Labdarúgócsapatunk emlékezetes nemzetközi kupameneteléseinek emlékeit idézzük fel a fradi.hu és a Fradi Múzeum cikksorozatának segítségével. Az első részben a régi idők KK-sikereit idéztük fel, majd bemutattuk a Vásárvárosok Kupájában győztes csapatot. Sorozatunk harmadik részében az 1965-ös VVK-győzelmet három évvel követő újabb döntőbe jutásról olvashatnak.

Amint azt az előző részben részletesen is megírtuk, 1955-ben indult útjára a Vásárvárosok Kupája, amely 1971-től UEFA Kupa néven működött, 2009 óta pedig Európa Liga néven fut. Az első két kiírásban a nemzetközi vásárokat rendező városok válogatottjai, vegyes csapatai mérkőztek. Hamarosan rájöttek azonban, hogy kedvezőbb, ha egy csapat képviseli a „vásárvárost”. Azt viszont megengedték, hogy a résztvevő egyesület egy vagy két játékost kölcsönkérjen más csapattól - egészen 1964-ig élt ez a szabály.

A Ferencvárosi Torna Club 1965-ben megnyerte a VVK-t, ezzel máig az egyetlen magyar egyesület lett, amelyik el tudta hódítani a három nagy összeurópai nemzetközi kupasorozat (BEK/BL, KEK, VVK/UEFA-kupa/Európa-liga) valamelyikének serlegét, ez az egész magyar klubfutball mostanáig legnagyobb sikere.

Nem ez volt azonban az egyetlen nagy menetelése klubunknak a Vásárvárosok Kupájában. Egy szezonnal később a BEK negyeddöntőjéig mentünk, utána a VVK 3. fordulójáig, az 1967/1968-as idényben pedig ismét a sorozat legvégső szakaszáig, a döntőig meneteltünk! Ám mielőtt visszaemlékeznénk a fináléra, nézzük meg, milyen út vezetett odáig!

Nehéz indulás után „legombolt nagy mellény”

Az első mérkőzésre Romániában, az FC Arges otthonában, Pitestiben került sor 1967. szeptember 20-án. A mieink a Géczi - Horváth L., Mátrai, Páncsics - Juhász, Szűcs - Szőke I., Varga, Albert, Rákosi, Katona összeállításban léptek pályára. A hazaiak egy lesről szerzett találattal jutottak előnyhöz a meccs elején, ám Albert Flórián révén hamar egyenlíteni tudtunk. A szünet előtt Szőke Istvánt kiállították, az emberhátrányba került csapatunk a második félidőben két gólt kapott, így nehéz helyzetben várta a visszavágót.

A Népstadionban, 80 000 néző előtt megrendezett találkozó „óriási hangorkánban indult”, a 35. percben pedig megtört a jég, Rákosi Gyula szabadrúgásából ismét Albert fejelt gólt, így eggyel közelebb férkőztünk. A második félidő elején Varga Zoltán remek labdája után Albert büntetőt harcolt ki, amit Novák Dezső gólra váltott, ezzel már továbbjutásra álltunk (az idegenben szerzett gólok szabályát 1965-ben vezették be).

A 65. percben újra ez volt a forgatókönyv: Varga indított, Albert most viszont egyből betalált. A mérkőzés vége előtt pedig megszereztük a negyediket is, Rákosi szögletéből Varga fejelt gólt, 4-0-ra kiütöttük ellenfelünket, amely csak az eredmény megtartására törekedett, míg a mieinktől „egymást követték a gyors, ötletes támadások, a ragyogóan játszó Albert vezérletével”.  Érdemes felidézni vezetőedzőnk, Lakat Károly értékelését Nagy Béla feljegyzéseiből:

- Ez a Ferencváros igazi játéka! Ha Pitestiben is így csinálták volna… - majd tréfálkozva folytatta. - Különösen annak örülök, hogy sikerült „legombolnunk róluk a nagy mellényt”. A túlzott önbizalmuk nemcsak a játékosokat paprikázta fel, hanem a szurkolók óriási táborát is. Hej, hogy zúgott a buzdítás!

Hátrány, félbeszakadt meccs, majd újabb nagy fordítás hétköznap kora délután

Azt már a meccs előtt lehetett tudni, hogyha továbbjutunk, a Zaragoza-DOS Utrecht győztesét kapjuk, és mint később kiderült, Spanyolországba készülődhettünk. Fárasztó utazás előzte meg a találkozót, a hétfői repülőutat követően hatórás buszút várt a mieinkre, így hajnali kettőkor kerültek ágyba a mieink. Másnap séta és átmozgató edzés volt a program a szerda esti meccs előtt.

Az első félórában már kétgólos előnybe került a Zaragoza, Szőke István azonban hamar szépíteni tudott. A beszámolók szerint nagy iramú, sok kemény összecsapást is tartogató mérkőzésen maradt a 2-1-es végeredmény, amellyel Lakat Károly elégedett volt: „…nemcsak azért, mert ez minimális, tehát nem olyan nehéz behozni, hanem azért is, mert a közönség megtapsolt bennünket”.

Két héttel később a Népstadionban a nagy köd ellenére elkezdődött a mérkőzés, ám a 29. percben a játékvezető kénytelen volt véget vetni neki. A két csapat vezetői és az osztrák játékvezető az Astoria szállóban mintegy kétórás tanácskozás után döntöttek: a mérkőzést másnap 13:30-as kezdettel megismétlik.

Az új időpont jót tett a létszámnak, csaknem kétszerannyi, 50 000 néző látogatott ki kora délután is a találkozóra. Az első félidőben a bíró nem adott meg egy büntetőt nekünk nyilvánvaló kezezés miatt, valamint (a korabeli beszámolót idézve) „a kemény, gyors spanyol védők erényeiket tisztátalan játékfelfogással párosították, s ilymódon visszaverték a rohamokat”.

A második félidőben azonban már semmilyen „tisztátalan” megoldás nem segített, előbb Novák váltott gólra egy büntetőt, majd Varga duplázta meg az előnyünket, a mérkőzés vége előtt pedig (már emberelőnyben) Katona Sándor állította be a 3-0-s végeredményt. A mérkőzés utáni események felidézéséhez ismét Nagy Béla feljegyzéseit hívjuk segítségül:

„A zürichi sorsolás után azután elkomorodtak a ferencvárosi tekintetek. Elkeseredést, lehangoltságot váltott ki a fradistákból az, hogy a magyar bajnokcsapat ismét nem volt a kiemeltek között. A VVK bizottságtól elvárhatónak tűnt, hogy a korábbi két kupagyőztes — az FTC és a Zaragoza — egymás elleni találkozójának a győztese újabb mérkőzés nélkül kerüljön a legjobb nyolc közé. Nem így történt, sőt a Ferencváros óriási ellenfelet kapott: a Liverpoolt, amely a München 1860 csapatát az előző fordulóban 8-0-ra legyőzte!”

A friss aranylabdás nélkül is kiejtettük a Liverpoolt

Albert Flórián és Mátrai Sándor nélkül ezúttal hazai pályán kezdtük a párharcot. A kezdőcsapat látta után az időjárás is elszomoríthatta szurkolóinkat, a kezdeti szemerkélő esőt havazás, majd havas eső váltotta fel a Népstadionban. A 44. percben azonban örülhettek, Katona góljával ugyanis előnybe kerültek a mieink.

Záporozott a hó, fehér lett a pálya, a hatalmas iramú, kemény, eseményekben gazdag, érdekes mérkőzésen maradt az egygólos előny, így nehéz, nagyon nehéz második mérkőzésre készültek a mieink még a két hiányzó visszatérésével is - olvashatjuk a korabeli beszámolókat.

- Amikor megtudtuk, hogy a következő ellenfelünk a Ferencváros, bizony nem örültünk, tudtuk: a Népstadionban nehéz 90 perc vár ránk. így is volt. A magyar bajnok tartalékosán is kitűnő benyomást keltett, s csupán hősies védekezéssel sikerült kihúznunk 0-1-re. Most már biztosra veszem, hogy továbbjutunk… - idézzük ezúttal a Liverpool legendás menedzserét, Bill Shanklyt.

A november 28-i mérkőzés visszavágójára csak 1968 januárjában került sor, ám a találkozót megelőző napokban még több mint egy hónappal később is kérdéses volt: vajon pályára léphet-e az időközben az Aranylabdát elnyerő Albert? A kérdésre még Lakat Károly sem tudott egyértelmű választ adni, aztán ezt megtette a kezdőcsapat: Albert nem tudta vállalni a játékot.

Szintén hasonlóság volt az első meccshez képest az időjárás: Liverpoolon orkánszerű hóvihar söpört végig a meccs előtt, így hótakaró borította az Anfieldet. Még a halasztás is felmerült, ám végül le tudták játszani a mérkőzést. A helyi lapok kétgólos hazai sikert jósoltak, ám a 20. percben jött a hideg zuhany, Juhász István ívelése után Varga Branikovits Lászlóhoz továbbított, aki a jobb alsó sarokba lőtt. Ez a hátrány már túl nagy volt a Liverpoolnak, amely végül úgy búcsúzott el a sorozattól, hogy 180 perc alatt nem tudta bevenni a kapunkat.

- Nagyképűség volna tőlem, ha azt mondanám, hogy számítottunk a győzelemre - mondta őszintén Lakat Károly. - A Liverpool néhány nappal ezelőtt bajnoki mérkőzést játszott, kitűnő játékkal nyert, a második helyen áll az angol bajnokságban. Válogatott játékosokkal rendelkezik és sok nemzetközi sikert gyűjtött tarsolyába. Tudtam, hogy csak akkor van halvány reményünk az esetleges továbbjutásra, ha lelkileg is megfelelő módon fel tudom készíteni a fiúkat. Úgy látszik ez sikerült, hiszen csak ilyen önfeláldozó, lelkes, odaadó játék tette lehetővé ezt a szép eredményt.

A GYŐZTES GÓL VIDEÓN

Tartalékosan és baszk „ollézás” mellett is kettős győzelem

Márciusban újabb nehéz feladat várt ránk a legjobb nyolc közé erőnyerőként bejutó spanyol Athletic Bilbao ellen - csakúgy, mint a győzelemmel végződő, három évvel ezelőtti sorozat esetében. Nem a legjobb előjelekkel készültünk a kupamérkőzésre, hiszen az 1967-es bajnokságon győztes csapatból csak öten léphettek pályára a spanyolok ellen.

Így is megszereztük a vezetést, egy formás akció végén Albert fejelt a kapuba, majd 30 perc elteltével már kettővel vezettünk, Novák szokásához híven magabiztosan értékesítette a Karába felvágásáért megítélt büntetőt. A második félidőben a baszkok kemény és agresszív játéka meghozta az eredményt, és szépíteni tudtak. „Csak az első félidőben elégített ki a magyar bajnok” - írta másnap a Népsport, és Lakat Károly is úgy fogalmazott, nehéz feladat lesz a visszavágó.

Csupán kerülő úton jutott el a Fradi Bilbaóba (a repülőgépet nem fogadták egyből a reptéren) és a mérkőzés előtt Páncsics Miklós mellett Varga is sérültet jelentett. Bekerült így viszont a csapatba az akkor mindössze 20 éves Bálint László, sokak szerint a „Báró”, ezzel a mérkőzéssel tette le a névjegyét.

Bár a második félidő elején megszerezték a vezetést, amit Branikovits két perc múlva már egalizált is. A zsúfolásig megtelt aréna egy forró katlanra hasonlított, ahol a baszkok „olléztak” is, a 85. percben azonban Fenyvesi góljával minden eldőlt.

- A csapat egy hónapon belül második nagy sikerét érte el, ami azt mutatja, hogy tartalékosan is fel tud nőni a feladatokhoz, ha ésszerűen játszik és helyén van a szíve a fiúknak. Nagyon értékes a győzelem, hiszen a Bilbao egy klasszissal jobban játszott, mint Budapesten - értékelt Lakat Károly.

Csodás fordítás, az elnök élete legboldogabb napja

Csaknem két hónappal a Bilbao kiejtése után a Bologna látogatott a Népstadionba, a mieink pedig Rákosi és Albert nélkül várták a találkozót. A rossz előjelek még nagyobb bajjá fordultak a 2. percben, amikor már előnyben voltak az olaszok, a 35. percben pedig már kettő volt az előnyük. Otthon kétgólos hátrány - nem sokan számítottak innen visszaútra.

Ám a Fradi-szív megdobbant és győzedelmeskedett. De még hogy! A 38. percben már szépített Branikovits, majd az 57.-ben egyenlített. A 81.-ben aztán Varga villant és a sorozat egyik legszebb találatával megszerezte a győzelmet! Lakat Károly a mérkőzés után elismerte, 0-2 után már a döntetlenben sem reménykedett…

Így viszont bizakodva várhattuk a visszavágót, ráadásul Albert is visszatért. A nemzetközi sajtó arról írt, hogy a Ferencváros nagyon egységes csapat, ráadásul technikailag és taktikailag is jól képzett, így Európa bármelyik élcsapata ellen győzelmi eséllyel veheti fel a versenyt. Varga pedig ott folytatta, ahol Budapesten abbahagyta: mesteri szabadrúgásgóllal szerzett előnyt.

A szünet előtt egyenlítettek az olaszok, majd a 60. percben már a vezetést is megszerezték, ezzel továbbjutásra álltak. Csupán tíz percig. Havasi Sándor a legjobbkor szerezte meg az első gólját a sorozatban. Vérbeli, öldöklő kupaküzdelem volt, amelyből ezúttal a Ferencváros jött ki jobban - írták másnap.

- Életem egyik legboldogabb napja, a születésnapomon harcolta ki a továbbjutást a csapat - lelkendezett Kalmár István, az FTC elnöke, miután három évet követően ismét kiharcolta a VVK-döntőbe jutást a csapat.

„Európa legjobb csapata”; a FIFA elnöke sose látott ilyet

A finálé szintén oda- visszavágós rendszerben zajlott, több mint két hónappal az elődöntő után! Augusztus 7-én a Leeds Unitedhez látogattunk, egy kedves nyaralóban, 20 kilométerrel arrébb, Harrogate-ben, nyugodt körülmények között készülhettünk. Az angolok nem köntörfalaztak udvarias nyilatkozatokkal, Don Revie menedzser kétgólos sikert várt. A Yorkshire Evening Post azonban Európa legjobb csapatának nevezte az FTC-t!

Sok helyzetet kialakítottunk, miközben stabil volt a védekezésünk, vagy Géczi mutatott be bravúrt. A 42. percben egy szöglet után azonban egy szerencsés góllal előnybe kerültek az angolok. Akkor még senki sem gondolta volna, hogy ez lesz a párharc egyetlen gólja, Lakat Károly is azt mondta, nem volt veszélyes a Leeds, és a gólja is szerencsés körülmények között született.

A döntő visszavágójára szeptember 11-én, 70 ezer néző előtt került sor a Népstadionban. Sokak szerint minden idők egyik legjobb Fradija volt az 1968-as, és az egész mérkőzés arról szólt, hogy lendületesen támadtunk, míg az angolok mindent elkövettek, hogy megakadályozzák csatárainkat a gólszerzésben. Mindezt sikerrel tudták megtenni. A menetelés során az összes mérkőzésén tudtunk gólt szerezni, kivéve a fináléban. A Leeds taktikus játékkal gyengébb csapatként tudta megnyerni a finálét.

- Ilyen mérkőzést még életemben nem láttam, amikor az egyik csapat ilyen hihetetlen erejű támadásokkal rohamozzon 90 percen át, de ne tudja megtörni a másik ellenállását… - így Sir Stanley Rous, a FIFA elnöke.

- Nincs mentségünk. Alapjában véve kedvező helyzetben, idehaza egy gólos hátránnyal kezdtük a visszavágót, de sajnos 180 percen át sem tudtunk gólt rúgni a Leedsnek. Még fájóbb, hogy ilyen szép sorozat után itthon buktunk el - mondta Lakat Károly.

Ha VVK, akkor szinte mindenkinek az 1965-ös győzelem jut az eszébe, de nagyon fontos, hogy ne felejtsük el az 1968-as sikert sem, hiszen ez a menetelés is különleges és dicséretre méltó. A sorozattal kapcsolatban összegyűjtöttük még öt érdekességet:

1) A negyeddöntő első mérkőzésétől a döntőig veretlenek voltunk.

2) A Liverpool Daily Post a Fradi győzelme után fiatal Branikovitsról áradozott. 

3) A helyi szokásoknak megfelelően a Bologna elleni meccs előtt az öltözőben és a folyosón melegítettek be.

4) A VVK szervezőbizottsága hosszas huzavona után csak június végén hozott határozatot a döntők időpontjáról. Előtte még megtartották az új idény első fordulójának a sorsolását!

5) A hatvanas években a kommunista országok úgy gondolták, hogy ők a bajnoki rendszer lebonyolításában is külön utakat követnek. Ezért fordulhatott elő, hogy az 1968. augusztusi VVK- döntőt úgy játszottuk, hogy közben 1967-ben megnyertük a magyar bajnokságot és jogosulttá váltunk a BEK-ben való indulásra is. Ehhez az eleve furcsa helyzethez még csatlakozott a politika is. Az 1968-as történések (Csehszlovákia lerohanása) miatt a Fradi kisorsolt ellenfele a Celtic nem utazott el Budapestre. Az UEFA mentve a lehetetlenné változott helyzetet, megpróbálta nyugati és keleti csoportra bontani a BEK mezőnyét, de a Varsói Szerződés ismét „összefogott”, és úgy döntött, hogy csapataikat visszaléptetik a BEK küzdelmektől. Ezek után nem maradt más lehetőségünk, mint az, hogy csapat teljes erejével a VVK küzdelmekre összpontosítson.

Sorozatunk következő részében az 1975-ös KEK-sorozatra emlékezünk vissza, amelyben szintén a fináléig meneteltünk!