![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
34-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában a Mezőkövesdhez látogatott. Tétje már nem volt a találkozónak, hiszen a mieink már hetekkel korábban behúzták zsinórban az ötödik, összességében a 34. bajnoki címet, míg a hazaiak kivívták a bent maradást az előző fordulóban. Sztanyiszlav Csercseszovnak sok játékost kellett sérülés miatt nélkülöznie, így a mester a Szécsi - Kaján, Abena, Knoester, Sagal – Esiti, Gojak, Zachariassen, Owusu, Mercier – Lisztes kezdőnek szavazott bizalmat. Kaján Norbert és Szécsi Gergő először kezdtek csapatunkban az NB I-ben.
I. félidő
Csapatunk kapitánya ezen a találkozón Kristoffer Zachariassen volt, norvég válogatott középpályásunk először vezethette ki karszalagban csapatunkat a gyepre. Az ötödik percben egy megpattanó szabadrúgásnál Szécsinek kellett figyelnie, majd Kajánban akadt el egy hazai lövés. A másik oldalon Zachariassen fejese kerülte el centikkel a bal kapufát. Nem sokkal később Kaján és Zachariassen összjátéka után a remekül érkező Mercier lőhetett, de a labda elakadt a blokkban, majd Kaján teker fölé.
A 17. percben Babunski ment végig a félpályán, majd nagyjából 18 méterről lőtt kapu mellé, míg a másik oldalon Mercier adott remek passzt Owusunak, akinek a lövése elakadt a hazai kapusban. A 39. percben ismét Mercier lőhetett, de a labda kapu fölé szállt. Két perccel később a hazaiak jutottak veszélyes helyről szabadrúgáshoz a kapunktól 17 méterre, de Babunksi kísérlete elkerülte a kapunkat. A 45. percben egy előre ívelés után Knoester elvesztett egy párharcot Drazic ellen, majd a kövesdiek házi gólkirálya elvitte a labdát Szécsi mellett, aki csak szabálytalanul tudta megállítani a támadót, jogos büntetőhöz jutott a hazai csapat, a sértett pedig bevágta a labdát a bal felsőbe (1-0).
II. félidő
Az 55. percben Abena lövése ment fölé, nem sokkal később pedig Csercseszov kettőt cserélt. Marquinhos Owusut, míg a debütáló Tóth Alex Esitit váltotta. A mi kapunknál Lehoczky lőtt mellé jobbról az 59. percben. Pár perccel később Zachariassen lövése szállt fölé, míg a másik oldalon egy hazai fejes kerülte el a kapunkat.
A 68. percben Merciert rúgták fel nagyjából 18 méterre a kövesdi kaputól. A sértett kapuba tartó lövését Piscitelli bravúrral védte. A 72. percben Nikolai Baden Frederiksen Merciert váltotta. Friss emberünk pár perc után helyzetbe is került, ám már les miatt megállt az akció. A 79. percben Carlos Auzqui lépett pályára Kaján helyett. Egy perccel később Lisztes ívelését Zachariassen erőből tette középre, ám a kavarodás után megint nem volt szerencsénk, nem került a labda a hálóba. A találkozó végén Szécsinek kellett védenie. A négyperces hosszabbítás már nem hozott változást.
34-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunk tehát egygólos vereséget szenvedett a szezon utolsó mérkőzésén.
Férfi labdarúgás, OTP Bank Liga, 33. forduló
Mezőkövesd – Ferencvárosi TC 1-0 (1-0)
Mezőkövesd, Városi Stadion
Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Pillár, Lukic, Lehoczky (Karnitski, 65.) – Besirovic, Brtan, Babusnki (Prudnikov, 85.) – Molnár G. (Zahary, 85.), Drazic, Filip.
Vezetőedző: Kuttor Attila
FTC: Szécsi - Kaján (Auzqui, 79.), Abena, Knoester, Sagal – Esiti (Tóth A., 57.), Gojak, Zachariassen, Owusu (Marquinhos, 57.), Mercier (Baden, 72.) – Lisztes
Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Sárga lapok: Filip (36.), Brtan (69.), Marquinhos (88.)
Gólszerzők: Drazic (45+1)
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.
Vezetőedzőnk szerint az angol sztárcsapat ellen fontos tapasztalatokat szerezhetnek a játékosok – VIDEÓ!
Cristian Ramírez elmondta, az elmúlt hetekben több időt töltött csapattársaival, mint a családjával.
A csapat lakhelyéül szolgáló hotelt fiatal tehetségünk, Tóth Alex mutatta be részletesen.