kegyetlen mérkőzés volt. Harmincezer néző zsúfolódott össze a régi kis arénánkba, ahol elképesztő harc folyt. Soha nem felejtem el, sorra jöttek az angol beadások, Géczi Pista csak úgy repkedett a levegőben. Volt, hogy egyszerre négyen ugrottak rá és lökték be a kapuba. Az a meccs nem izgaán a játék szépségéről szólt, viszont Európa felkapta a fejét, miután a Ferencváros kiejtette a Liverpoolt, amely akkoriban a kontinens egyik legjobb csapata volt - idézte fel a 0-0-ra végződő visszavágót a Fradival később két bajnokságot nyerő Nyilasi Tibor.

Svéd és jugoszláv rivális

Az angolok novemberi kiejtése után legközelebb márciusban, a svéd Malmö ellenében léptünk pályára a KEK-ben, amely immáron a harmadik körénél tartott. A magyar bajnokságban lemaradtunk a Dózsa mögött, ezért felértékelődött a KEK-szereplésünk jelentősége. A kor közvéleménye a svédeket komoly riválisnak tartotta, ám azt sem mulasztotta el megemlíteni, hogy a Malmö azért nem egy Liverpool-szintű gárda.

A párharc első mérkőzését Svédországban rendezték. Kezdetben a házigazda veszélyeztetett, a 12. percben viszont megint a Ferencváros szerezte meg a vezetést: az akkor húszéves Nyilasi egy Mucha-Máté összjáték után ugrott ki remek pozícióban, majd lőtt rá jellemző mozdulattal a vetődő kapus alatt a hálóba (0-1). A kissé váratlan gólunk meghatározta a mérkőzés további menetét, gyors akciókból a második félidő közepére gyakorlatilag el is döntöttük a partit. A hajrában ugyan még betaláltak a svédek, de a 3-1-es győzelem nagy fegyverténynek számított, az előny pedig elegendőnek bizonyult: a visszavágó 1-1-es döntetlenjének (is) köszönhetően az elődöntőben folytathattuk!

A legjobb négy között a jugoszláv Crvena zvezda volt az ellenfelünk. Az a csapat, amely az előző körben kiejtette a Real Madridot! A nagy érdeklődés miatt az elődöntő első, hazai mérkőzését már nem az Üllői úton, hanem a Népstadionban rendezték 55 ezer néző előtt. A zvezdát több ezer drukker kísérte el Budapestre.

Dalnoki Jenő csapata legalább kétgólos előnyt szeretett volna szerezni, a visszavágó ugyanis igencsak nehéznek ígérkezett a több mint 100 ezer néző befogadására alkalmas belgrádi Maracanában. Noha erre megvolt az esély, végül „csak” 2-1-re nyertünk, Branikovits László vezetőgólja és Magyar István 77. percben szerzett találata között Szavic is betalált.

A belgrádi Marakana poklán át a mennybe: veretlenül jutottunk be a döntőbe!

- Másfél órával a mérkőzés előtt érkeztünk meg a helyszínre. Kimentünk, megnéztük a pályát, akkor már körülbelül 60 ezren voltak a stadionban. Emlékszem, olyan feszültség volt minden játékoson és vezetőn, hogy az szavakkal elmondhatatlan, de szerencsére még a mérkőzés elején tudtunk egy gólt rúgni, amellyel megnyugtattuk magunkat és felbosszantottunk az ellenfelet – mesélte korábbi magyar bajnok védőnk, Martos Győző.

No, igen, a tragikus sorsú csatár, Pusztai László 7. percben szerzett gólja megadta a visszavágó alaphangját, 45 percnyi játék után Belgrádban 1-0-ra, összesítésben pedig 3-1-re vezettünk!

A második félidőben változott a játék képe, a kezdetben kevés helyzetet kidolgozó Crvena zvezdát 110 ezer fanatikus űzte, hajtotta: a nyomás az 50. percben érett góllá, Mihalj Keri egyenlített (1-1). Ha addig nem lett volna átkozottul nehéz a Fradi dolga, 20 perccel később újabb csapás érte Dalnoki Jenő csapatát, amely 10 főre fogyatkozott Bálint László kiállítását követően. Megkérdőjelezhető ítélet volt, de nem volt idő ezen elmélkedni, Zoran Filipovic révén a 75. percben már a jugoszlávoknál volt az előny… (2-1).

Hogy végül nem lett hosszabbítás, az a 83. percben dőlt el, miután a Ferencváros büntetőhöz jutott. A tizenegyest Megyesi István értékesítette, ezzel pedig szó szerint a KEK döntőjébe lőtte a Ferencvárost, a 2-2-es végeredmény ugyanis azt jelentette, hogy összesítésben 4-3-ra megnyertük a jugoszlávok elleni párharcot.

