2019. június 24.
„Nagy a konkurencia, minden edzés és meccs egy teszt”
Máté Csaba másodedző elmondta, az edzőtábor végére körvonalazódik majd a kezdő tizenegy.

Hétfő délelőtt megvolt az első labdás edzés is Bad Häringben, ahol festői körülmények között készülnek labdarúgóink. Máté Csabával, csapatunk másodedzőjével a második edzőtábor kihívásairól, valamint arról is beszélgettünk, kiderül-e a végére, milyen kezdő tizeneggyel állunk fel a Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

- Miben lesz más a második edzőtábor, mint az első volt?
- A legnagyobb különbség az előző edzőtáborhoz képest, hogy itt már majdnem teljes kerettel vagyunk, hiszen a válogatott játékosaink mellett az új igazolások is velünk tartottak. A keretben már nagy változás nem várható, maximum egy-két új ember érkezik, illetve lesznek, akiknek a sorsáról még döntünk a felkészülési időszak végén.

- Mire fekteti a hangsúlyt a szakmai stáb?
- Fontos, hogy az új játékosok minél hamarabb beleilleszkedjenek abba a rendszerbe, amit játszani szeretnénk, de természetesen azoknak is hasznos, hogy sokat gyakorolják a játékstílusunkat, akik már régebb óta velünk vannak. Rögzülnie kell, automatizmussá kell válnia.

- Öt felkészülési mérkőzést játszunk a következő két hétben, köztük a Ludogorec riválisával, a CSKA Sofiával is. Ezek lesznek az igazi felmérők a Bajnokok Ligája-selejtezőre?
- Az első edzőmeccseket is megfelelő felmérőnek tartom, mindenki megkapta a lehetőséget, hogy megmutassa magát, bizonyítson az edzőnek. Nagy a konkurenciaharc, hiszen minden poszton van két, azonos képességű játékosunk, ezért minden edzésen és meccsen úgy vetik be magukat, hogy az egy újabb teszt, nekünk pedig le kell belőle vonnunk a tanulságokat.

- Szurkolóink mindig nagy figyelemmel követik az edzőmérkőzéseken az összeállításokat, és próbálnak tippelni, hogy állhatunk fel majd az első tétmérkőzésen. Körvonalazódik itt az, hogy melyik 11 játékos kezd majd az első BL-selejtezőn?
- A szakmai stáb fejében mindenképp, hogy kifelé ebből mennyi látszik, az majd elválik. Az első edzőtáborban 45 perceket játszottunk, itt már lesz olyan, hogy 60-30 lesz a felosztás, ahogy pedig közelítünk az edzőtábor végéhez, folyamatosan csökkentjük a cserék számát. Lehet, hogy közel jár majd az összeállításhoz, aki folyamatosan nyomon követi az eseményeket, de addig még sok munka vár ránk!

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin