2019. július 21.
Michal Skvarka: „Csapatként nagyon erősek vagyunk”
Szlovák légiósunkat lenyűgözte a Groupama Aréna hangulata, Skvarka a Valletta ellen is számít szurkolóinkra.

- Mit jelent számodra, hogy a Ludogorec elleni második mérkőzésen megszerezted az első gólodat a Ferencváros mezében?

- Nagyon örülök, hogy máris sikerült betalálnom, de őszintén mondom, hogy számomra nem a gólom a legfontosabb. A lényeg, hogy továbbjutottunk. Boldog vagyok, hiszen ezzel elértük a kitűzött célt, azaz sikerrel kezdtünk a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

- Mit gondolsz, mi volt a sikerünk titka?

- Még most is óriási dolognak tartom, hogy le tudtuk győzni a Ludogorecet, amely egy nagyon erős csapat, elég talán csak azt kiemelnem, hogy rendre a csoportkörig jut a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában. Úgy érzem, csapatként nagyon erősek vagyunk, a csapategység és a sok munka sikerre vezetett.

- Ellentétben a Ludogorec elleni párharccal, a Valletta ellen már a Ferencváros kiemelt, előzetesen mellettünk szólnak az esélyek. Hogy érzed, könnyebb feladat vár a csapatra?

- Nem szabad leírni az ellenfelet, hiszen a BL-ben és az EL-ben is láthattuk, hogy nem mindig az esélyesebbnek vélt csapat jut tovább. Nem szabad lebecsülnünk senkit, éppen azért számítok nehéz meccsre a Valletta ellen, mert az esélyek mellettünk szólnak. Ugyanúgy fel fogunk készülni az ellenfélből, mint a Ludogorec elleni mérkőzések előtt.

- Mindkét eddigi selejtezőt végigjátszottad – ilyen bemutatkozásra számítottál?

- Szlovák újságírók is kérdeztek erről, nekik is azt feleltem, hogy már annak is örültem, hogy bekerültem a meccskeretbe, arra nem is számítottam, hogy rögtön kezdő leszek, ráadásul mindkétszer. Nagyon örülök, hogy így alakult, azért dolgozom minden egyes edzésen, hogy ez a jövőben is így legyen.

- A Valletta ellen is a Groupama Arénában kezdjük a párharcot. Elsőre hogy tetszett a stadionunk hangulata?

Óriási élmény volt a Groupama Arénában pályára lépni, ilyen nagyszerű közönség előtt még nem játszottam. Ha visszagondolok a stadion atmoszférájára, még most is kiráz a hideg… Hasonlóan sportszerű, fanatikus szurkolásra számítok a Valletta ellen is, szükségünk van a szurkolóink támogatására.

Hatos Szabolcs

 

A Valletta elleni szerdai, hazai mérkőzésre jegyeiket beszerezhetik személyesen, a Groupama Arénánál (H-P.: 10.00-18.00; Szo.: 9.00-16.00) vagy online. Kilátogató szurkolóunk figyelmébe ajánljuk az ITT elérhető szurkolói tájékoztatót, amelyben összegyűjtöttük a legfontosabb információkat.

FTC–Valletta FC

Labdarúgó Bajnokok Ligája selejtező, 2. forduló, első mérkőzés.

Groupama Aréna, 2019. július 24., szerda 20.00

Kapunyitás: 18.00

Cikkajánló

Varga góljával győztünk Örményországban!

Dibusz Dénes és Varga Barnabás végig pályán volt, Tóth Alex csereként játszott Jerevánban.

Lisztes gólt lőtt, 3-0-ra vertük Feröert

Magabiztos játékkal hangolt a közelgő Európa-bajnoki selejtezőre az U21-es válogatott.

Indul a jegyértékesítés a Nyíregyháza ellen

Címvédő, a tabellán jelenleg második együttesünk hazai pályán folytatja szereplését a bajnokságban.

Jótékonysági padelversenyen vett részt Robbie Keane

Férfi labdarúgócsapatunk ír vezetőedzője nem tudott játszani, de jelenlétével támogatta az eseményt – VIDEÓ!

„Hatalmas büszkeség bajnokságot nyerni a Fradival!”

Férfi labdarúgócsapatunk korábbi vezetőedzője, Csank János exkluzív interjút adott a FradiMédiának.

Indul a jegyértékesítés két hazai UEL-mérkőzésünkre

December 11-én a skót Rangerst, január 22-én a görög Panathinaikoszt fogadjuk.

Puskás Akadémia-FTC: indul a jegyértékesítés!

Férfi labdarúgócsapatunk november 30-án, vasárnap 19.30-tól lép pályára Felcsúton.

Keane a magyar-írről: „Mindenkinek a legjobbat kívánom”

Vezetőedzőnk számára a család az első, még nem döntötte el, hogy hol nézi a világbajnoki selejtezőt – VIDEÓ

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin