
Eldőlt, hogy a Fradiban folytatja karrierjét a magyar válogatott középpályás, Baráth Péter, akit a DVSC-től sikerült megszereznünk. A mindössze 20 éves középpályást sokan az elkövetkezendő évek egyik legnagyobb ígéretének tartják.
- Péter játékát már nagyon régóta figyeljük. Amióta megbizonyosodtunk, hogy az NB I-ben is megállja a helyét, folyamatosan nyomon követtük. Látszódott, hogy egy nagy potenciállal rendelkező, fiatal magyar játékos. Ifjú kora ellenére is megfelelő tapasztalattal rendelkezik. A Fradi egy nagy lépés, de nagyon örülünk neki, hogy Péter ezt az utat választotta, s hogy ezt a kihívást elfogadta. Bízunk benne, hogy rövid, közép és hosszú távon ez egy jó döntés lesz. Örülünk, hogy egy fiatal magyar tehetséget tudtunk leigazolni a személyében – értékelte az átigazolást Hajnal Tamás sportigazgató.
Bemutatás
Baráth Péter 2002. február 21-én született Kisvárdán. A középpályás a szülőhelyétől délre fekvő Gyulaházán kezdett el focizni még 2008-ban, majd 2015-ben került a Kisvárda akadémiájára. 2016-ban jött az újabb váltás a fiatal focista életében, ekkor csapott le rá ugyanis a Debreceni VSC, ahol a korosztályos csapatokat végigjárva 2020 januárjában felkerült a felnőttek közé, és az Újpest ellen 4-0-ra megnyert bajnokin be is mutatkozhatott a hétszeres magyar bajnok együttesben, amelyben még további hat találkozón jutott szóhoz.
A következő idényben már alapemberré vált a hajdúságiaknál, ezt jól mutatja, hogy 22 bajnokin öt góllal és négy gólpasszal vette ki a részét abból, hogy a DVSC visszakerült az NB I-be. A 2021/2022-es szezonban Baráth Péter 32 találkozón kétszer talált az ellenfelek kapujába, négyszer pedig az előkészítésben jeleskedett. A két találatot ráadásul egy meccsen érte el a Gyirmót ellen, még 2022. április 15-én.
A jelenlegi szezonban 15 összecsapáson két gól és három gólpassz áll a neve mellett, összességében pedig 83 mérkőzésen kilenc góllal és 12 gólpasszal zárta a debreceni időszakát. Az idei évadban a Honvéd, valamint az Újpest kapuját vette be.
Vezetőedzőnk nyaralásáról is beszélt, de szóba kerültek az első edzések és a BL-sorsolás is – VIDEÓ!
Orosz Pál mellett Hajnal Tamás is értékelte a sorsolást.
Az UEFA kisorsolta, hogy mely csapat ellen mérkőzünk meg a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.
Akár a horvát vagy az izlandi bajnokkal is összecsaphatunk a második selejtezőkörben.
A Fradi Zóna Live-ban kiderül, hogy mely csapat várhat férfi labdarúgóinkra a második selejtezőkörben.
A Fradi Zóna Plusz adásában labdarúgócsapatunk legfrissebb igazolásával, Jonathan Levivel beszélgetünk.
36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk tagjai kedden a fizikai tesztet teljesítették - VIDEÓ!
Svéd szélsővel erősített 36-szoros bajnok férfi labdarúgócsapatunk.