2024. október 24.
Megvan az első győzelem az UEL-főtáblán
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra legyőzte a francia OGC Nice-t a Groupama Arénában.

Harmincötszörös bajnok férfi labdarúgócsapatunk a francia OGC Nice együttesét fogadta hazai pályán az UEFA Európa Liga főtábláján, a harmadik fordulóban. A mieink győzelemmel hangoltak az összecsapásra, vasárnap 2-0-ra verték otthon a Fehérvár FC-t az OTP Bank Ligában. A nizzaiak a Nantes otthonában 1-1-re végeztek a francia bajnokságban.

Pascal Jansen vezetőedző a Dibusz - Makreckis, Cissé, Gartenmann, Civic - Rommens, Abu Fani - Traoré, Zachariassen, Kady - Varga Barnabás kezdőcsapatnak szavazott bizalmat a Nice elleni UEL-találkozón.

I. félidő

Az első lehetőséget együttesünk dolgozta ki, Traoré húzott befelé a jobb oldalról, ballal lőtt, de Bulka védte a próbálkozást. A hatodik percben Abu Fani tört be az ellenfél kapuja elé, egészen az alapvonalig cselezett, a beadását követően tisztáztak a nizzai védők. A 8. percben ismét Traoré került helyzetbe, éles szögből leadott lövését Bulka bravúrral ütötte szögletre. Egy perccel később Kady tekert veszélyesen 18 méterről, és épphogy mellément a lövése. A vendégek először a 12. percben próbálkoztak lövéssel, de Mendy nem találta el a kaput. A 14. percben Diop erős lövését nagy bravúrral védte Dibusz Dénes. A 16. percben megszereztük a vezetést! Rommens szabadrúgásból ívelt a 16-oson belülre, Cissé fejesét követően Lumpunguról a kapuba pattant a labda (1-0)! A 19. percben Varga Barnabás kapott sárga lapot a játékvezetőtől. A 20. percben két nizzai játékos ütközött egymással, Diopot kellett ápolni. A 32. percben egy veszélyes beadást követően Cissé mentett. A 39. percben Lumpungu buktatta Zachariassent a tizenhatos előterében. Kady lőtte el a labdát, Bulka hatalmas bravúrral védett, majd a kipattanót követően Zachariassen lövését is védte a vendégek kapusa. A 43. percben Clauss éles szögből leadott lövését hárította Dibusz. Az ötperces ráadás harmadik percében Kady hatalmas szólója után passzolt Abu Faninak, aki 18 méterről lőtt, de Bulka nagy bravúrral védett. Az 50. percben még Traoré előtt adódott lövési lehetőség, de a próbálkozás nem találta el a kaput.

II. félidő

A második félidőt is csapatunk kezdte jobban. A 48. percben Zachariassen beadását követően Varga Barnabás fejelt mellé. Nem sokkal ezután Dibusz fogta magabiztosan a csereként beállt Boga lövését. A 60. percben a nagy kedvvel és jól játszó Kady tűzte kapura a labdát 30 méterről, de célt tévesztett. Rögtön ezután Traoré lőtt 20 méterről, Bulka bravúrral tolta oldalra a labdát. A 63. percben Makreckis beadását követően Varga Barnabás fejelt, de Abdelmonem a gólvonalról mentett. Franck Haise, a vendégek mestere a szünetben is cserélt, a második félidő közepén pedig hármas cserével próbálta felrázni együttesét. A 70. percben ismét Varga Barnabás csúsztatott kapura, de Bulka védeni tudott. Egy perccel később Traoré lépett ki ziccerben, de lövése épphogy elkerülte a jobb alsó sarkot. Pascal Jansen hármas cserével frissített ezután: Ben Romdhane, Maiga és Ramírez lépett pályára, míg Civic, Kady és Zachariassan számára véget ért a mérkőzés. A 79. percben Cho ívelt veszélyesen középre, de Dibusz menteni tudott. A 80. percben Varga Barnabás helyett Saldanha érkezett a pályára. A 85. percben a kiugrani készülő Saldanhát Rosario állította meg szabálytalanul, amiért a játékvezető egyből kiállította. A piros lap előtt hevesen reklamáló Traoré is kapott egy sárga lapot. A második félidő hajrájában a játékvezető öt perc ráadást rendelt el, amely közben egy vitatott esetnél a reklamáló Pascal Jansen is kapott egy sárga lapot. A ráadás utolsó percében vezetőedzőnk még cserélt egyet, Abu Fani helyére Botka Endre érkezett. Ezzel el is telt a hátralévő idő, a játékvezető lefújta a mérkőzést!

A Ferencváros 1-0-ra legyőzte a francia OGC Nice együttesét az Üllői úton, ezzel megszerezte első győzelmét az UEFA Europa League 2024/25-ös kiírásának főtábláján. A Fradi a sikerrel a késő esti mérkőzéseket megelőzően előrelépett a 21., továbbjutást érő helyre a tabellán.

Férfi labdarúgás,

UEFA Európa Liga

FTC - OGC Nice 1-0 (1-0)

Ferencváros Stadion, 18 371 néző. V.: Szidiropulosz

FTC: Dibusz - Makreckis, Cissé, Gartenmann, Civic (Ben Romdhane, 74.) - Rommens, Abu Fani (Botka, 90+5.) - Traoré, Zachariassen (Ramírez, 74.), Kady (Maiga, 74.) - Varga B. (Saldanha, 80.)

Vezetőedző: Pascal Jansen

OGC Nice: Bulka - Mendy (Bouanani, 74.), Lumpungu, Abdelmonem - Clauss, Boudaoui, Rosario, Louchet (Abdi, 64.) - Diop (Boga, 46.), Laborde (Moukoko, 64.), Guessand (Cho, 64.)

Vezetőedző: Franck Haise

Sárga lapok: Varga B. (19.), Traoré (85.), Jansen (90+3., a kispadon), illetve Lumpungu (39.), Abdelmonem (45+1.)

Piros lap: Rosario (85.)

Gól: Lumpungu (16. - öngól)

Cikkajánló

„Ezen a meccsen maximum egy pontot érdemeltünk”

Pascal Jansen elsősorban az agressziót hiányolta játékunkból az ETO ellen.

Egy pontot hoztunk el az ETO Parkból

Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-es döntetlent játszott az ETO FC Győr ellen a bajnokságban.

Jansen: „Készen állunk a következő megmérettetésre!”

Vezetőedzőnk szerint motiválja a csapatot, hogy mindenki a Fradit akarja megverni.

Tiszafüred-FTC: szurkolói információk a kupameccsre

Október 31-én, csütörtökön 12.30-tól idegenben játszunk a MOL Magyar Kupában 4. fordulójában.

Győrben is ott lesz a Fradi-minibusz

Szurkolóink az ETO FC Győr elleni bajnoki idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Indul a jegyértékesítés a Kecskemét elleni bajnokira

Férfi labdarúgócsapatunk november 10-én Kecskeméten lép pályára a bajnokságban.

Három éven belül harmadszor vertünk topligás csapatot

A Nice mellett még egy francia, német és angol együttest is legyőzött az FTC az aktuális kupasorozatban.

Nagyot ugrottunk a tabellán, továbbjutásra állunk

A következő öt UEL-ellenfelünkből négyen is mögöttünk állnak az eddigi három forduló után.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin