A klubfutball után az elkövetkezendő két hétben ismét a válogatott mérkőzéseké lesz a főszerep. Összesen tizenegy ferencvárosi labdarúgó sikeréért szoríthatunk. Játékosaink a Nemzetek Ligájában, felkészülési mérkőzéseken, az Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőn, vb-selejtezőn és a CONCACAF Nemzetek Ligájában is pályára lépnek.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya négy labdarúgónknak küldött meghívót a soron következő két Nemzetek Ligája-találkozóra. Botka Endre, Dibusz Dénes, Varga Barnabás és újoncként Gruber Zsombor készülhet a november 16-i Hollandia elleni idegenbeli, majd a három nappal későbbi, Németország elleni hazai NL-meccsre.
A magyar U21-es válogatottban ezúttal Kaján Norbertnek és Tóth Alexnek szurkolhatunk. Korosztályos nemzeti csapatunkra két felkészülési mérkőzés vár. A nemzeti csapat tagjai kedden Ciprusra utaznak, majd a házigazdák elleni, november 14-i meccs után három nappal Görögországba repülnek a második összecsapásukra, amelyet november 19-én rendeznek.
A Mohammed Abu Fanival felálló izraeli válogatott november 14-én, Franciaország otthonában lép pályára a Nemzetek Ligájában. Az együttes három nappal később a budapesti Bozsik Arénában fogadja Belgium legjobbjait a sorozatban.
Szintén meghívót kapott hazája válogatottjába mali szélsőnk, Adama Traoré. Támadónk nemzeti csapata Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőket játszik: november 15-én, idegenben szerepel Mozambik ellen, majd négy nappal később Szvázifölddel mérkőzik meg hazai pályán.
Ugyancsak az ANK selejtezőjében lesz érdekelt Mohamed Ali Ben Romdhane, aki a tunéziai válogatottal november 14-én Madagaszkáron szerepel, november 18-án pedig hazai környezetben fogadja Gambiát.
Cristian Ramírez az ecuadori válogatottal vb-selejtezőn fogadja Bolíviát magyar idő szerint november 15-én. November 20-án aztán Kolumbiában vendégszerepelnek az ecuadoriak - ugyancsak vb-selejtezőn.
Virgil Misidjan a CONCACAF Nemzetek Ligájába negyeddöntőjében léphet pályára a suriname-i válogatottal. Támadónk nemzeti csapata magyar idő szerint november 16-án fogadja Kanadát, november 20-án pedig a párharc visszavágóján lép pályára idegenben.
Íme, a FTC válogatott játékosainak programja
Magyarország (Botka Endre, Dibusz Dénes, Varga Barnabás és Gruber Zsombor) – Nemzetek Ligája, A-liga
2024. november 16., szombat, 20.45
Hollandia–Magyarország
2024. november 19., kedd, 20.45
Magyarország–Németország
Magyarország, U21 (Kaján Norbert, Tóth Alex) – felkészülési mérkőzés
2024. november 14., csütörtök, 13.30
Ciprus–Magyarország
2024. november 19., kedd, 15.00
Görögország–Magyarország
Izrael (Mohammed Abu Fani) – Nemzetek Ligája, A-liga
2024. november 14., csütörtök, 20.45
Franciaország–Izrael
2024. november 17., vasárnap, 20.45
Izrael–Belgium
Mali (Adama Traoré) – Afrikai Nemzetek Kupája-selejtező
2024. november 15., péntek, 17.00
Mozambik–Mali
2024. november 19., kedd, 17.00
Mali–Szváziföld
Tunézia (Mohamed Ali Ben Romdhane) – Afrikai Nemzetek Kupája-selejtező
2024. november 14., csütörtök, 17.00
Madagaszkár–Tunézia
2024. november 18., hétfő, 20.00
Tunézia–Gambia
Ecuador (Cristian Ramírez) – világbajnoki selejtező
2024. november 15., péntek, 1.00
Ecuador–Bolívia
2024. november 20., szerda, 0.00
Kolumbia–Ecuador
Suriname (Virgil Misidjan) – CONCACAF Nemzetek Ligája, negyeddöntő
2024. november 16., szombat, 0.30
Suriname–Kanada
2024. november 20., szerda, 1.30
Kanada–Suriname
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.