2022. április 24.
„Megkönnyebbültem, de a szezonnak még nincs vége”
Sztanyiszlav Csercseszov boldogan értékelt a címvédést követően.

Mint megírtuk, az FTC vasárnap vendéglátóként 2-1-re legyőzte az Újpestet, ezzel a hátralévő négy forduló eredményeitől függetlenül bebiztosította a labdarúgócsapat történetének 33. bajnoki címét. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.

- Szerencsés helyzetben voltunk, hiszen két legyet ütöttünk egy csapásra: a derbi megnyerésével sikerült megvédenünk a bajnoki címünket. El kell ismerni, ma nem játszottunk igazán jól, de elértük a célunkat, és ez a legfontosabb. Ma az akarat döntött: nagyon meg akartuk nyerni ezt a találkozót, és ez sikerült is – kezdte értékelését vezetőedzőnk.

Sztanyiszlav Csercseszov újságírói kérdésre a vendégek meg nem adott találatáról is elmondta a véleményét.

- Ami az Újpest egyenlítő gólját illeti, először nem reagáltam semmit, hiszen láttam, hogy a játékvezető vissza fogja nézni a történteket. Bíztunk benne, hogy érvényteleníti majd a találatot, szerencsére ez is történt, hiszen a gól előtt kezezés volt a vendégek részéről, így maradt a 2-1 és nyertünk.

Szakvezetőnk mosolyogva hozzátette, ilyen a foci, majd arról is beszélt, hogy milyen fontos volt számára a bajnoki cím megvédése.

- Az egész szezon során mögöttünk álltak a szurkolók, és ma végre a lefújást követően lehetőségem nyílt arra, hogy megköszönjem nekik mindezt. Felszabadult voltam, ez bizonyára látszott is rajtam. Nagyon jó volt úgy futballozni, hogy tele volt az aréna, minden meccsen így szeretnénk focizni ebben a gyönyörű stadionban.

Sztanyiszlav Csercseszovot arról is kérdezték, hogy milyen Fradit láthatunk majd a szezon hátralévő meccsein.

- Ami a folytatást illeti, igaz, az egyik célunkat elértük: megvédtük a bajnoki címünket, de nem szabad kiengednünk, hiszen hátravan még a kupadöntő, amit szintén nagyon komolyan veszünk, elvégre duplázni szeretnénk! Ehhez formában kell maradnunk, és a saját játékunkra koncentrálva, azt folyamatosan fejlesztve haladnunk kell tovább a megkezdett úton.

Cikkajánló

Rory Delap zsűrizte labdarúgóink bedobását

Cebrail Makreckis, Raul Gustavo, Szalai Gábor és Madarász Ádám kézzel vette kezelésbe a labdát - VIDEÓ!

Indul a jegyértékesítés a ZTE elleni bajnokira

Április 12-én, szombaton, 19.45-kor lépünk pályára a ZTE vendégeként a bajnokság 27. fordulójában.

Abu Fani gólt lőtt, de Izrael nem tudott győzni

Középpályásunkat a szünetben cserélték be, tíz perccel később betalált Norvégia ellen.

Fontos szurkolói információk

A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatója a DVTK-FTC mérkőzésre érkező szurkolóinknak.

NL: a B-liga első kalapjába került a magyar válogatott

Izraellel, Lengyelországgal és Skóciával került egy kalapba a magyar férfi labdarúgó-válogatott.

Vb-selejtező: kialakult válogatottunk pontos beosztása

Többek között Portugáliával került egy világbajnoki-selejtezős csoportba a magyar válogatott.

NL: Kikaptunk a törököktől, a B-divízióban folytatjuk

Dibusz és Varga is kezdett, Tóth debütált a törökök elleni vesztes NL-playoff visszavágóján.

Abu Fani kezdett, Izrael legyőzte Észtországot

Középpályásunk 75 percet játszott a találkozón.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin