2023. augusztus 5.
Máté Csaba: „Ezen az úton kell tovább haladnunk”
Vezetőedzőnk kiemelte: a legfontosabb, hogy az írek ellen mutatott teljesítménynek legyen folytatása.

Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a Shamrock Rovers elleni kettős győzelem, valamint az EKL-továbbjutás után a Fehérvár FC vendégeként lép pályára az OTP Bank Liga 2. fordulójában. Csapatunknak ez lesz 2023/24-es bajnoki idény első összecsapása, hiszen a nemzetközi kupaszereplés miatt az első fordulós, Kecskemét elleni mérkőzés halasztásra került. A Fehérvár elleni rangadó előtt csapatunk vezetőedzője, Máté Csaba beszélt várakozásairól.

- Az első bajnoki meccs mindig nagyon fontos, hiszen ez adja meg az alaphangját a bajnokságnak - kezdte Máté Csaba. - Természetesen szeretnénk jól, győzelemmel rajtolni. Két sikeres UEFA Európa Konferencia Liga-mérkőzésen vagyunk túl, fontos, hogy ennek a teljesítménynek legyen folytatása. A Shamrock elleni párharc során sikerült elindulnunk egy jó úton, ezen szeretnénk tovább járni a bajnokságban is. Meg kell nézni, kik bevethetőek a hétvégén, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy csütörtökön egy újabb selejtező vár ránk.

Vezetőedzőnk azt is elárulta, milyen ellenfélre számít vasárnap.

- Nagy átalakuláson mentek keresztül, sok játékos távozott. Ennek van előnye is, hátránya is. A bajnokság elején nem lehet, vagy legalábbis nagyon nehéz megítélni, hogy ki, milyen játékerőt képvisel. Mindent meg fogunk tenni a győzelemért!

A Fehérvár FC–FTC bajnoki mérkőzést 2023. augusztus 6-án, vasárnap 17.45-től rendezik a székesfehérvári Sóstói Stadionban.

Férfi labdarúgás,
OTP Bank Liga, 2. forduló

Fehérvár FC – FTC
2023. augusztus 6., vasárnap 17.45
Székesfehérvár, Székesfehérvári Sóstói Stadion

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk augusztus 13-án, vasárnap 18.45-ös kezdettel a Puskás Akadémiát fogadja az OTP Bank Liga 2023/2024-es kiírásának 3. fordulójában. Az új szezon első hazai bajnokijára megkezdődött a jegyértékesítés! Részletek ITT!

Váltsa meg bérletét most és nyerjen utat a csapattal!

Most igazán megéri szezonbérletet vásárolni a Ferencváros férfi labdarúgócsapatának hazai bajnoki mérkőzéseire, ha ugyanis annyira szerencsés, hogy éppen ön lesz a 7000., aki bajnoki bérletet vált a Groupama Arénába, olyan élményt kap ajándékba, amelyre egészen biztosan élete végéig emlékezni fog! A 7000. szezonbérletes extra nyereményként egy kétfős utazást kap az FTC egyik, a klub által kiválasztott idegenbeli nemzetközi kupamérkőzésére. Részletek: ITT!

Cikkajánló

Keane: „Lépésről lépésre haladunk!”

Vezetőedzőnk a DVSC elleni győzelem után értékelt.

A debreceni győzelmünk legszebb pillanatai

Alekszandar Pesics villanása, helyzetek, küzdelem és fontos három pont a DVSC ellen - VIDEÓ!

Pesics villant, győzelem Debrecenben

Az FTC nagyot küzdött, és szerb támadónk góljával 1-0-ra nyert a DVSC otthonában.

„Már a meccs elején nagy intenzitással kell játszanunk”

Vezetőedzőnk, Robbie Keane nyilatkozott a Debrecen elleni vasárnapi bajnoki előtt.

Korlátok nélkül a Fradival

A jelentkezők a Groupama Arénában szurkolhatnak klubunknak.

Fradi Zóna vodcast vasárnap a YouTube-on

Kezdés 17.40-kor, Rósa Dénes, Lisztes Krisztián és Kiss-Baranyi Sándor várják önöket.

Makreckis: 50 bajnoki a Fradiban

Lett-marokkói védőnk a Győr elleni hazai bajnokin játszotta 50. bajnoki mérkőzését a Ferencvárosban.

Telek: „50 fölött is szeretek tanulni”

Korábbi klublegendánk már nem a védelmet, hanem szurkolóinkat biztosítja – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin