2023. május 25.
Lisztessel a soraiban készül az U21-es válogatott
Gera Zoltán szövetségi edző a Fradi támadóját is meghívta a Szlovákia és Izland ellen készülő keretbe.

A magyar férfi U21-es labdarúgó-válogatott tíz hónappal ezelőtt játszotta az idén ősszel rajtoló Európa-bajnoki selejtező sorozatot megelőző első felkészülési mérkőzését, és június közepén játssza két utolsó ilyen találkozóját, adta hírül az mlsz.hu. A korosztályos nemzeti együttes június 15-én 17.30-tól Nagyszombaton Szlovákia ellen lép pályára, majd június 19-én 19.15-től Izland válogatottját fogadjuk a Bozsik Arénában.

Gera Zoltán együttese az eddigi hat felkészülési mérkőzéséből ötöt (Bulgária, Litvánia, Azerbajdzsán, Görögország és Ciprus ellen) megnyert, egyedül a dánokkal szemben maradt alul.

A magyar csapat keretében három U21-es újonc szerepel, közülük az egyik a Ferencváros támadója, a kiváló játékával és góljaival az elmúlt hetekben a figyelem középpontjába került Lisztes Krisztián, aki a szövetség honlapjának tájékoztatása szerint éppen a klubcsapatában mutatott meggyőző teljesítményével érdemelte ki, hogy 18 évesen bekerülhessen az U21-esek közé.

A legutóbbi összetartásunkon több újonnan behívott játékos is jó teljesítményt nyújtott, és az azóta eltelt hetekben is voltak néhányan, akik kiemelkedő teljesítményükkel kiharcolták maguknak a kerettagságot, ezért ezúttal kellemes gondjaink adódtak a válogatott névsorának összeállításakor. Komoly versenyhelyzet alakult ki a csapatban, elsősorban a támadó pozíciókban rendelkezünk bőséges választási lehetőséggel, bízom benne, hogy mindenki rendelkezésre áll majd a szlovákok és az izlandiak elleni meccseken. Két nehéz ellenfél vár ránk az utolsó két felkészülési mérkőzésen, amelyek fontos tapasztalatokkal szolgálhatnak az őszi Eb-selejtezők előtt” – idézi Gera Zoltánt az mlsz.hu.

Az U21-es válogatott június 5-én kezdi meg a felkészülést a két mérkőzésre.

A magyar U21-es válogatott Szlovákia és Izland ellen készülő kerete:

Kapusok:
Hegyi Krisztián (West Ham United)
Molnár Zsombor (Dorog)
Dúzs Gellért (Bp. Honvéd)

Védők:
Szabó Alex (Bp. Honvéd)
Vas Gábor (Paksi FC)
Iyinbor Patrik (Vasas)
Horváth Milán (Siófok)
Debreceni Ákos (Siófok)

Középpályások:
Kovács Mátyás (MTK Budapest)
Eördögh András (Bp. Honvéd)
Bényei Ágoston (DVTK)
Kosznovszky Márk (Kozármisleny)
Kata Mihály (MTK Budapest)
Kovács Barnabás (ZTE FC)
Komáromi György (Puskás Akadémia)
Kerezsi Zalán (Bp. Honvéd)

Támadók:
Vitális Milán (ETO FC)
Kocsis Dominik (Bp. Honvéd)
Lisztes Krisztián (Ferencváros)
Tóth Milán (Sturm Graz)
Németh Dániel (ZTE FC)
Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE)
Vancsa Zalán (Lommel)

 

Cikkajánló

A szobák titkai – itt pihennek focistáink

Dán védőnk, Stefan Gartenmann először jár edzőtáborban, így őt kértük meg, mutassa meg a szobáját - VIDEÓ

Fiatal magyar labdarúgók az edzőtáborban

Hat, 21 éven aluli játékossal kezdtük meg a felkészülést a spanyolországi Cartagenában.

Megtartotta első edzését Robbie Keane – VIDEÓ!

Január 7-én, kedden délután tartotta első edzését labdarúgócsapatunk új vezetőedzője.

„Egy nagy közös célunk van: győzni, győzni, győzni!”

Robbie Keane első találkozása a csapattal és a szakmai stábbal – VIDEÓ!

Aranylabdás focilegenda is gratulált vezetőedzőnknek

Komoly visszhangot váltott ki a közösségi médiában, hogy Robbie Keane lett az FTC vezetőedzője.

„Nincs idő, így mindenki érezze a saját felelősségét!”

Csapatkapitányunk, Dibusz Dénes szerint minden adott a tökéletes felkészüléshez a spanyol edzőtáborban – VIDEÓ

„Azt akarom, hogy a szurkolóink boldogan térjenek haza”

Robbie Keane megfogadta Sir Alex Ferguson tanácsát és Gerával is találkozna – VIDEÓ!

„A legjobb formánkat akarjuk visszaszerezni!”

Zachariassen elmondta, családjával és barátaival töltődött fel, de a tavaszi szezon céljai is szóba kerültek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin