A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében a Ferencváros 2–0-s vereséget szenvedett a dán Midtjylland otthonában. A helyzetek és a meccs képe alapján a vereség, és annak mértéke túlzónak mondható, így reális azt mondani, hogy a továbbjutás csak Budapesten dől majd el.

A mérkőzést követően Pascal Jansen kiemelte, ezen a szinten jobb helyzetkihasználásra van szükség, hogy eredményesek tudjunk lenni.

„Nagy különbség volt az első és a második félidő között. Az elsőben jobban játszottunk. A bekapott gól után visszajöttünk, és volt esélyünk rá, hogy egyenlítsünk. A BL brutálisan kegyetlen tud lenni, egy hiba is hatalmas gondot tud eredményezni. Ez a mérkőzés megmutatta, muszáj kihasználni a lehetőségeidet egy ilyen szintű mérkőzésen. Legalább egy gólt kellett volna szereznünk” – mondta a találkozó után Pascal Jansen.

Elemzési szempontból mindig a nyílt játékot szokás figyelembe venni (kivéve persze, ha éppen a pontrúgások elemzése a cél), hiszen az tükrözi igazán a mérkőzés képét.

A várható gólok alakulása:

I. félidő (npxG)

Midtjylland    0,68

Ferencváros 1,22

II. félidő (npxG)

Midtjylland    0,52

Ferencváros 0,11

Összesen (npxG)

Midtjylland    1,20

Ferencváros 1,34

(npxG) = non-penalty xG, vagyis a tizenegyes nélküli mérkőzés xG nyílt játék alapján

A mérőszámok alátámasztják tehát Pascal Jansen szavait, a két csapat összességében hasonló minőségű helyzeteket alakított ki, a dánok viszont két gólt szereztek belőle, sokkal pontosabbak voltak a befejezéseknél. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a gólszerzési lehetőségeink szinte teljes egészében az első félidőbe alakultak ki.

A helyzetek minőségét vizsgálva még egy dolog kiemelendő: az ellenfél büntetőterületén belül megszerzett labdák 30 százaléka kapura lövéshez vezet, és azoknak mintegy feléből gól születik – ahogy az Buksa találatánál is történt.

A tizenegyesek közgazdaságtana

A játékelméletet az 1940-es években dolgozták ki olyan briliáns elmék, mint például Neumann János. Neumann zseniális matematikus volt, és részt vett a modern számítógépek megtervezésében is. Az ő nevéhez fűződik a játékelmélet megteremtése (minimax elv, 1928) – amelyet Morgensternnel készített el.

A játékelmélet azt a problémakört taglalja, amellyel a tizenegyesrúgónak is meg kell küzdenie, amikor szembekerül a kapussal, vagyis az „az, hogy én mit teszek, attól függ, hogy te mit teszel, viszont te aszerint cselekszel, hogy én mit teszek” problémát. A játékelmélet tehát a matematika egyik, interdiszciplináris jellegű, tudományágak közé egyértelműen nehezen besorolható ága, amely azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mi a racionális (észszerű) viselkedés olyan helyzetekben, ahol minden résztvevő döntéseinek eredményét befolyásolja a többiek lehetséges választása, vagyis a játékelmélet a stratégiai problémák elmélete.

A játékelmélet kulcsa a résztvevők cselekedeteinek és stratégiájának analizálásán nyugszik. A tizenegyesek esetében például mind a rúgónak, mind a kapusnak stratégiát kell választania: hova lője a labdát vs. milyen irányba vetődjön. De mindkét résztvevő fél stratégiája azon múlik, hogy mit gondol, a másik vajon mit fog tenni.

A játékelmélet szerint zéró összegű az a játék, amelyben a játékosok csak egymás kárára növelhetik a nyereségüket, és pontosan ez a helyzet a büntetőkkel is: az én célom nem más, mint hogy megakadályozzam, hogy valóra váltsd a te célodat, vagyis a tizenegyespárbaj nem kooperatív játék, a résztvevők csak egymástól függetlenül, egymás rovására érhetnek el sikert.  

Az nem nagy titok, hogy minden játékosnak megvan az úgynevezett „természetes” lövőoldala – a legerősebben rüszttel lehet meglőni a labdát, emiatt a jobblábasok a kapusnak jobbra, a ballábasok a kapusnak balra tudják legkönnyebben belőni a labdát.

A tizenegyesek kutatásának egyik atyja, Ignacio Palacios Huerta 1995-ben még a Chicagói Egyetem diákjaként kezdett feljegyzéseket vezetni, és 2003-ban már tanulmányt (Professionals play Minimax) írt a megfigyeléseiből.

Ignacio 1417 tizenegyest vizsgált meg 1995 és 2000 között, az eredményeket pedig egy adatbázisban foglalta össze. Először kiszámolta, hogy milyen arányban voltak a sikeres próbálkozások attól függően, hogy a rúgó játékos a természetes vagy a nem természetes oldalát választotta (bal vagy jobb). A sikerráta 95%- os volt, ha a rúgó a természetes oldalára lőtt, a kapus viszont az ellenkező irányba vetődött (a fennmaradó 5%-ban a labda nem találta el a kaput). A sikerráta 92% volt, amennyiben a rúgó nem a természetes oldalát választotta, és a kapus az ellenkező irányba vetődött (a fennmaradó 8%- ban a labda nem találta el a kaput).

Nyilvánvalóan alacsonyabb értékeket kapunk, amikor a kapus eltalálja, melyik oldalra kell vetődnie: 70% volt a sikerráta, ha mind a tizenegyesrúgó, mind a kapus a lövő természetes oldalát vette célba, és mindössze 58%, ha mindketten az ellenkező oldalra mentek. Ebből kiderült, hogy a rúgónak akkor van a legkisebb esélye a gólszerzése, ha a nem természetes oldalát választja, és a kapus is arra vetődik.

Egy tizenegyes xG-je 0,76, vagyis szinte tökéletesen igaz az a kijelentés, hogy a tizenegyesek háromnegyedéből születik gól.

Aral Simsir – ahogy pályafutása eddigi próbálkozásai során mindig – a természetes oldalt választotta Dibusz Dénessel szemben, aki hasonlóan gondolkodott, és meg is ragadta a 30%-os esélyét a hárításra.