2020. szeptember 22.
„Lelkesek vagyunk, reméljük, a meccs után is így lesz”
Brazil középpályásunk nagy örömmel indult el Norvégiába.

31-szeres bajnok labdarúgócsapatunk a Bajnokok Ligája rájátszásában a norvég Molde ellen vívhatja ki a csoportkörbejutást.

- Hatalmas motiváció van bennem, nagy örömmel indultam el reggel, hiszen tudom, most hatalmas lépést tehetünk. Ez egy nagy lehetőség a csapatnak és a klubnak, most mindenki nagyon lelkes, reméljük, a meccs után is boldogak lehetünk - mondta Somália.

Csapatunk kedd reggel 8 órakor indult el az FTC-MVM Népligeti Sportközpontből, majd a repülőtérről nagyjából két és félórás út vár rá Moldéig. A délután folyamán csapatunk már a szerdai mérkőzés helyszínén fog edzeni.

- Elvégeztük a lehető legjobb felkészülést, pontosan tudjuk, mire készülünk a Molde ellen – folytatta játékosunk. - Az első meccs fontosabb, mint a visszavágó, hiszen itt adhatjuk meg az alapját mindennek.

Labdarúgócsapatunk minden mozzanatáról igyekszünk beszámolni norvégiai tartózkodása alatt. Kövesse Facebook, Instagram és Youtube-csatornánkat, valamint hivatalos honlapunkat, a fradi.hu-t!

Cikkajánló

A rocksztár Varga Ádám és DJ Zágonyi a szentélyben

A gitároktól és a DJ-pulttól zengett a Groupama Aréna a zene világnapján – VIDEÓ!

„Fontos, hogy folytassuk a jó sorozatunkat”

Vezetőedzőnk, Pascal Jansen nyilatkozott a vasárnapi, Paks elleni mérkőzésünk előtt.

„Felvettük a versenyt a Tottenhammel”

Stefan Gartenmann és Cristian Ramírez értékelte a Tottenham elleni UEFA Európa Liga-mérkőzésünket.

„Az akaratra és a játékra nem lehet panasz”

A Tottenham ellen eredményes Varga Barnabás szerint egyenrangú partnerei voltunk ellenfelünknek - VIDEÓ!

Nagyot küzdöttünk, szoros vereség a Tottenham ellen

Varga szépített, de csapatunk 2-1-re kikapott a Tottenham ellen az UEL főtábláján.

"Sok tanulsággal szolgált ez a meccs"

Vezetőedzőnk, Pascal Jansen szerint a helyzetkihasználáson javítani kell.

Négy bajnoki mérkőzésünk időpontja is ismertté vált

Kiderült, mikor lépünk pályára a Fehérvár, a Győr, a DVSC és a Kecskemét ellen.

Matheus Saldanha: „A higgadtság az egyik nagy erényem”

Úton-útfélen rovatunkban brazil labdarúgónk beszélt legfőbb erősségeiről és arról, hogy érzi magát a Fradiban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin