2021. március 25-én, csütörtökön 20.45-kor Lengyelország ellen kezdi meg szereplését a jövő évi, katari rendezésű világbajnokság I jelű selejtezőcsoportjában a magyar labdarúgó-válogatott. Mint ismert, a szövetségi kapitány, Marco Rossi négy Fradi-futballistára számít: kapusunk, Dibusz Dénes mellett a borítóképünkön látható Botka Endre, Lovrencsics Gergő, valamint Sigér Dávid kerettag. Lássuk, milyen érdekességeket tartogat a mai mérkőzés a mieink szempontjából!
Először Lengyelország ellen, de azért lesz ismerős a pályán
Mivel a magyar válogatott legutóbb 2011 novemberében, barátságos mérkőzésen játszott Lengyelország vendégeként, a jelenlegi fradista kerettagok még sosem léptek pályára az aktuális rivális ellen. Van azonban egy játékos a lengyelek keretében, aki a 2020/2021-es idényben már járt a csütörtöki meccs helyszínén, a Puskás Arénában, ő pedig nem más, mint a kapus, Wojciech Szczesny, aki a Juventus kapuvédőjeként kétszer is szerepelt a Ferencváros ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében!
Emellett Lovrencsics Gergő többeket is jó ismerősként üdvözölhet majd, hiszen az FTC csapatkapitánya 2012 és 2016 között a lengyel Lech Poznan labdarúgójaként jó néhány mai ellenfelével együtt futballozott.
41 éves böjtnek vetne véget egy fradista gól
1977 áprilisában Nyilasi Tibor két góljának köszönhetően Magyarország 2-1-re győzte le a lengyeleket a Népstadionban. Az azóta eltelt közel 44 évben összesen 11 lengyel–magyar vagy magyar–lengyel összecsapást rendeztek. Ezeken a meccseken előfordult, hogy korábbi vagy későbbi Fradi-játékos gólt szerzett (erről az ITT elérhető cikkben írtunk), ám aktuálisan az FTC-t erősítő futballista Nyilasi óta nem vette be a lengyel kaput. Talán majd ma?
A Marco Rossi-féle keretben szereplő három mezőnyjátékosunk közül legutóbb az eddig kilencszer válogatott Sigér Dávid volt eredményes, a középpályás tavaly novemberben a törökök elleni NL-meccsen talált be. Hátvédünk, Botka Endre az eddigi nyolc fellépésén még nem szerzett gólt, Lovrencsics Gergő pedig az eddigi 37 meccsén egyszer, még 2015 novemberében, Görögországban talált a kapuba.
Még két meccs márciusban
A nemzeti tizenegy a lengyelek elleni nyitány után néhány napon belül két idegenbeli selejtezővel folytatja: március 28-án, vasárnap San Marino, március 31-én, szerdán pedig Andorra vendége lesz a Rossi-csapat. Ezt követően a „szeptemberi blokkban” Anglia, Albánia és Andorra lesz az ellenfél, majd októberben Albánia és Anglia, végül novemberben San Marino és Lengyelország – utóbbi akkor már természetesen idegenben. A mieink szempontjából külön érdekesség, hogy az albánok elleni selejtezőn Myrto Uzuni ellen is lesz lehetőség bizonyítani. És ha már Uzuni: gólerős játékosunk szintén pályára léphet csütörtökön, amikor is hazája válogatottja Andorrában kezdi meg szereplését a vb-selejtezőn. Mellette Lasha Dvali játszhat még Georgia színeiben Svédországban, a B-csoportban.
Az 5-5 öt- illetve hatcsapatos csoportból az első helyezettek automatikusan kijutnak a jövő évi vb-re, a 10 csoportmásodik pedig a Nemzetek Ligájából érkező két válogatottal kiegészülve pótselejtezőn vívhat majd a fennmaradó három helyért. Európából a kvalifikációs sorozat végén összesen 13 csapat juthat el Katarba.
A magyar válogatott selejtezős programja
Március 25., csütörtök
20.45 Magyarország–Lengyelország
Március 28., vasárnap
20.45 San Marino–Magyarország
Március 31., szerda
20.45 Andorra–Magyarország
Szeptember 2., csütörtök
20.45 Magyarország–Anglia
Szeptember 5., vasárnap
18.00 Albánia–Magyarország
Szeptember 8., szerda
20.45 Magyarország–Andorra
Október 9., szombat
20.45 Magyarország–Albánia
Október 12., kedd
20.45 Anglia–Magyarország
November 12., péntek
20.45 Magyarország–San Marino
November 15., hétfő
20.45 Lengyelország–Magyarország
Emlékezetes fradista gólok a lengyel válogatott kapujában – múltidéző!
Játékosunk szerint a lengyel válogatott erősebb, mint az oroszok, a törökök vagy a szerbek voltak.
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!