Szombati, Szerbia elleni győzelmének, valamint a korábbi eredményeinek köszönhetően a magyar labdarúgó-válogatott kedden, Kanunasban annak tudatában léphetett pályára a litvánok vendégeként Európa-bajnoki selejtezőn, hogy két fordulóval a selejtezősorozat vége előtt bebiztosíthatja kvalifikációját a jövő évi kontinenstornára. Ehhez előzetesen többféle forgatókönyv megvalósulása is elégnek bizonyult volna. Litvánia ellen is a kezdőcsapatban kapott helyet a Ferencváros két labdarúgója, Dibusz Dénes és Varga Barnabás, míg Botka Endre a kispadon kezdett.
A magyar válogatott kezdőcsapata Litvániában
A 9. percben veszélyeztettünk először, akkor Kerkez Milos passza után Gazdag Dániel lőtte be a labdát a kapu elé, ám Nego Loic elől felszabadított Girvainis. Két perccel később, egy kontra végén Gineitis lőtt kapura 16 méterről, ám ő nem találta el a kaput. Eleinte nem dúskált helyzetekben a mérkőzés, a magyar csapat labdabirtoklási fölénye azonban jól érzékelhető volt. Mindez semmit nem ért akkor, amikor Cernych a 20. percben a bal alsónkba lőtte a labdát. (1-0)
Tíz perccel később Szoboszlai Dominik révén kínálkozott esély az egyenlítésre, a hazaiak viszont szögletre mentettek. Két sarokrúgás következett, a második után Szalai Attila fejelt fölé. A 33. percben Sallai Roland lőtt mellé, úgy tűnt, beszorítjuk ellenfelünket, a 36. minutumban viszont a litvánok megduplázták előnyüket – egy szögletet követően Sirvys bólintott a kapunkba közelről. (2-0)
Fontos lett volna még az első játékrészben szépíteni, ám ez ekkor még nem sikerült. Ehhez a legközelebb a 43. percben jártunk, Sallai beadása után Varga Barnabás lőtt közelről, de a litván kapus vetődve védett. Kétgólos hátrányban mehettünk szünetre.
A térfélcsere után szinte azonnal jött az újabb hidegzuhany, a harmadik litván gólt azonban les címen érvénytelenítették. A szövetségi kapitány, Marco Rossi két cserével próbálta frissíteni a csapatot, Dibusz és Varga is folytathatta, Botka viszont továbbra is a padon foglalt helyet.
Az 50. perc után megint megélénkült a magyar támadójáték, az 56. percben mégis egy szöglet után veszélyeztettünk – Varga Barnabás fejelt hat méterről, ám Zubas-kapus bravúrral védett. Ugyancsak Zubas hárított a 61. percben is, amikor Nego fejelt a kapura. A 67. percben kaptunk egy esélyt a szépítésre, miután a litván kapus elsodorta Sallai Rolandot a tizenhatoson belül – a megítélt büntetőt Szoboszlai Dominik bombázta be a léc alá, újra nyílttá téve a mérkőzést. (2-1)
A 76. percben Sallai lőtt mellé, a 82.-ben viszont Varga Barnabás élesztette újra a reményeinket, miután fejjel juttatta a labdát a litván kapuba, ezzel pedig 2-2-re alakította az állást. Varga sorozatban a negyedik Eb-selejtezőjén szerzett gólt, ezzel csúcstartóvá lépett elő, hasonló korábban egyetlen válogatott játékosnak sem sikerült!
Varga Barnabás egymást követő negyedik Eb-selejtezőjén is gólt szerzett
Ekkor a csoport másik meccsén Szerbia 3-1-re vezetett Montenegró ellen, így tudtuk, hogy győzni kell ahhoz, hogy eldőljön az Eb-kijutás kérdése. Marco Rossi a rendes játékidő hosszabbításában Ádám Martinra cserélte Varga Barnabást, Sallait pedig Bolla Bendegúzra, újabb fordulat azonban már nem volt, maradt a 2-2. A szerbek győzelme egyelőre elnapolta az Eb-kvalifikációnk bebiztosítását. Hat meccs után Magyarország 14 ponttal csoportelső, a hétszer játszó Szerbia a maga 13 pontjával második.
Folytatás november 16-án, Bulgáriában, majd az utolsó selejtezőkörrel november 19-én, Montenegró ellen.
Európa-bajnoki selejtező, 7. forduló
Litvánia–Magyarország 2-2 (2-0)
Kaunas, Dariaus ir Girėno Stadion. Játékvezető: Juxhin Xhaja (albán)
Litvánia: Zubas – Lasickas, Girdvainis, Lekiatas, Sirvys (Beneta ,76.) – Utkus (Kazukolovas, 64.), Vorobjovas – Slivka (Novikovas ,90.), Gineitis, Cernych (Jankauskas ,65.) – Paulauskas. Szövetségi kapitány: Edgaras Jankauskas
Magyarország: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Nego (Csoboth, 62.), Nagy Á., Szoboszlai, Kerkez (Nagy Zs., a szünetben) – Sallai (Bolla, 90+2.), Gazdag (Styles, a szünetben) – Varga B. (Ádám M., 90+2.) Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Sárga lap: Lekiatas (43.), Utkus (55.), Kazukolovas (71.), Lasickas (90.), illetve Szoboszlai (55.), Fiola (74.)
Gólszerző: Cernych (20.), Sirvys (36.), illetve Szoboszlai (67.), Varga B. (82.)
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.