A válogatott szünetet követően a MOL Magyar Kupa legjobb 64 csapata között kezdi meg szereplését magyar bajnoki címvédő és UEL-főtáblás férfi labdarúgócsapatunk. A sorozat 3. fordulójában az NB II-ben szereplő Budafoki MTE lesz az ellenfél. A találkozó előtt vezetőedzőnk, Pascal Jansen elmondta, fontos volt mindenkinek ez a rövid pihenő, amit a válogatott szünet adott, hiszen fontos, hogy megfelelő állapotban legyenek a játékosok a következő időszakban.
- Mindenkinek nagyon fontos volt ez a kis szünet, ami a válogatott mérkőzések alatt a klubcsapatokat érintette. Az elmúlt hetek intenzitását nézve jó, hogy jött ez a lélegzetvételnyi szünet – kezdte Pascal Jansen. - Igaz, nem mindenkinek, hiszen több játékosunk is a hazáját képviselte a nemzeti csapatokban. Láttam a meccseiket, szerencsére mindannyian jó állapotban vannak. Volt egy barátságos mérkőzésünk Balatonfüreden, ami jó lehetőség volt azoknak, akik az elmúlt időszakban kevesebb szerephez jutottak. Ezután ők is kaptak egy kis pihenőt, hogy mindenki feltöltődjön, a családjával legyen. A rövid pihenő után ismét munkába álltunk azokkal a játékosokkal, akik itt maradtak, folytattuk a felkészülést a vasárnapi összecsapásra. Természetesen szeretnénk megnyerni azt a meccset, nem is lehet más a célunk. Friss játékosokra lesz szükség, hogy ott legyünk a kupa következő körében. Nehéz megmondani, mi fog történni, hiszen csak egyetlen meccs dönt arról, hogy ki lesz a továbbjutó. Meg kell mutatnunk, hogy mire képes a Ferencváros, hogy mit tudunk. Csakis arra fókuszálunk, hogy ott legyünk a következő sorsolásnál is – mondta holland vezetőedzőnk.
A Budafok – FTC MOL Magyar Kupa-mérkőzést szeptember 15-én, vasárnap 15.30-tól rendezik a Budafoki MTE Sporttelepen.
Férfi labdarúgás,
MOL Magyar Kupa, 3. forduló
Budafoki MTE – FTC
2024. szeptember 15. vasárnap, 15.30
Budafok, Budafoki MTE Sporttelep
Jegy: ITT!
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.