A Fradi gólkirályainak bemutatása után ezúttal csapatunk emlékezetes nemzetközi kupameneteléseinek emlékeit idézzük fel a fradi.hu és a Fradi Múzeum cikksorozatának segítségével. Új sorozatunk első részében az 1920-as és 1930-as évek legnagyobb nemzetközi sikereit, az FTC Közép-európai Kupában aratott győzelmeit vizsgáljuk meg közelebbről.

Közép-európai Kupa: a hőskor legnagyobb nemzetközi klubsorozata

Az európai klubfutball csúcssorozata kétségtelenül az ezen a néven 1992 óta működő UEFA Bajnokok Ligája. Elődje, a Bajnokcsapatok Európa-kupája 1955-ben indult, azóta rendezi meg rendszeresen az UEFA évről évre az európai elit klubcsapatok tornáját, amely során minden évben eldől, melyik csapat a legjobb a legjobbak között. A korábbi években, a második világháborút megelőzően is voltak azonban több ország klubjait érintő rangos nemzetközi kupasorozatok, közülük pedig kiemelkedik az 1927 és 1992 között működő Mitropa Kupa, ismertebb nevén Közép-európai Kupa.

A sorozat elődjét Challenge Kupa néven 1887-ben alapították Bécsben, és az Osztrák-Magyar Monarchia klubjai vehettek részt benne. A legjobb bécsi, budapesti és prágai csapatokat felvonultató kupát 1911-ig rendezték meg. Az első világháború után aztán az abban az időben a világ futballjának élvonalához tartozó közép-európai országok labdarúgó szövetségei, amelyek sorban alapították meg egységes nemzeti ligáikat, közösen arra az elhatározásra jutottak, hogy alapítani kell egy komoly európai nemzetközi kupát. Az Osztrák Labdarúgó Szövetség akkori elnöke, Hugo Meisl kezdeményezésére az osztrák és a magyar szövetség vezetői Pozsonyban üléseztek, itt született meg a Mitropa-kupa, vagyis a Közép-európai Kupa, amelynek első mérkőzését 1927. augusztus 14-én játszották.

A kezdeti megállapodás szerint Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia szezononként két-két klubot, az aktuális bajnokot és kupagyőztest adta a sorozatnak, majd csatlakozott a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság is, amelyet 1929-ben Olaszország váltott. A mérkőzéseket oda-vissza alapon, kieséses rendszerben játszották, egyenlő gólarány esetén harmadik mérkőzésre került sor. A döntőt is eszerint rendezték. A győztes a míves ezüst vándortrófeát egy évig őrizhette. Magát a serleget Svehla csehszlovák miniszterelnök ajánlotta fel, akkori értéke 4250 pengő volt. Az első kiírásban a magyar színeket a Hungária (az MTK akkori neve) és az Újpest képviselték. A döntőt a Sparta Praha játszotta a bécsi Rapid ellen, és egy 6-2-es győzelmet követő 2-1-es vereséggel, 7-4-es összesítéssel először emelhette a magasba a Közép-európai Kupát.

A kupa egyre népszerűbb lett, sorra csatlakoztak a térség országai: 1936-ban már svájci és román csapatok is indultak. Ez volt a sorozat fénykora, később a különböző politikai változások miatt egyes országok kiszálltak, vagy egyszerűen átmenetileg megszűntek (az 1940-es finálé a Ferencváros és a Rapid Bukarest között például a bécsi döntés miatt maradt el, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolása után a románok nem játszották le a döntőt). 

A háborút követően 1951-ben még megkísérelték feléleszteni a korábban méltán népszerű sorozatot, ám presztízse már sohasem lett a régi, főleg a beinduló új összeurópai kupasorozatok árnyékában. A kupa végül 1992-ben, az utolsó győztes jugoszláv FK Borac Banja Luka sikere után végleg megszűnt.

1928: az első ferencvárosi siker!

Az FTC az 1928-as második kiírásban indult először a Közép-európai Kupában, miután az egy évvel korábbi indulásról Magyarországon a pünkösdi torna végeredménye döntött, azt pedig a mieink abban az évben elveszítették. Érdekesség, hogy a Fradi előtte hét pont előnnyel nyert bajnokságot, mégsem indulhatott a frissen kiírt nemzetközi kupasorozatban bajnoki címvédőként sem.

1928-ban viszont ott voltunk a rajtnál: a Ferencváros története első KK-mérkőzését 1928. augusztus 20-án Belgrádban játszotta a Beogradski csapata ellen. Méghozzá nem is akárhogy! A korabeli Sporthírlap nevű újság így írt a találkozóról: „Mintha megérezte volna a jugoszláv nézősereg, hogy a futballsportnak milyen felemelő ünnepe köszönt rá. A belgrádi közönség nem tudott hová lenni az elragadtatástól, amikor a ferencvárosi csapat futballművészetét figyelte. Úgy látszott, hogy a magyar bajnokcsapat széles jókedvében tartja a bemutató iskolát." A történelmi mérkőzésen az Amsel – Takács I., Hungler II. – Furmann, Lyka, Berkessy – Koszta, Takács II., Turay, Szedlacsik, Kohut összeállításban pályára lépő Ferencváros végül elsöprő, 7-0-s győzelmet aratott! Ha már történelmi mérkőzés, idézzük fel a kupasorozat első ferencvárosi gólját is: már az első percben Kohut beadását Takács II. élesen fejelte a bal sarokba. A visszavágóra augusztus 26-án került sor. A Fradi első hazai KK-mérkőzését nem az Üllői úton, hanem a Hungária úti pályán rendezte. Az idegen pályán is nagy különbségű, 6-1-es-es zöld-fehér győzelem született.

A következő ellenfél az osztrák Admira volt. Bécsben 2-1, az Üllői úton 1-0 arányú Fradi győzelem született, ezzel a zöld-fehérek ott voltak a sorozat fináléjában. A döntő első meccsét október 28-án rendezték az Üllői úton, az ellenfél pedig az előző évben is döntőig jutó bécsi Rapid volt. A nagy lendülettel kezdő Ferencváros az első félidőben már 3-0-ra vezetett. A húszezer szurkoló a korabeli beszámolók szerint szinte extázisba esett csapatunk játékától, a mieink pedig nem álltak le, és a bécsi visszavágóra 7-1-es előnyt szereztek. Ez pedig elegendőnek bizonyult, Bécsben a Rapid csak 5-3-ra tudott nyerni, így a Ferencváros az egyesület első hivatásos edzője, Tóth-Potya István vezetésével első magyar csapatként rögtön a sorozat második évében a magasba emelhette a KK-trófeát!

Ahhoz a bizonyos magasba emeléshez viszont egészen rendhagyó történet kötődik. Az történt ugyanis, hogy nem a küzdőtéren adták át a trófeát, és nem is a csapatkapitány vette át, a bécsi szurkolók ugyanis elkeseredésükben tüntettek és tárgyakat dobáltak a pályára, így a Rapid vezetői egy szertárba, egy deszkaépületbe vitték a fradistákat, és a KK-bizottság elnöke ott adta át „ünnepélyesen” Szigeti Imrének, a Ferencváros labdarúgó szakosztálya elnökének… A KK-t a budapesti közönség is hamar láthatta: Kohut Vilmos József körúti üzletének kirakatában állították ki.

Ahogy arról már szó esett korábban, a két világháború közötti időszakban egyértelműen a Közép-európai Kupa volt a legrangosabb nemzetközi futballsorozat Európában. De vajon mi lehetett az értéke a KK-ban elért végső sikernek mai szemmel, például egy Bajnokok Ligája-sikerhez képest, amely sorozatban Európa összes államának csapatai képviseltetik magukat. Az 1928-as sikert nehezebb elhelyezni mai szemmel eszerint a mérce szerint, bár ahogy azt hangsúlyoztuk, a résztvevő országok akkoriban világszinten is a legerősebb futballnemzetek közé tartoztak. Hogy választ kapjunk kérdésünkre, érdemes megnézni a jugoszláv válogatott teljesítményét, amely többek között Brazíliát is legyőzte, és végül bronzérmet szerzett a történelem első labdarúgó világbajnokságán 1930-ban Uruguayban (a tornán Magyarország válogatottja nem vett részt). Nos, a két évvel későbbi vb-bronzérmes ország fővárosának KK-induló csapatát a Fradi, ahogy említettük, 13-1-es összesítéssel „intézte el”… Ezen kívül érdemes megemlíteni, hogy első KK-diadalunk után egyetlen évvel, 1929-ben vettünk részt a legendás uruguayi túrán, ahol legyőztük a házigazda válogatottat, a következő évi világbajnokság győztesét. A kupagyőzelem évében, 1928-ban pedig 6-1 arányban múltuk felül a legnagyobb hagyományú európai kupasorozat, az angol FA-kupa az évi győztesét, a Blackburn Roverst.

1929-1936: tűzközelben, végső győzelem nélkül

Az 1928-as történelmi első győzelem után is ért el szép sikereket a Ferencváros a Közép-európai Kupában. 1929-ben ugyan éppen a már említett dél-amerikai túra miatt a Fradi címvédőként is lemondott a szereplés jogáról, egy évvel később azonban már ismét ott voltak a zöld-fehérek a mezőnyben, igaz, bár az első fordulót a Slavia Praha ellen sikerült 3-2-es összesítéssel sikerrel venni, a következő körben a Rapid súlyos, 5-1-es vereséget mért a Fradira, amelyet csak egy sovány, 1-0-s győzelemmel sikerült kozmetikázni. 1931-ben ismét tengerentúli portya miatt hagytuk ki a sorozatot, egy évre rá pedig a százszázalékos bajnok Ferencváros fáradt csapat benyomását keltve 0-4, 3-3-as összesítéssel alulmaradt az olasz Juventusszal szemben. 1933-ban a bajnoki harmadikként záró Fradi nem kvalifikálta magát a KK-ba, 1934-ben viszont a résztvevő nemzetek a sorozat népszerűségének növekedése miatt már 4-4 csapattal nevezhettek. Természetesen az FTC is ott volt a mezőnyben, és egészen az elődöntőig menetelt, ahol a későbbi győztes Bologna parancsolt megálljt a zöld-fehéreknek.

1935-ben ismét nagyon közel került a míves ezüstserleg elhódításához a Ferencváros, és ahogy az a kupameneteléssel kapcsolatos sajtóvisszhangból és a közvélekedésből is jól kivehető, ugyan a fináléban 1-2, 3-0-s összesítéssel a Sparta Praha diadalmaskodott, talán többet beszéltek erről a kupamenetelésről, mint a hét évvel korábbi győzelemről. Ez egyrészt azért lehetett, mert ekkorra már jóval több ország és több csapat indult a fénykorát élő KK-ban, így a presztízse is nagyobb lett, másrészt a Fradi a fináléig vezető úton bravúrok sorát mutatta be. Rögtön az első találkozón Rómában 3-1-es vereséggel kezdtünk, amelyért az Üllői úton 8-0-s sikerrel vettünk elégtételt az AS Román! A második körben a Zsidenice ellen is egy 4-2-es vereséget egy hazai 6-1-es diadal követett, az elődöntőben pedig a nagy formában lévő Austria Wient sikerült 4-2-re legyőzni, így a bécsi 3-2-es vereség is elegendő volt a döntőbe jutáshoz.

1936 nem sikerült jól csapatunknak a KK-ban, bár erre az első kör első meccse és a Slavia 5-2-es legyőzése után kevesen tippeltek volna. Prágában azonban 4-0-s vereséget szenvedett a Fradi, így meglepetésre már az első körben véget ért az idény.

1937: Szenzációs diadal a döntőben, majd látogatás a nagybeteg szakosztályelnöknél

Így érkeztünk el 1937-hez, amely labdarúgócsapatunk egész eddigi történetének egyik legnagyobb sikerét hozta. Több mint 80 év távlatából már nehéz igazán felmérni, mit is jelentett ebben az időszakban a Mitropa-kupa elhódítása, mennyire volt rangos sorozat a KK.

„A Közép-európai Kupa a harmincas évekre már egyértelműen a későbbi BEK, majd Bajnokok Ligája >szülőanyjának< tekinthető. 1929-ben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség is elismerte a rangját, bekérte az első két sorozat eredményeit, bejegyezte hivatalos évkönyveibe, így innentől kezdve a FIFA hivatalos kupasorozatának számított” – siet a segítségünkre a KK ekkori rangjának megállapításában Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője. Emellett fontos kiemelni, hogy az 1937-es kiírásban játszottak a legtöbb, összesen hét ország klubcsapatai a sorozatban, amelyek ráadásul a világ legjobbjai voltak – az 1934-es és az 1938-as világbajnokság döntős csapatai (Olaszország, Csehszlovákia, Magyarország) mind a KK oszlopos tagjainak számítottak.

Az 1937-es menetelés első körében ismét csehszlovák csapatot, a Slaviát kapta a sorsoláson a Ferencváros, és harmadszor is sikerült a továbbjutás, a prágai 2-2 után egy budapesti 3-1-es győzelemmel. Ezután jött azonban csak a java!

„Már az elődöntőbe jutásért a Vienna csapatával kellett összecsapnia a Fradinak, a párharc pedig olyan szorosan alakult, hogy nem is dőlt el két mérkőzésen. A budapesti 2-1 és a bécsi 0-1 után a harmadik találkozón ismét Budapesten, és ismét 2-1-re győztük le az osztrák ellenfelet, ezzel bejutottunk az elődöntőbe. Kínkeserves továbbjutás volt, de talán már előrevetített valamit abból, hogy ez különleges év lehet” – idézte fel a párharc emlékeit Tobak Csaba.

A legjobb négy között ismét osztrák ellenfél, az Austria Wien következett. Az első mérkőzés egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy azt a mieink elképzelték: Bécsben az Austria 4-1-es győzelmet aratott. A továbbjutás a közvélemény és a sajtó szerint is reménytelennek látszott – igaz, volt, aki azért nem osztotta ezt a nézetet. A labdarúgó szakosztály akkori elnöke, ifjabb dr. Springer Ferenc, alapító elnökünk fia a következőt nyilatkozta a súlyos vereség után: „Az Austria most megérdemelten győzött. Remélem, otthon mégis megmutatjuk, hogy ők sem verhetetlenek, sőt, a továbbjutást is kiharcoljuk! Azt hiszem, kellemes meglepetés fogunk okozni híveinket, és azt tartom valószínűnek, hogy harmadik mérkőzés nélkül jutunk tovább!”

A visszavágón pedig a ferencvárosi játékosok bebizonyították, nem volt hiábavaló a szakosztályelnök elsőre kincstárinak tűnő optimizmusa. A szenzációs visszavágó történetének elmesélésére adjuk át a szót a Fradi egykori legendás krónikásának, Nagy Bélának, aki a labdarúgó-szakosztály történetét megörökítő könyvében így írt az összecsapásról:

„A KK történetének egyik legfényesebb lapját írja meg a következő másfél órában tizenegy lelkes ferencvárosi ifjú. Kemény Tibi fejesgólja, Sárosi dopplere után már 2:0, és az Austria előnye egy gólra zsugorodik. De jaj, a félidő hajrájában Sindelar 20 méteres bombája nyomán a hálóba vágódik a labda, megint két gól a bécsiek előnye. A II. félidőben 17 perc alatt — közönségének tomboló biztatása közepette — 4:1-re elhúz a Fradi, tehát kiegyenlíti a bécsiek előnyét. Kiss bombafejese után Kemény cseles 16 méteres nagy lövése akad meg az osztrákok hálójában. A rendőrök alig tudják 

visszatartani a lelkes tömeget, amely talán már most szeretné ünnepelni fiait. Most már roham rohamot követ, nem lehet vitás, hogy lő még gólt a Ferencváros. Sárosi dr. elmegy Nausch mellett, kicselezi Sestát, a kifutó Zöhrert és a hálóban táncol az ötödik! Ünnepel a huszonkétezer ember, lengenek, lobognak a Fradi zászlók, a B-közép hangorkánjától az ember a saját szavát sem értené. Aztán még Táncos viharzik el a szélen, belül Toldi tart vele lépést és a pompás beadásból élesen fejel a jobb kapufa mellett a hálóba. Hat-egy! Egyperces hosszabbítás, majd hiába a rendőrök ereje és tekintélye, a hálás szurkolók egy része berohan, vállukra kapják Sárosit és Toldit, úgy viszik a játékos- alagút bejáratáig. A ferencvárosi öltöző... Van játékos, akinek könnyes a szeme az örömtől, mások hangosan kiáltoznak boldogságukban, összeölelkeznek a fiúk, megköszönik egymásnak a felejthetetlen játékot."

A csodás siker után a fináléban az olasz Lazio volt a Fradi ellenfele. A színvonal érzékeltetésére ismét kiemeljük: egy évvel később a világbajnokság döntőjében az olasz és a magyar válogatott csapott össze egymással, a vb-döntő négy olasz góljából kettőt Lazio-játékos, a két magyar találatból pedig egyet ferencvárosi labdarúgó jegyzett. A KK-döntő első felvonását az Üllői úton rendezték.

„Bombaerős csapat volt akkoriban a Lazio” – kezdi a döntő felidézését Tobak Csaba.

  „Ennek ellenére kétesélyes volt a döntő, ezt bizonyítja az is, hogy a Fradi 4-2-re megnyerte a budapesti mérkőzést. Az volt csak a kérdés, ez elég lesz-e a visszavágóra.”

A Fradi Múzeum vezetőjétől azt is megtudhattuk, a második meccs előtt érdekes történet esett meg csapatunkkal. Történt ugyanis, hogy a Ferencváros egy kis hegyi faluban szállt meg az olaszországi visszavágó előtt, és mivel akkoriban nem volt internet, vagy okostelefon, lassabb és körülményesebb volt a kommunikáció. A csapat és a stáb általában képeslapokat küldtek haza a családtagoknak, akik így értesülhettek hogylétükről. A fradisták több mint ötszáz képeslapot írtak, így amikor a helyi postás meglátta a halomnyi levelet, külön öszvért rendelt, hogy a hegy másik felén lévő postahivatalba eljuttathassa a küldeményeket, nem bírta el ugyanis a levélzsákot…

Így érkezett el október 24-e, a visszavágó napja. A finálé második felvonásán csak úgy potyogtak a gólok.

„Már a 36. percben 4-2-re vezetett a Lazio, így meccsnullban voltak a felek, de a lélektani előny a hazai pályán a párharcot gyorsan kiegyenlítő olaszoknál volt” – meséli Tobak Csaba. Ekkor azonban jött a dráma: tizenegyeshez jutott a Lazio! A következő évi vb-döntőben duplázni tudó Lazio-vezér, Piola állt a labda mögé, Háda azonban remek bravúrral kiütötte, majd kirúgta a mezőnybe a labdát! Ez jelentette a fordulópontot, ezután a Ferencváros nem csak egyenlített, de végül stílusosan, kettős győzelemmel hódította el a trófeát! „A meccs utolsó pillanataiban Sárosi Gyurka háttal a kapunak ollózott egy gólt, így 5-4-re nyertünk Rómában, szenzációs győzelem volt!”

A legendás sikerhez kötődik még egy megható történet. A diadal után Rómából hazatérő csapat első útja a pályaudvarról a míves ezüstserleggel és a győztes meccs labdájával a kezükben egyenesen a súlyos betegséggel az ágyat nyomó szakosztályelnökhöz, dr. Springer Ferenchez vezetett, aki, amint arra emlékezhetünk, a legnehezebb helyzetben is bízott csapata sikerében.

A Ferencvárosi Torna Club történetének egyik legnagyobb sikeréhez gyötrelmes párharccal, hihetetlen fordítással, szenzációs döntővel, és megannyi emlékezetes történettel, és a Fradi-családhoz méltó befejezéssel vezetett az út. Nem véletlenül tartjuk ekkora becsben több mint nyolc évtized elteltével is az egész labdarúgó-csapat sikerekkel kikövezett történetének első nagy nemzetközi kupamenetelését, amelyről a finálé másnapján az olasz sajtó így írt:

„A ferencvárosi csatársor pompás hangszer, amelyen az utolérhetetlen vezér, Sárosi játszotta a legszebb melódiákat. A Ferencváros tökéletesen megérdemelte a győzelmet.”

Sorozatunk következő részében csapatunk történetének legnagyobb sikerét, az 1965-ös VVK-döntőt, és az oda vezető utat idézzük fel!