Nem volt esély a szovjet sztárcsapat ellen

A Dinamo Kijev elleni finálé előtti időszak igencsak érdekesen alakult, a Fradi ugyanis hiába kérte a hazai szövetségtől, hogy május 10-én, azaz négy nappal a KEK-döntő előtt ne kelljen pályára lépnie a Békéscsaba vendégeként bajnoki mérkőzésen, az MLSZ nem járult hozzá a halasztáshoz. Miközben a szovjetek már javában a kupadöntő helyszínén, Bázelben ismerkedtek a körülményekkel (két héttel a meccs előtt érkeztek…), a mieink 22 ezer néző előtt 1-0-s vereséget szenvedtek a Kórház utcai Stadionban. A zöld-fehér szimpátiával nem vádolható csabaiak időnként a durvaság határát súrolva küzdöttek a Ferencváros ellen, mégis Dalnoki Jenő együttese fejezte be 10 emberrel a bajnokit, mivel Juhász Istvánt a 90. minutumban kiállították.

Ilyen előzmények után következhetett a KEK döntője, amelyet 1975. május 14-én a bázeli St. Jakob Parkban rendeztek. Ellenfelünk a szovjet sztárok sorát felvonultató Dinamo Kijev volt, a Ferencváros a Géczi - Martos, Pataki dr., Rab, Megyesi - Juhász, Nyilasi, Mucha - Szabó II. Ferenc, Máté, Magyar összeállítású csapattal kezdett. Branikovits és Pusztai sérült volt, Bálint László pedig eltiltását töltötte.

- A döntőre elfáradtunk - ismerte el utólag Nyilasi Tibor. - A fiatalabbakból még hiányzott a rutin, az idősebbek közül pedig többen hiányoztak. Nem játszottunk jól, én sem, mégsem kellett szégyenkeznünk, az akkori Dinamo ugyanis világverős csapat volt, a Szovjetunió kirakatcsapata, olyan fantasztikus játékosokkal a soraiban, mint például a későbbi aranylabdás Oleg Blohin.

Az 1974/1975-ös KEK-idény első vereségével zárult a nagy menetelésünk, Onischenko duplájával és Blohin egy találatával 3-0-ra nyert a Dinamo. A korabeli viszonyokra jellemző volt a másnapi Népsport beszámolója. A lap címlapján ez állt: „Méltó kezekbe került a kupa.”

Csodálatos út a gyötrelmes döntőig

- Maga a döntő gyötrelem, de a Bázelig vezető út csoda volt. Szó szerint: valóságos csoda… - jelentette ki egy későbbi interjúban a KEK-döntős Fradi edzője, az 1965-ös VVK-győztes csapatot még játékosként erősítő Dalnoki Jenő, aki együttese ezüstérmének hazai fogadtatásáról is beszélt. - A bázeli döntő után továbbképzést tartottak Tatán az NB l-es és NB ll-es edzőknek. Azon az összejövetelen nekem az volt a feladatom, hogy beszámoljak - így minősítették - a kudarcról. Megpróbáltam megindokolni a vereséget, de amikor boncolgatni kezdtem az előzményeket, leszólítottak az emelvényről, azzal, hogy a sírásomra nem kíváncsiak…

Az interjúban Dalnoki részletezte is, hogy miről beszélt Tatán. Elmesélte, hogy a szövetség nem járult hozzá a békéscsabai bajnoki elhalasztásához, illetve hogy…

- A döntő napján odajött hozzám egy korábbi francia válogatott kapus, aki akkor az adidas képviselője volt, és szép pénzt ígért nekem, ha a futballcipőkre felfestjük a három csíkot. Látsszanak úgy a csukák, mintha az adidastól származnának… Nem mentem bele, de nem sokkal később azt láttam az öltözőben, hogy a játékosok festik a csíkokat. Dühöngtem, mire mindenki úgy felelt, hogy ez szövetségi parancs. Valaki járt már előttem az öltözőben… Na most, a futballisták azzal viccelődtek, hogy „én vagyok a Picasso”, „én meg a Munkácsy”, ahelyett, hogy a meccsre összpontosítottak volna. Még szép, hogy kikaptunk…

A FradiMédia filmje

Az FTC labdarúgócsapatának máig utolsó nemzetközi kupadöntőjébe jutó csapatáról a FradiMédia 2015-ben dokumentumfilmet készített.

A KEK-menetelés során pályára lépett a Ferencváros játékosaként Bálint László, Branikovits László, Ebedli Zoltán, Eipel Ferenc, Géczi István, Juhász István, Kelemen Gusztáv, Magyar István, Martos Győző, Máté János, Megyesi István, Mucha József, Nyilasi Tibor, Onhausz Tibor, Pataki Miklós, Pusztai László, Rab Tibor, Szabó Ferenc, Takács László és Viczkó Tamás.