34-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunk a Fiorentinát fogadta az UEFA Európa Konferencia Liga F-csoportjának 6. fordulójában. A két együttes októberi, firenzei találkozóján 2-2-es döntetlen született, miután a hazaiak kétgólos hátrányból egyenlíteni tudtak. A mérkőzés előtt a kvartettet a már biztosan továbbjutó olaszok vezették, csapatunk pedig a második helyen állt, három ponttal megelőzve a harmadik Genket, így a továbbjutáshoz egy döntetlen is elég lett volna. Dejan Sztankovics a Dibusz - Makreckis, Cissé, Aaneba, Civic - Esiti, Abu Fani - Katona, Zachariassen, Marquinhos - Varga Barnabás kezdőcsapatnak szavazott bizalmat.
I. félidő
Az első percekben csapatunk többet birtokolta a labdát, és ebből próbált építkezni. A kilencedik percre már kiegyenlítődött a játék, ekkor Mandragora lőtt kapura, de Dibusz Dénes védte a próbálkozást. A félidő nagy részében mezőnyjáték folyt, egyik fél sem tudott komolyabb helyzetet kialakítani. A 34. percben egy szép támadás végén Katona lövését védte Christensen, majd a kipattanóra Civic érkezett, de a vendégek kapusa megint bravúrral hárított. Két perccel később Varga próbálkozott, kísérlete csak centikkel kerülte el a kaput.
II. félidő
A fordulást követően már nem kellet sokat várni a találatra, a 48. percben Marquinhos hagyta ott védőit, majd középre adta a labdát, az érkező Zachariassen pedig a hálóba lőtt (1-0). Hat perccel ezután a Fiorentina veszélyeztetett, egy szögletet követően Milenkovics fejelt a bal kapufa mellé. A 64. percben megint Marquinhos húzott el a jobb szélen, Katonához passzolt, aki a rövidet vette célba, de Christensen a helyén volt. A 73. percben a vendégek egyenlítettek, egy szöglet után Ranieri lőtt a kapuba (1-1).
A mérkőzésen több találat már nem esett, így együttesünk az előző idény után ezúttal is továbbjutott a csoportkörből, és várhatja a hétfői sorsolást. A kieséses szakaszban először februárban lépünk pályára, ellenfelet pedig az Európa-ligából kiesők közül kapunk a rájátszásban, ahol az UEKL-nyolcaddöntőbe jutás lesz a tét.
Férfi labdarúgás
UEFA Európa Konferencia Liga, F-csoport, 6. forduló
Budapest, Groupama Aréna, jv. Godinho (portugál)
FTC-ACF Fiorentina 1-1 (0-0)
FTC: Dibusz - Makreckis, Cissé, Aaneba, Civic (Botka, 65.) - Esiti (Ben Romdhane, 79.), Abu Fani - Katona (Besic, 79.), Zachariassen, Marquinhos - Varga B. (Lisztes, 57.)
Vezetőedző: Dejan Sztankovics
ACF Fiorentina: Christensen - Kayode, Ranieri, Milenkovics, Parisi - Mandragora (Nzola, 63.), Lopez - González (Ikoné, 20.), Barák, Brekalo (Kouamé, 63.) - Beltrán
Vezetőedző: Vincenzo Italiano
Sárga lapok: Cissé (60.), illetve Mandragora (10.), Milenkovics (31.)
Gólok: Zachariassen (48.), Ranieri (73.)
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.